Darkness •clifford• ✔️

Prológus

Michael csokis perecet evett. Éppen feketére festett haja borzasan meredt az ég felé, közben másik kezével a szemöldök piercing-ét babrálta. Felröhögött valamin, majd újra beleharapott a perecbe.

Nyolc éve talákoztam először Michael Clifford-al. Mikor odaköltöztek velünk szembe, még szőke volt. Mind a ketten tizenkét évesek voltunk, és már akkor is rajongott a perecért. A szobámba is halottam, ahogy rockot üvöltetett a szobájában, szinte ettől rezgett az egész kertváros. Sokszor járt ki a parkba a gitárjával, és mindig a figyelem központjába került. Tizenkét évesen is imádták.

Ahogy november huszadikán betöltötte a tizenhármat, egyre jobban szerettem volna közelebb kerülni hozzá. Én is kijártam a parkba, de nem hiszem, hogy vonzotta volna egy szemüveges, szeplős, nyomi lány könyvvel a kezében. Mert igen, világéletemben is vonzott a könyvek világa.

Elkezdtem kijárni a parkba, könyvvel a kezemben csücsültem a padon, és vastag keretes szemüvegem mögül pislogtam a nagy társaság felé, ami Michael-t vette körbe. Álmodoztam, mi lenne ha én is ennek a társaságnak a tagja lehetnék.

Tizennegyedik életévünkbe befordulva Michael egyre menőbb, én meg egyre elkeseredettebb lettem. Reggelente mosolyogva odaintett nekem, mire én zavartan visszaintettem. Én, a tipikus könyvfaló „lány a szomszédból", Michael pedig a menő, gitáros srác, akiért rajonganak. Már nem jártam ki a parkba, inkább a szobámban sírtam, ez volt a befordulós korom. Szép időszak volt.

Tizenöt évesen egyszer anyuék áthívták őket vacsorára. Mit ne mondjak, megpróbáltam a legjobb formámat hozni azon az estén, de még a menőbbnek ítélt ruhámban is úgy néztem ki, mint egy fiatal könyvtáros. Michael persze berobbant az égnek meredő hajával, fekete farmerral, zöld kockás inggel. Ekkoriban lőtte ki a szemöldökét. A vacsorán a szülők harsányan beszélgettek, még Michael is bele-beleszólt, vagy felnevetett, én pedig kínosan fészkelődtem a székemen. Mondanom sem kell, Michael-el nem lettünk jobba.

Tizenhat évesen Michael festetni kezdte a haját, amitől csak még népszerűbb lett. Ő állt a társaság központjában, humorával, és nem mellesleg gitárjával. Elkezdett bulikba járni, én meg rászoktam arra, hogy addig nem alszom el, míg haza nem ér. Ez persze suliidőben elég problémás volt. Volt, amikor éjjel kettőkor esett haza, de volt olyan is, hogy haza se jött. Ilyenkor egy szemernyit sem aludtam. Ez volt a zombis korszakom. Visszagondolva irtó egy barom voltam.

Tizenhét évesen kezdett normalizálódni a kinézetem. Kontaklencsére cseréltem a szemüvegem, és vettem pár új göncöt. Megpróbáltam ugyan gitározni, de a Boci boci tarkán kívül nem sok mindent tudtam eljátszani. Pedig már rockkarierről szőttem álmokat, kettesben jártam a világot Michael-el a turnénk keretében. Nem mellesleg a kis képzelgéseimben egy pár is voltunk. Haha.

Tizennyolc évesen leérettségiztünk. Mind a ketten. Ja, és el is ballagtunk. Michael egy hangszerboltban kezdett el dolgozni, én pedig délelőtt egy könyvesboltban, délután pedig egy kávézóban. Nem, nem a Starbucks-ban. Miközben Michael már kiütötte a népszerűségi skálát, én meghúztam magam, és tovább álmodoztam a könyveim között.

Tizenkilencek voltunk, mikor Michael becsajozott. Én úgy döntöttem, nem fogok sírni, mivel már kinőttem belőle. Hiszen érettségivel rendelkező, dolgozó, felnőtt ember vagyok. Hát persze, meg ahogy én azt elképzeltem. Ahogy megláttam egy csókot, azt hiszem, elvonultam sírni. Szép lenne azt mondani, hogy kihúztam magam, és gúnyos mosollyal figyeltem a nyáladzásukat, de ez sajna nem igaz. Mellesleg, pár hét után szakítottak is.

És most itt állunk, húsz évesen. Innentől már ez az én történetem, és nem a múltamé.

A nevem Sasha Nelson.

*********************** 
Helló :)

Michael időszaka is beköszöntött, róla fog szólni ez a kis sztori. A teljes elképzelés még nincs meg, de halvány körvonalakban előttem lebeg. Jelezzétek, ha tetszik, ha érdemes folytatni.

Puszik <3