Színtelen (Árnyvadászok) TMI

Kint [19]

Napokkal később, Ivan sebei lassacskán kezdtek begyógyulni és a fiú könnyebben lélegzett már, Elara megkönnyebbülésére. De egy törött kar nehezebben gyógyul, mint akármi más, habár a lány minden reggel rajzol egy friss iratze-t a karjára. Még mikor fájdalmak is gyötrik, ébren van, habár rengeteget alszik, mikor Elara nincs a szobájában. Takarékoskodik az energiájával, keveset kommunikáltak és még kevesebbet mozog. Nem volt ereje és Elara pedig nem beszéltette. Hogy ne gondoljon a sebeire, Elara gyorsan talált rá egy módot: felolvasott verset. Kétszer mentek már át a piros kötésű könyven, mikor Ivan felsóhajtott.

  - Felolvashatom a te verseid? - kérdezte félénken a lány 

Ivan habozott válaszolni, engedni újra a Elarának, de még friss volt benne a lány hűsítő érintése a fájdalmasan égő bőrén,  a nyugtatást a fájdalmai közepette. Egy ideig hibáztatta a sérülései miatt,  aztán egy másik fényben kezdte látni a dolgokat, szívesen vette Elara jelenlétét.

  - Igen. 

  x

Ivan nyögdécselve felült az ágyon Elara segítségével. A lány keze a mellkasától fogva segítették fel, Ivan pedig maga újra és újra elcsodálkozott azon, hogy micsoda pontossággal rendez el mindent körülötte, eligazítja a párnát a háta mögött és ügyel arra, hogy sosem érjen a sebeihez. Mégis, volt olyan, hogy Elara kezei kicsit többet időztek a fiú mellkasán vagy karján. Az elmúlt napokban olyan helyzetekbe került, amik gyakran ötletet adtak Ivannak, de elegek annyira, hogy elgondolkodtatsák. Észrevett olyan dolgokat is, amiket eddig nem. Például, hogy a lány zöld szemei olyan gyönyörűen festenek hajnalban vagy azt, hogy milyen erős kontrasztot alkot a sötét barna haja fehér bőre.

  - Most mindketten sérültek vagyunk. 

Elara arcán szomorú mosoly nyugodott, becsukta a szemét, nem akart a kék szempárba nézni.

  - Te meg fogsz gyógyulni, Ivan. - mondta keserűen Elara - De én sosem fogom látni a színeket. 

Ivan maga is elszomorodott, a hangtól, a lüktető fájdalomtól, ami szinte teljesen átsugárzott rá. Az arca szinte törődésért kiáltott,  de a fiú nem tudta mit tegyen. Pedig magában már eldöntötte, hogy ő akar tenni valamit. Hogy elterelje a figyelmét a problémájáról, kinézett az ablakon és nem látott egyebet, mint az eget.

  - Akarod tudni ma milyen színű az ég?  - kérdezte meleg hangon 

Elara kinyitotta a szemét és kinézett az ablakon. Ő csak szűkének látta az eget, mint mindig.

  - Milyen?  - kérdezte újdonsült érdeklődéssel 

Ivan habozott egy pillanatra, azon gondolkodott, hogy létezik-e olyan árnyalat, mint az ég.

  - Szürkés kék.   - válaszolta tétován Ivan Lightwood

A saját monokróm látásom plusz Ivan szeme színe., gondolta, Ilyen az ég ma.

  - Jövő héten kiviszlek a kertbe, ha akarod. - mondta a lány - Meg persze ha jobban leszel. 

X

Másik héten, Ivan és Elara újra egyedül maradtak a kúria személyzetét leszámítva. Az azelőtti napokban Ivan sokat aludt és energiát gyűjtött, Elara pedig bátorkodott végre szemmel tartva is a ház határain kívül vinni. Ivan most először mióta ide hozták, örült a természetnek és a friss levegőnek. Mikor anno szabadulni készült, mindezek csak akadálynak tűntek. A nap fénye csiklandozta a fiú bőrét és egy csipetnyit jobban érezte magát.

Elara egy hajtincsével játszott, közben egy virágágyásokkal körülvett  tóhoz vezette a fiút. Rámutatott egy virágra és Ivan felvonta a szemöldökét.

  - Ez milyen színű?  

Ivan majdnem nevetett a nyilvánvalóság miatt, még soha sem kérdezte ezt meg senki tőle. De, mint mindig, a lány folytonosan meglepi.

  - Lila.  

Elara ráncolta a szemöldökét és próbálta felidézni, hogy mit kapcsol ehhez a színhez.

  - Mint egy seb? 

  - Nem, mint egy virág.  

Elara szája sarkán egy halvány mosoly húzódott és

  - Köszönöm,  Ivan. 

Ivan nem tudta, hogy ez most szarkazmus volt, vagy nem. A lánynak nem állt jól a szarkazmus, nem is szokta használni. Maga a lány személye túlságosan is világos és pozitív, nem vevő a fanyar humorra.

  - És ez?  - mutatott rá egy másikra

  - Sárga.  

Elara elmosolyodott és melegséget sugárzott, mint a nap, pontosan erre is gondolt a fényes csillagra az égen. Ivan felé fordult és a fiú már - már örült a lány meleg tekintetének.

  - Mint a nap, ugye? 

  - Igen.  

Ivan kezdte megszokni a lány apróságait. A tekintete tetőtől talpig bemérte a lányt és az volt az első gondolata, hogy Elara természetbe született. Az egész lénye, haja, bőre és szeme, mind összhangban van az anyatermészettel. Ez a lány nem négy fal közé tartozik.

Elara behúnyta a szemét és úgy tűnt, mintha csak élvezné a napsütést. De akkor megfordult és leengedte a kezét.

  - Mutatok valamit. 

Elara becsukott szemmel lépkedett a tó felé. Ivan szeme elkerekedett és meglepett képet vágott. Lassan követte a lányt és sejtette mit tervez, ám aggódni kezdett. Elara néhány lépésnyire volt a tótól és még mindig nem nyitotta ki a szemét. Ivan azt hitte vakon fog belerohanni a tóba. Utána sietett és a habozott megfogni a kezét. Aztán rájött, hogy értelme sem volt, Elara pontosan a tó előtt néhány centire hirtelen megállt.

  - Amikor kicsi voltam azt hitte teljesen megvakulok. - magyarázta lassan Elara - Megtanultam ezért mindent. A tóig tizennyolc lépés van. Azért kérdeztem a virágokat,  mert addig azt hittem, hogy kékek, a kertész bizonyára másokat ültetett. 

Ivan szótlanul állt és nem talált szavakat erre. Sajnálta és szánta a lányt, de sosem volt annyira jó a szavakban, csak ha a saját fájdalmát akarja kifejezni. Ismeri az empátiát, de nem tudja rendesen kifejezni.

Kinyitotta a szemét és meg akart fordulni, de nem tudta, hogy Ivan pontosan a háta mögött áll. Megfordult és szemtől szembe találta magát a fiúval, aki tágra nyílt szemekkel nézett rá, a keze közel volt a karjához. Annyira meglepődött,  hogy hátrált egy lépést és megcsúszott a lába. Ivan gyorsabban reagált, mint a lány, a keze máris a lány után kapott és visszahúzta, megakadályozva, hogy a tóba essen. A bal karja a lány dereka köré fonódott és magához húzta hirtelen. Elara neki ütközött a fiú mellkasának és fülig vörösödött. Átlátta a helyzetet és nem is kételkedett a fiú szándékaiban,  de mégis elpirult a közelségétől. Az elmúlt hetekben természetessé váltak neki bizonyos dolgok, de az, hogy Ivan mellkasához simuljon nem tartozott közéjük.

  - Erre nem számítottál.  - kommentálta elterelően Ivan

Elara elvörösödve rázta a fejét, ez tényleg nem volt a pakliban. Ivan óvatosan elengedte a kezét és hátrébb lépett tőle. A forróság az arcában bizonyára a nap hibája.

  - Nem, tényleg nem.
 
Author's note : Bocsánat, ha nem voltam most csúcsformában, lelki mélyponton vagyok és nem mennek most a meleg érzések. Sajnálom, remélem azért fogyasztható volt.