Színtelen (Árnyvadászok) TMI

Újabb sebek [18]

Elara bűntudatosan feküdt az agyában, míg lassan aludt. Semmit sem álmodott, az álmai üresek voltak, ridegek és komorak. Tudta, sőt érezte, hogy rosszat tett azzal, hogy elküldte Ivant a háztól, veszélynek tette ki, de nem tudta már megváltoztatni a múltat. Még mindig eléggé dühös volt a fiúra de már sok elpárolgott a haragjából. De egyben biztos volt, Ivan nem hagyta el a birtokot, az őrök biztosan nem hagyták elmenni. Szégyellte magát, amiért így viselkedett. A házvezetőnő ébresztette fel az éjszaka közepén, kétségbeesve, hogy jöjjön le az alaksorba. Elara habozva magára kapott valamit és lesietett. Út közben megtudta, hogy Ivan megsérült és a kertész talált rá, behozva őt a házba. Marie, a házvezetőnő, kifakadt, hogy fél, hogy a fiatal férfi bele fog halni a sérüléseibe, olyan súlyosak. Elara megtántorodott az információ hallatán, elfehéredett és azt hitte a bűntudat ott helyben a földbe nyomja. Marie rimánkodott, hogy Elara csináljon valamit, mert Artegal Torch ki fogja rúgni ha meghal az ajándék szolga. Elara figyelmetlenül bólintott és türelmetlenül elzavarta a nőt, hogy végre láthassa Ivant.

Kinyitotta az ajtót és elképedve figyelte az ágyon fekvő fiút, amint nehézkesen veszi a levegő. Mikor belépett a szobába, megcsapta a füst, vér és égett bőr gyomorforgató egyvelege. Elara mellkasába szorult a levegő a látványtól, a kezét a szája elé kapta és majdnem sírni kezdett. Ivan élt, de nagyon ramatyul nézett ki, az őrök alaposan megpörkölték, az inge foltokban hiányzott és a bőre vörösen égett. Láthatóan fájdalmakat élt át és Elara egyből átérezte a fiú érzéseit. Erősen érzett iránta, akármennyire is tartotta úgy a fiú, hogy Elarát nem érdekli mi van vele, ez merőben hazugság. Ivan valószínűleg a fájdalomtól alszik kényszeredett álmot. A fájdalom az én hibám, gondolta keserűen Elara, Ő csak szabad akart lenni. Mardosó gondolatok közepette húzta közel egy széket a fiú ágyához és vele szembe leült vele. A fiú szeme csukva volt, meg sem moccant a szemhéja alatt, nagyon mély lehetett az álma. Marie legalább letisztította a vértől és bekötözte a sebei nagy részét.

Elara nem tétovázott többet, Ivannak szüksége volt rá, a segítségére. Az égési sérülések be voltak kötözve, de a kötszer látszólag nem sokat segített. A lány sejtette, itt már más módszerekkel kell próbálkoznia. A kezei kitapogatták a nyaka környékén, hogy ott van-e az a rúna, amit Adair rakott Ivanra, de már csak nagyon halványan érezte. Egy kis megkönnyebbülés terült szét benne és csendben majdnem kicsordultak a könnyei. Ha nem halványulna el, most nem tudná használni és az árnyvadász fiú meghalna.

Elővette az írónját és nagy levegőt vett. A szíve fürgén vert a mellkasában, nem akarta elrontani. Ahogyan anno Ivan mutatta, a bőre felé emelte az írónt és egy fél pillanatra behúnyta a szemét. Elképzelte, hogy a fiú bőre papír. Nem volt nehéz, hiszen már azelőtt is elképzelte, hogy Ivan egy mestermű.

Az iratze sikeres volt, a rúna erősen virított a bőrén és nem tűnt elrontva. Elara megkönnyebbült, de mikor hozzáért a fiú tüzelő homlokához újra elbizonytalanodott. Még rajzolt két iratze-t a Ivan karjára, de többet nem mert, nem tudta mennyit szabad.

Jobb híján hátradőlt a székben és nézte az alvó fiatal férfit. Vöröslő sebek borították a karját és a mellkasa egy részén sem volt már ing. Ahogyan jobban megfigyelte, látott egy vörös csíkot a fiú állán, olyan volt mint egy csapás helye. Elara nem állhatta meg, hogy ne húzza végig finoman a vörös csíkot, hogy lássa mélységét. Ivan megmoccant álmában, de gyorsan visszaaludt.

A bal kezére támaszkodott és álmosan pislogott a fiúra. Eszébe jutott, hogy milyen vadul visszautasította és elküldte a fiút a birtokról, csak mert próbált kommunikálni a külvilággal. Nem tehetett róla, Elarába szinte bele nevelték a külvilágtól való félelmet. Első látásra a Ivan tette bűnnek tűnt.

X

Elara hirtelen felébredt és majdnem leesett a székről, amin aludt. A tekintete egyből Ivanra esett, aki még mindig aludt. Kinyújtotta a kezét és kitapogatta a fiú pulzusát. A szíve kitartóan lüktetett és a fiú harcolt az életért. Elara friss iratze-t rajzolt a régiek helyére és megerősítette a saját maga által alkotott runát.
Fájt a háta a kényelmetlen alvási póztol, de ez volt a legkisebb problémája. De Ivan él!, gondolta magában és lehajtotta a fejét.

A tekintete opálos lett és úgy érezte újra álomba merül, a keze a fiú karján maradt és jól eső érzés volt tudni, hogy a fiú nem fog újra eltűnnni, ahogyan Elara álmában.

X

Két nap után, az ikrek és apjuk haza tértek. Elara szokásos módon üdvölte őket. Nem kellett sok idő, Adair máris megtudta, hogy Ivan megsérült. Elara nem mert lemenni Ivanhoz, rettegett hogy Adair is követné és kihasználja a fiú gyengédségét.

A tornácon ücsörgött és bámult maga elé. Várta, hogy végre az ikrek elfoglalják magukat és ő lesurranhat Ivanhoz. Adair Elara háta mögé surrant és egy gúnyos vigyorral megszólalt:

- Nem fog még egyszer próbálkozni.

Elarában egy pillanatra megfagyott a vér, mikor csak éppen elérte a fülét a fiú hangja. Hirtelen felébredt benne egy kis harag, a bátyja érzéketlensége miatt. Nagyot nyelt és leplezni akarta a zavarát, nem akarta tudomásul adni, hogy mennyire aggódott a fiúért. Adair is talán sejtette, hogy legbelül a lány kezd érezni Ivan iránt.

- Majdnem meghalt. - válaszolta kisvártatva Elara

Adair hidegen nevetett és

- Majdnem. - mutatott rá undorodva a fiú, azért mert csak 'majdnem' halt meg

Elara bele borzongott abba, hogy ha nem lett volna ott az a bizonyos majdnem. Nem akarta a fiú halálát egy percre sem. Csend állt be közöttük, Elara nem tudott mit felelni és Adair csak ridegen bámult előre. Hallgatták, ahogyan lassan megindul a zápor.

- Úgyis hoztunk volna másikat neked.- szakította félbe a békés csendet Adair - Ha ez feldobta volna a talpát.

A lány nem szólt semmit, csak felállt a karosszékből és kiviharzott a tornácról.

X

Később, este benyitott a fiú szobájába. Még be sem ért rendesen, máris megszólalitotta az ágyon fekvő fiú:

- Milyen régóta vagyok kiütve?

Elara ajkát egy sóhaj hagyta el, megkönnyebbülés lelte, hiszen Ivan végre felkelt, túl van az életveszélyen. Egy apró mosoly húzódott a száján, amint lassan megközelítette a fiút.

- Három napja. - válaszolta csendesen
Ivan morgott és nyögdécselt, próbált megmozdulni, de Elara keze megállította.

- Borzalmasan fáj. - nyögte ki Ivan és behúnyta a szemét

Elara nyugtató köröket rajzolt a fiú karjára az ujjával, Ivan pedig abba hagyta a mocorgást.

- Figyelmeztettelek.

Ivan bólintott és kinyitotta a szemét, bemérve a lányt.

- Itt maradsz éjszakára?

Elara bűntudatosan nézett rá, habozott válaszolni, nem tudta, hogy szeretné-e, hogy maradjon. Ivan arca fáradt és sebes volt, de főleg kiolvashatatlan. Egy belső hang viszont jobban tudta helyette, hogy mit mondjon.

- Igen.