Színtelen (Árnyvadászok) TMI

Pír [20]

Elara belefeküdt a fűbe és behúnyta a szemét élvezve a tavaszi napsütést. Ivan nem messze tőle ült, a fa árnyékában, annyira mégsem szeretett napozni, mint a lány. Az árnyékból figyelte Elarát, a teste fényben úszott és a természet vette körbe.

  - Mesélj New Yorkról. - fordult felé Elara  

Ivan megvonta a vállát és látszólag nem imponált neki a téma, a régi otthona és a fájdalmas emlékek. A keze unatkozva a füvet tépte és zavartan dobálta el maga mellé a darabokat. A haza megtiltott gondolata kissé felkavarta, de nem akarta szóvá tenni. Inkább másképp akarta megközelíteni a témát.

  - Nem igazán tudok róla mit mondani - válaszolt Ivan 

Elara a hasára fordult és kérlelő tekintettel nézett rá. Ivan nem tudott sokáig ellenállni a lány kéresének.

  - Zűrös, nagy, tele mondénokkal - mondta kisvártatva - Démonokkal is helyenként. 

Elara egy meleg mosolyt küldött neki és Ivan kissé megenyhült. Még maga sem érti, hogy miért van rá ilyen hatással a lány akár egyél  mozdulattal is. Olyan ritkán jött zavarba mielőtt ide került, valahogy nem igazán tudták zavarba hozni a lányok, pedig nem egyszer volt már ideiglenes szerelme,  akibe úgymond szerelmes volt pár hétig, aztán alábbhagyott és megfeledkezett róla.

De a feltörekvő, Elara iránti vonzalma érzi, hogy valami teljesen új, tapasztalatlan. Elara felállt és leseperte a szoknyájáról a füvet és Ivan felé közeledett a fa árnyékába.

  - Izgalmasan hangzik. - mondta elgondolkodva - Legalábbis nekem, aki nem látott még igazi démont. 

  - Ne is akarj. - vágta rá hidegen Ivan - Habár én a bátyjáid is annak sorolnám. 

A csípős végű hozzászólás nem tetszett neki,  ezért keresztbe tette a karját és sötét szemekkel pillantott vissza az árnyvadász fiúra. Ivan arca megenyhültnek tűnt, de belül megharapta a szája belsejét, mert akkor sem akarta  visszavonni amit egyszer már kimondott. Elara kiseperte sötét haját a szeméből és kihúzta magát.

  - Meg Jonathan-t. - tette hozzá Elara kissé bosszúsan - Nem tehetek róla. 

Ivan felhúzta a szemöldökét és furcsán nézett rá, valami motoszkált az agyában, csak nem tudta pontosan megmondani micsoda.

  - Jonathan Morgenstern?  - kérdezte óvatosan a fiú - Valentine Morgenstern fia?

  - Igen. - vágta rá zavarodottan Elara, nem értve miért kérdez ennyire tűzesen rá  - Miért kérdezed?   

Ivan nem reagált a lány kérdésére,  az arca teljesen nyugodt és érzésektől mentes volt. A napsugarak néha a fiú jeges kék szemébe sütöttek és úgy fénylettek, mint a patak tiszta vize vagy a felhőtlen égbolt. Elara a világos, szürke színben táncoló szemekbe nézett és először igazán kezdett tartani a fiútól, mikor ilyen viharos a hangulata.

  - Te ismered? - kérdezte rideg hangon Ivan Lightwood lelkében valami megmozdult, de csak azt nem tudta, hogy pozitív vagy negatív hatással 

  - Ha hiszed, ha nem, mikor kicsi voltam Jonathan-nal és a húgával játszottam itt az udvaron a bátyjaimmal együtt. - mondta elgondolkodva, egy cseppnyi mosollyal sem az arcán, csak gúnnyal

Ivan egyenes vonalba húzta a száját és elfordult Elarától, mintha nem tudna már többet ránézni. Maga előtt látta a pici Elarát, de a fiatal Adair-t és Aidan-t, valamint Jonathan-t nem tudta elképzelni. Túl sötétek, komorak ahhoz, hogy kisgyermekként lássa őket. A torka keserű volt, valami erő szétfeszítette a mellkasát és nehezen vette a levegőt. Elara látta a belső, láthatatlan fájdalmat, ami a fiút kínozza. 

- Ő és az apja napokig kínoztak. - sziszegte ingerülten - Mielőtt ide hoztak.

Felfeszítő fájdalom volt, ami levegő nélkül hagyta és ércessé téve a hangját.  Elara lehajolt Ivanhoz és a kezével végigsimította az arcát.Az érintés gyengéd volt, meglepően gyengéd, Ivan nem is számított rá. Az érintés meglepte a mozdulat, Elara néha valóban kiszámíthatatlan és beláthatlan. Ivan arca égni kezdett, amikor a lány keze a bőréhez simult, felemelve a fejét, hogy rá nézzen.

Elara lehajolt Ivanhoz és megcsókolta az arcát. Rövid, fél másodpercnyi csók volt, de inkább csak hozzáérintette az ajkát, Ivan bőréhez, aki erre lebénult. Megfagyott és a szíve váratlanul lökött magán egyet, arra kényszerítve, hogy egy ideig ne figyeljen semmire, csak a lányra, csak arra, hogy ilyen közel van, csakis arra, hogy megcsókolja. Ivannak kényelmetlenné vált a lélegzés, úgy érezte Elara minden levegőt kiűzött a tüdejéből. Az ajkai szétnyiltak és levegőért kapott, a meglepettség letaglózta és mozdulatlanul állt, még az után is, hogy Elara felállt és leült vissza a fűbe.

Elara arca égett, látszott a fényben a pír, de Ivan túlságosan el volt foglalva a saját problémáival. Saját magával és a nem ideillő melegséggel a testében,  amikor csak arra gondol, hogy a Torch lány megérintette őt az ajkaival. Egy ideig azt hitte azért ég az arca, mert szégyelli magát, hogy egyáltalán hagyta, hogy megérintse, de aztán más érzés lett újjá rajta.

Még azok után is erősen érezte a a puha, meleg ajkakat, hogy elhagyta az arcát. Olyan volt mint egy fantomérintés, könnyed, szemérmes.Még mindig olyan gyermeteg, gondolta Ivan és megbabonázva nézte a fűben fekvő lányt. Megrögzötten nézte a fehér kezeket, amik a virágok között matatnak. Aztán azt látta, hogy Elara frusztráltan sóhajt és összevonja a szemöldökét. Mit nem talál? kérdezte magában Ivan és vette a lélekjelenlétet, hogy felálljon a fa árnyékából és a lányhoz sétáljon. Igenis kellett hozzá az erő, mert Elara ez tette után bizony majdnem kibicsaklott a fiú lába maga alatt, mikor közeledett felé.

Ez sem az, morogta magában a lány.

- Milyen szinűt keresel?

Elara megszeppenve emelte fel a féjét és a fölé tornyosuló Ivanra pillantott. A pir, amit ő okozott még mindig látható volt az arcán, szinte kitüremkedett a fehér bőr és kék szemek mellett. Azzal a leheletnyi vörösséggel az arcán, sokkal másabbul festett.  Elpirulhatna gyakrabban is, állapította meg Elara, Jól áll neki. 

-Kéket.

Ivan szó nélkül leguggolt a lány mellé és kiválasztott egy kék virágot a virágágyásból. Elara kinyújtotta a kezét és kérlelő pillantással nézett rá. A fiúnak egy pillanatig az az ötlete támadt, hogy nem a kezébe teszi, hanem a hajába. De aztán meggondolta magát, az ajkába harapott és a kinyújtott tenyérbe helyezte az apró kék virágot. Az ujjai egy kis ideig súrolták az övét, de a fiú féken tartotta a túlhevült szivét. A szemei mágnesként tapadtak a lányéra és egy ideig nem tudott másra figyelni, mint Elara arcára, a zöld szempárra, a rózsaszin ajkakra.

Aztán a lány keze az övén visszarántotta  a valóságba. Ivan felállt és hosszasan nézett le a lányra.

- Köszönöm. - mondta Elara és Ivan bólintott

Én köszönöm. , suttogta a fiú és sietősen az árnyékot vető fához indult. Köszönöm, hogy nem vagy olyan, mint amire számitottam.

Autor's note: Gyerekek, közeledik itt nálunk is lassan, LASSAN a suli vége. Remélem jó tanévetek volt, mert nekem ramaty és ki vagyok facsarva, de rendesen. Következő rész remélhetőleg jövő héten lesz, addig legyetek jók. Köszönöm a pozitiv energiát CamilleBetranche, bizonyára annak köszönhetően tudtam most részt irni :)