Színtelen (Árnyvadászok) TMI

Elfogadás [11]

A problémákat nem lehet mindig elkerülni, mondta magának és erőt gyűjtött, közben a szintelen tükörképét nézte. Ahogyan a hosszú barna haj lassan fonatokba kerül és megteremtődik a tökéletes lány. Majdnem tökéletes. Ha nem lenne rajta angyali jel. Elara a napokban rájött, hogy soha sem ütközött még ilyen méretű problémába, mint Ivan. Valójában, nem is igazán kellett problémákat megoldania. A háznak voltak szolgálói, de nem érintkezett a külvilággal, a kúriában lakóknak nem lehettek konfliktusaik külsősökkel. Elara emlékezett egyszer az volt a legnagyobb problémája, hogy kint rossz idő volt és nem tudott kimenni játszani. Elhanyagolható és törpe méretű problémák, mégis, a lánynak nem lehettek más gondjai, hiszen ő ebben a kicsinyke világban élt, amit az apja megalkotott neki.

De még Elara is érezte, hogy ezt a konfliktust közte és Ivan között nem lehet a szőnyeg alá seperni, semmiképpen sem elhanyagolni, főleg, hogy rengeteg időt kellesz együtt tölteniük.

Erre a dologra Ivan is rájött a ráébredés pedig teljesen letaglózta és belső kavalkádot okozott. Nem tudta, hogy mennyire helyes a dühe a lánnyal szemben. Haragudhat-e rá, azért mert fogalma sincs az életről? Jobban megviszgálva mindketten csak áldozatok: két világ, két pólus közötti viszályé.

Miután bezárta a piros fedelű könyvecskét, nehezen jött álom a szemére. A könyv tartalma kavargott a fejében, néhol előugrasztva néhány szót, majd visszasüllyesztve az álom semmijébe. Gondolkodni kezdett a lány tettén, amit először a kivancsiság fűtött, majd valami, amit nem tudott megmagyarázni. A könyvet nem tudta megmagyarázni.

A feszültséget közöttük viszont igen, a két világ közötti súrulódás és különbség fesziti őket egymásnak. Mert merőben különböznek: az egyik póluson ott van Elara Torch, az eltitkolt lány, aki egy izolált és családiasnak alig nevezhető környezetben nőtt fel, egyetlen anya-minta nélkül, az emberek szeme és hidegségétől távol. A másik póluson pedig Ivan Lightwood van, egy igenis sok mindent megélt árnyvadász, akit soha nem tettek üvegkalitkába, nem féltették az idegentől és megtanult élni. Ellenben Elara-val, aki nem látott más fiatal férfit az testvérei és Jonathan-on kivül, nem ismeri a társadalmat és a mentalitást. Egy felnőtt kislány, aki izolálva élt eddig nem érintkezve külső emberekkel, aztán csak belecsöppent az életébe egy idegen fiú aki maga a lázadás és harc.

x

Elara nem habozott másnap hajnalban lemenni Ivanhoz. Nem is kopogtatott az ajtón, csak elhatározottan belépett és máris megtorpant. Ivan elterülve szuszogott az ágyon, az egyik keze lelógva az ágyról, a másik pedig a mellkasán a piros boritós könyvvel. Halványan elmosolyodott és leült az ágy elé a földre. Elara türelmesen várt mig a fiú felébredt, kissé még élvezte is, hogy ilyen közel lehet a fiúhoz anélkül, hogy az visszautasitaná.

Ivan kinyitotta a szemét és a tekintete azonnal megkeményedett, amint Elarára esett. Utoljára akkor látta ilyen közel magához, mikor beleolvasott a verseibe. Gondolatban gyorsan átfutotta, de erősen emlékezett arra, hogy biztos helyre rakta ezuttal a műveit. Megdörzsölte a szemét és a láncolt bal kezére támaszkodva felült az ágyon és rendithetetlenül nézett a lányra. A jobb kezében maradt a könyv, amikor éjszaka olvasott. Szégyellni kezdte, hogy ennyire megtetszett neki a piros boritós könyv, mintha hirtelen undorodott volna a lapok érintésétől, becsukta a könyvet és az ölébe fektette. Elara a fiú mozdulatait fürkészte és próbálta megállapitani, a könyvecske megtette-e a hatását. Még mindig dühös, gyűlöl, állapitotta meg és a keze remegni kezdett, a csalódottság kezdett erőt venni a lelkén. Legszivesebben kifutott volna, de Ivan tekintete a földre szegezte.

-Ezt miért csináltad? - szólalt meg Ivan, nem volt hangos, de mégis reszelős volt a hangja, még mindig csipetnyi méreggel fűszerezve

Elara nem válaszolt sokáig, csak elmélyülten nézte a felháborodott és még mindig bosszús Ivant.

-Bocsánat kérés. - felelte halkan

Ivan csak hebegett és nem is tudta mit válaszoljon. Még mindig dühös volt, mégis a lány gesztusa tetszett neki, a tény, hogy helyre akar hozni valamit, imponált neki, már nem volt a Torch-ék kifogástalan próbababája, aki soha sem hibázik. Ez a hiba emberivé tette a lányt a szeme előtt. Ivan kezében remegett a könyv, a lány viszont nem is vette észre.

-Tudom, hogy gyűlölsz.Minden okod meg van rá. - mondta halkan, Ivan lejjebb csúszott az ágyon, hogy hallja is a szavait, nem csak az ajkait mozogni - Úgy érzed megloptalak. Elvettem egy részed.

Elara megállt és a tekintetét a szótlan Ivanra emelte, kinyújtotta a kezét a piros könyvre rakta. A fiú nézte a vékony ujjakat a könyven, éppen az övé mellett. Csak nézte és nem jöttek a szavak a nyelvére. A lány belül felsóhajtott, amikor azt látta, hogy Ivan nem löki el a kezét. A fiú arca mentes volt az érzelmektől, Ivan igyekezett, hogy ne engedjen még valamit a lánynak, amiből az ő meggyengüljön és a lány előnyt kovácsoljon.

-Én semmi olyat nem tudok adni, amit te értékelnél. Én nem tudok verseket irni. - folytatta a lány - De valami olyat akartam, ami érték nekem. Olyat akartam, ami tetszene, de nem tudhatom ezt sem igazán maganénak.

- Honnan vetted, hogy nem fogom összetépni?

Elara szeme egy röpke pillanatig elkerekedett. Eszébe sem jutott az, hogy a fiú tönkre tenné a legnagyobb kincsét. A másik pillanatban a nyugodtan pislogott a szilárd arcú Ivanra.

- Szereted a verseket. - magyarázta Elara - Aki igazán szereti a művészetet, nem pusztit el egy műalkotást, akárkitől legyen is az.

Való igaz, gondolta a fiú és egy pillanatig úgy érezte, nem is annyira különbözők ők ketten, hiszen Elara is folyton alkot, akárcsak ő. Ha valaki tudja, hát ő, hogy milyen értéket rejt. Elara pontosan elkapta azt a hangot, Ivan gyengéjét és kihasználta ezt saját maga ellen. Elara elhúzta a kezét a könyvről és várta a fiú válaszát. Ivan bizonytalanul megrázta a fejét, kellemetlen volt, hogy a lány kitapintotta a gyengéjét. Zavarba hozta és a kezében tétován forgatta a könyvet, úgy döntve nem reagál a lány túlságosan találó megállapitására.

-Ki irta ezeket a verseket?

-Az édesanyám.

-Nagyon tehetséges volt.

Elara arcán egy mosoly lett, elégedettség töltötte el, hogy a fiúnak imponált a választása, még akkor is, ha nem teljesen az ő műve. Mégis, annyira magáénak érezte az édesanyja verseit, pont mint az Ivanét.

-Miért vagy itt lent egyáltalán?

-Nincs más választásom. - magyarázta elkókodva - Ha nem leszel 'hatásos' szerinted mit fognak tenni veled?

Halál. Bizonyára kinhalál. Megszégyenités már nem is kétséges, hiszen még hozzáérni sem mertem ehhez az üvegből alkotott lányhoz. Ivan nyelt egyet és elmélyülten nézte a lányt, nem tudva megállapitani, hogy áldása vagy átka lesz-e a továbbiakban. Vagy mindkettő.

Author's note: egy kis kihagyás után, de itt vagyok :D dicsérjetek