Darkness •clifford• ✔️

Harmadik

- Mikor nyolc évvel ezelőtt ideköltöztetek, már akkor szimpatikus voltál. A szemüvegeddel, a szeplőiddel, és a könyveiddel együtt. Szerettem volna közelebb kerülni hozzád. Úgy éreztem, te ezt nem szeretnéd. Az érzés nyolc éve dolgozik bennem, és ahogy egyre nagyobbak lettünk, egyre erősebb lett. Mikor befestetted a hajad, és elkezdtél öltözködni, az érzés szinte elviselhetetlenné vált. Ezért jöttem össze Tiffany-val. Tudom, hülye voltam, hogy féltékenységből összejöttem szegény csajjal. De nem lett jobb. Nem lett jobb, és végleg elkeseredtem. Nem tudtam mire vélni ezt, ami így feszíti a mellkasomat, és hozzád húz. Arra késztet, hogy megcsókoljalak, hogy átöleljelek, hogy beletúrjak a hajadba. Hogy veled legyek. És akkor rájöttem, hogy mi is ez az érzés. Szerelem. Szerelmes vagyok beléd, Sasha, nyolc kicseszett éve. – Michael Clifford szájából ez kurva nagy vallomásnak hatott.

- Akkor tedd meg, Michael. Csókolj meg, ölelj át, túrj bele a hajamba. – mondtam neki mélyen a szemébe nézve. Michael egy pillanatig habozott, majd megtette. A csók, amiről nyolc éven át álmodoztam, mámoros volt. Ajkai szinte falták az enyémet, engem pedig boldogsághormonok töltöttek meg. Finoman átkarolta a derekam, én pedig közelebb húzódtam hozzá. Beletúrt vöröses hajamba, én pedig a nyakába kapaszkodtam. Belemosolygott a csókunkba, amitől úgy éreztem, csak még édesebb lett. Ahogy elszakadtunk, szorosan magához húzott. Fejemet a vállára hajtottam, ő pedig megpuszilta azt.

- Szeretlek. – súgta a fülembe, arrébb tolva egy hajtincsemet. Mélyen magamba szívtam az illatát, és kiélveztem a pillanatot a park gyerekzsivajtól zengő fái alatt.

- Kérdezhetek valamit? – toltam el magamtól.

- Bármit.

- Miért nem merted elmondani? – tettem fel azt a kérdést, ami már régóta nyomta a szívemet.

- Féltem. – nézett a szemembe mosolyogva.

- Mégis mitől? – hökkentem meg. Hogy Michael féljen egy lánytól? Kiázrt dolog.

- A visszautasítástól. Hogy visszautasítson az a személy, aki számomra a legfontosabb. A csalódástól. Hogy ne kelljen átélnem. Az első szerelem nagyságától. Féltem, hogy leteper, és én sosem állok fel belőle. A végétől. Hogy még el sem kezdődött, de máris vége. – sorolta, én pedig könnyektől csilllogó szemekkel álltam a tekintetét.

- Ne haragudj.

- Mi? Miért? – nyílt tágra a szeme.

- Mert nem vettem észre.

- Te ezért bocsánatot kérsz? – simított egy újabb tincset a fülem mögé, mire nevetve lehajtottam a fejem. Kéz a kézben sétáltunk, és csak beszélgettünk. Nem tudom, mennyi idő telhetett el így. Talán percek, órák, vagy napok?

Azon kaptam magam, hogy valami koppan a fejemen. Majd az orromon. Felnéztem, mire a szemtelen a szememet találta el.

- Mikey. Hé. – vontam fel magamra a figyelmet, miközben az eget kémleltem. – Azt hiszem, esik. – jelentettem ki, majd ebben a pillanatban a nyakunkba szakadt az ég.

- Bazdmeg. – reagálta le Mikey, majd mint az őrült, rohanni kezdtünk. Hajam vizesen tapadt a homlokomra, a ruhám pedig teljesen elázott. Mikey röhögve állított meg, majd magához húzott. – Mindig is arról álmodtam, hogy az első csókom esőben legyen. És veled. – vallotta be suttogva.

- Hát, ez nem az első, de velem van. És ha akarod, az elsőnek tekinthetjük. – mosolyodtam el. Szorosan fogta derekamat, és szenvedélyes csókba húzott. Az eső esett, mintha dézsából öntenék, mire belemosolyogtam a csókba. Szórakozottan túrtam bele Mikey hajába, ami immár nem az ég felé meredezett, hanem a szemébe lógott. Mikor elszakadtunk, lazán átvetette a karját a vállamon, így sétáltunk hazafelé. Míg mások rohanva, sietve, biciklin tekerve igyekeztek haza, mi lassan, romantikusan közeledtünk otthonunk felé. És szerintem ez így volt a legjobb. Mikey lakásába mentünk, ahol levetettük vizes gönceinket.

- Ezt felveheted. – dobott nekem oda Mikey egy piros-fekete kockás inget. Mivel közel a térdemig ért a ruhadarab, nem kértem hozzá gatyát, hanem hagytam lógni. Begomboltam, majd nekiálltam kifésülni a hajam. Mikey a kád szélén ült, és a haját szárította. Bementem, majd beleültem az ölébe. Szórakozottan kezdte fújogatni a loboncomat a hajszárítóval, én pedig röhögve igazgattam azt.

- Hé, már. – bokszoltam bele a vállába, majd hirtelen mozdulattal kihúztam a konnektorból az eszközt. – Hahh. – néztem le rá fensőbbségesen, mire ciccegve piszkálni kezdte a szemöldök pc-jét. – Így jár az, aki hajszárítóval szórakozik. – tettem csípőre a kezem, mire berántott a kádba. Folyamatosan röhögtem, majd a mellkasánál fogva toltam fel magam.

- Így jár az, aki velem szórakozik. – vágott vissza, és a fülem mögé simította az egyik félig száraz tincsemet. Mélyen néztem a szemébe, majd államat a vállára tettem. Ujjaim köröket írtak le a mellkasán, ő közben belepuszilt a fülembe, így elérve a folyamatos kuncogásomat. Annyi mindent szerettem volna neki mondani, de ezeket nem lehetett szavakba önteni. Ezek olyan dolgok voltak, amiket nem mondani, hanem érezni kell. Én éreztem. És remélem, hogy ő is érezte. Úgy éreztem, ehhez a pillanathoz nem kellenek szavak, ide fölöslegesek. Ide tettek kellenek. Nem szexre gondolok. Hanem gyengédségre. Olyan gyengédségre, amelyet csak ketten érzünk.

A csengő élesen hasított a levegőbe, én pedig nyögve feltápászkodtam. Mikey is kiszállt a kádból, és az ajtó felé ballagott. Kinyitotta az ajtót, majd meglepésében felkiáltott. Odasiettem, derekamon összefogva a bő inget. Az ajtóban egy lány állt. Gyönyörű, barna bőrén igazi ékkőként hatott a vállán elterülő világos haja. Testhezálló, színes topot viselt, ami a köldöke felett ért véget. Nadrágja belevágott a fenekébe, szettjéhez pedig nyári bokacsizmát választott. Szeme kéken ragyogott, nyakában medál lógott.

- Anne. – nyögte ki Mikey.

- Szia, édes. – köszöntötte a lány, majd kérdőn rám pillantott. – Bemutatnál a barátnődnek?

- Álljunk meg egy pillanatra. – fordultam Mikey felé. – Azt hiszem, a helyzet magyarázatra szorul.

- I-igen. – dadogott Mikey. – Kérlek, Sasha, ne gondolj rosszra.

- Azt majd eldöntöm. – tettem csipőre a kezem, Mikey pedig válaszra nyitott a száját.

****************************

De hogy ki is Anne, azt majd csak a következő részben fogjátok megtudni. Rövidke rész lett, de a karácsony teljesen lefoglal, minden erőmet kiszívja. Igazából csak kellemes ünnepeket szerettem volna kívánni, meg minden egyebet, ami most jön. Ne felejtsetek el voteolni, kommentelni, és nem mellesleg ajándékokat kapni.

Puszik, ölelések.