Színtelen (Árnyvadászok) TMI

Eladva [2]

Ez még a halálnál is rosszabb, mondta magának keserűen, Inkább meghaltam volna, ehhez képest a halál megváltás.

Amit kapott nem méltó egy Lightwood-hoz.

Napokig tartották valami dohos pincében, ahol bizonyára ritkán van szellőztetés. A pince levegője vér és döglött patkányok bűzével keveredett. Ivan Lightwood alig bírta ki, hogy ne adja ki gyomrának tartalmát. Minden porcikája fájdalmasan égett és azon gondolkodott a sebei milyen gyorsan fognak elfertőződni.Talán ez a céljuk, kiéheztetnek és megvárják míg a sebeim elfertőződnek. Így meghalni igazi kín, ők pedig pont ezt akarják.

De semmi sem fájt annyira, mint Marcusra gondolni. Míg a dohos pince sötétje körülölelte, számtalanszor jutott eszébe a halott parabatai-ja. Akárhányszor látta maga előtt a gyilkos döfést amit Marcus kapott, ösztönösen az ökle mereven lett, a körme a bőrébe véste és visszafolytott egy fájdalmas zokogást, ami kitörőben volt. A fájdalom uralta a testét és lelkét. De nem csak végzetes döfés, hanem a gyilkos arca is élénken élt az emlékezetében, mint valami jelző tábla. A vére forrni kezdett akárhányszor csak felidézte a sötét barna haját és szemet. Meg fogom bosszulni Marcus, mást már úgy sem tehetek, ígérte meg magának. De akármennyit is tervezgette a bosszút, a szíve nem lett könnyebb, sőt a parabatai runa még fájóbbnak tűnt.

A harmadik nap a pince ajtaja felcsapódott és Valentine Morgenstern lépett be rajta. Ivan megtanulta a nevét, már csak azért is, hogy nyugodtan a pokolba küldhesse, ahonnan való. A férfi szája szadista mosolyba kanyarult, amint megpillantotta a láncra vert árnyvadászt.

- Élvezzük az ellátást?

Ivan nem válaszolt, csak mereven nézett. A szeme gyűlölet tükre volt.

- Ha az a terve, hogy addig véreztet amíg nem könyörgöm, akkor nem fog működni. - szögezte le a szavakat a férfi felé köpve -Előbb halok meg, minthogy esdekeljek.

Valentine démoni kacaj hallatott és lassan megkerülte őt. A fiú követte a szemeivel a mozdulatait.

- Makacs, de szórakoztató. Mégis csak jól tettem, hogy ne vágattam le a fejed. - vigyorgott sötéten - De ne verd a fejed a haláloddal kapcsolatban. A fiam egy runát rajzolt rád, nem dobhatod fel a talpad míg a mi foglyunk vagy.

Ivan a nyilaló fájdalomra gondolt amikor Jonathan Morgenstern irónjával a bőrébe véste a runát.
Arra jutott, hogy ez nem áldás, hanem még egy kegyetlen csapás a Morgensternektől. Még meghalni sem engedik.

- Azon járhat az eszed, mi lesz veled, ugyebár.

A fiú kék szeme keményen Valentine-éba nézett.

- Az a helyzet, sajnos még kell válnom tőled, noha én és Jonathan nagyon élvezzük a társaságod. - mondta olyan mézes mázos hangon, amitől Ivannak öklendezni volt kedve - Attól tartok mostantól mást kellesz szórakoztats.

- Ezt meg hogy érti?

- Tudom, nehéz az elválás..

- Mi lesz velem?! - kiáltott fel Ivan, a hangja rekedtes volt - Hogy hogy mást fogok...

- Ajándék leszel a Torch klánnak. - jelentette ki érzéstelen arccal - Egy fajta hadifogoly, ha nem akarom szépíteni.

Eladtak valakinek. A gondolat lyukat vájt a mellkasába. Leköpni volt kedve őket annyi gyűlöletet érzett. Elküldte a pokolba. A láncokat megfeszítve előre vetette magát, abban reménykedve, hogy kárt tehet a férfiban. Ám az csak kajánul nevetett.

- Ne olyan hevesen, Lightwood. Nem lesz ám rossz sorsod, egy igen szép hölgyet kellesz majd kielégíts. Átkozott az igaz, de van mit fogni rajta, az biztos.

Ivan undorodva fordult el és földre köpött. Undorodott ettől a férfitól és a gyomra felfordult attól amire rákényszeritik. A tömör gyűlölet folyt sz ereiben ahogyan dühösen szuszogott.

- Inkább öljön meg, nem érdekel. - suttogta ingerülten

-Ó, azt sajnos nem tehetem. Akkor hova a büntetés a fajtád árulásáért? - nevetett gúnyosan Valentine és megkocogtatta a Lightwood fiút fogva tartó láncot- Különben is, a hölgy már vár rád, nem dobhatod fel a talpad hirtelen.

- Öljön meg! - ordított rá és a láncokat megfeszítve - Inkább a halált választom.

- Sajnos ez nem rajtad múlik. - mondta nemes egyszerűséggel Valentine - Neked nincs olyan, hogy választási lehetőség. Különben is, hálásnak kellene lenned.

- Egy hálaszót nem fog tőlem hallani. Ugyan mit kellene megköszönnem?

Valentine gúnyorgott. Ivan undorodva fordult el a szavakra:

- Nem mindenki kapja ágyba a nőket.

Undorodott a gondolattól, hogy egy idegen nővel feküdjön le, aki bizonyára csak azért fogja maga mellett tartani. Raziel, mért hagytál ilyen sorsra jutni?

Ivan orditozott és kiáltott a fogva tartóval, de semmi haszna sem volt, mert Valentine Morgensternt egyáltalán nem zavarta a kétségbesettsége, sőt még élvezte is nézni az ifjú árnyvadász kínlódását. A fiú gondolataiban pedig lassacskán minden tiszta lett, semmi esély arra, hogy meggyőzze a férfit, de nem fog több energiát arra fecsérelni arra, hogy próbálkozzon. Csak örömöt okozok neki, szereti nézni ahogy a kétségek közt vergődök és gyötrődök.

Valentine gúnymosollyal elhagyta a pincét, egy utolsó pillantást vetve a fiúra:

- Holnap majd kiderül milyen férfinek faragtak.

Ivan lelkében tombolt a düh, már annyiszor elkárhoztatta ezt a férfit, annyiszor akarta már látni holtan összeesve, de ez fékezhetetlen indulat nem fogható ahhoz amit akkor érzett. A teste a láncokat feszitte és ki akart törni, de az agya már feldolgozta a tényt: ebből nincs kiút. Nincs remény.

Ivan egész eddigi életét úgy élte le mint egy póker játszmát, mindent egy tétre rakott és bízott a saját szerencséjében. És valahogy a kártyák fele mindig jó volt. Mindig ki tudta vágni magát valami módon a szorult helyzetekből. Egészen eddig. A tehetetlenség lassan őrületbe fog kergetni. Valamit tennem kell. Hiába kutatott valami terv után a fejében, semmi sem jutott eszébe. Kimerült vagyok, kiéheztetett és harci sebekkel vagyok tarka, semmi esélyem ellenkezni.
Egy száraz köhögés roham kapta el, a mellkasa is belefájdult.
Megnyalta sebes száját, a torka vizért kiáltott, de ő megmarkolta a maradék önbecsülését és nem kiáltott fel. Egy szót sem szólt. Csak hallgatta a csendet és a saját légzését, bár tudta az utóbbi reggelig nem fog kimúlni