Darkness •clifford• ✔️

Második

- Mit adhatok? – mosolyogtam a lehető legtermészetesebben a soron következő vásárlóra. Hát ja, ez a kávézósdi unalmas meló. Néhányan azt hiszik, ez itt a Starbucks, és ilyen-olyan kávécsodákat rendelnek. Az a fenomenális feladat is engem illet, hogy felvilágosítsam ezen kedves vásárlót, aki ezt a kis kávézócskát amerikai nagyüzemnek tekintik. Nem győzzük hova tenni a táblát, ami a kínálatot jelzi, hogy észrevegyék. Fájdalmasan az órára néztem, és boldogan vettem tudomásul, hogy már csak fél óra, és szabadulok. Újult erővel szolgáltam ki a nőt, majd sóhajtva lehuppantam a székemre. Már kezdtem boldog lenni, hogy ma már valószínűleg nem jönnek többen, mikor megszólalt a csengő. Picsába már.

- Helló. – köszönt egy mély hang, mire fáradtan megfordultam. Na, ne.

- Öhm, szia. – az ajtóban Michael Clifford állt. Már megint.

- Egy lattét kérek szépen. – mosolygott rám.

- Ilyen későn? – motyogtam.

- Talán baj? – bazsalygott pimaszul.

- Nekem egyáltalán nem. – jöttem zavarba egy pillanat alatt.

- Arra gondoltam, - kezdett bele. – hogy holnap elmehetnénk valahova.

- Hogy.. Mi? Ketten? – kerestem a szavakat. Ó, azt az uborkás halpástétomát.

- Aha. – válaszolta lazán. – Mondjuk a parkba.

- A rajongóid közé? – feleltem szórakozottan.

- Mi? – nézett értetlenül. – Mindegy is. Holnap reggel tízre ott vagyok érted.

Fogta a kávéját, és kiment az üzletből. Köpni-nyelni nem tudtam. Ha minden igaz, holnap randizom Michael Clifford-al. Úristen.

- Sasha, minden rendben? – toppant be a néni, akié a kávézó. – Falfehér az arcod.

- Persze, minden rendben. – szedtem össze magam. Egyre jobb ez a mai nap.

******************************************************************

Eszeveszetten készülődtem a találkára. Miközben sminkeltem, és a hajamat fogtam fel, azon gondolkodtam, hogy akkor most ez randi-e. Nem jutottam sokra. Azt, hogy Michael Clifford nyolc év után elhív valahova, nem tudtam hova tenni. Előhalásztam egy fekete rövidnadrágot, egy kockás topot, és egy farmerdzsekit, csak a stílus kedvéért. A hajamat lazán, szálkásan felgumiztam, és dobtam magamra egy laza sminket. Elégedetten illegettem magam a tükör előtt, mikor megszólalt a telefonom. Rögtön odakaptam a fejem. Persze, nem azt reméltem, hogy Michael keres. Á, dehogy. Pechemre csak az ébresztő szólt. Baszki, tizenöt perc múlva itt van. Bedobáltam a táskámba a legszükségesebbeket, majd a konyhába siettem, és bekaptam pár falatot. Gyorsan fogat mostam, elvégeztem az utolsó simításokat a kinézetemen, és mire végeztem, az óra tízet mutatott. Öt percig tébláboltam a lakásban, mikor csöngettek. Vigyorogva mentem az ajtóhoz, majd felöltöttem komoly ábrázatomat. Kitártam az ajtót.

- Szia, kicsim.

- Anya. – hökkentem meg. – Ez.. Ez nem a legalkalmasabb időpont.

- De hiszen olyan régen látogattál már meg. – anya belépett, és becsukta az ajtót.

- Egy pillanat, mindjárt jövök. – feszengtem, majd berohantam a szobámba. Felkaptam a telefonom, és gyorsan írtam egy sms-t Michael-nek.

Betoppant anyám, halasszuk el. S.

- Itt vagyok. – libbentem be mosolyogva. Igazából baromi bosszús voltam, amiért lefújta a „félig randimat". Anya éppen a konyhaszekrényemet rendezte át. Megint. – Anyu, kérlek, hagyd azt a nyomorult szekrényt, alig találom meg így is a cuccaimat.