Darkness •clifford• ✔️

Kilencedik

A hetem egy szenvedés volt. Maga a megtestesült borzalom. A betörést követő napom belázasodtam, és úgy folyt az orrom, mint a vízfolyás.

- Fáj a torkom. Hoznál egy szívószálat?

- Az minek?

-  A köptetőmhöz - néztem Mikey-ra, akinek értetlen tekintete miatt elnevettem magam. Viszont pillanatok alatt megkaptam a szívószálat, amit beraktam az üvegbe, és három óránként iszogattam. Tom és Jerry-t néztem, csak akkor keltem fel, ha ki kellett mennem, a kaját pedig kézhez kaptam. Mondhatni arany életem lett volna, ha nem lettem volna taknyos meg lázas.

- Most, hogy végre nem lóg a takony az orrodból - kezdte Mikey, mire megpróbáltam csúnyán nézni rá. - Elmehetnénk valahova.

- Szóval náthásan szégyellsz? - fontam össze a karom a mellkasom előtt. - Jó - szegtem fel az állam. - Majd George elvisz randizni akkor is, mikor göthös vagyok - ezzel elindultam az ellenkező irányba, mellesleg, fogalmam nem volt, hogy hova.

- És George vesz neked mekit is? - kiáltott utánam szórakozottan. Villámgyorsan pördültem meg. Mikey ott állt, halál lazán, kezében valóban mekis zacskót szorongatva.

- Van nálad meki? - csillant fel a szemem.

- De kihűlt.

- Van nálad kihűlt mekis kaja? Szeretlek - néztem rá a pilláimat rebegtetve.

- Bolond - nevetett fel, és összeborzolta a hajam. - Te hallod - nézett a szemembe. - Ugye nincs semmilyen George? - tette fel a kérdést, mire harsány röhögésbe kezdtem.

- De van. A nagypapám - kétrét görnyedtem a nevetéstől, ahogy megláttam a kétségbeesett képét.

- Inkább menjünk - legyintett megadóan. Beszálltam az anyósülésre, és benyomtam a rádiót. Dúdolgatva kapcsolgattam az adók között, míg meg nem hallottam a Red Hot Chili Peppers-től a Californication-t. Hangosan kezdtem énekelni a számot, majd Mikey is beszállt. Ketten üvöltöttünk a kocsiban, rendkívül idilli látvány volt. Hát még a hangzásvilág. Feltekertem a hangerőt, ahogy az autópályára értünk. Egy kis autó robogott el mellettünk. Az idős házaspár mérgesen bámult ránk a kocsiból. Jó tudni, hogy szeretnek.

- Hova megyünk egyébként? - szakítottam meg a dalolást, mert észrevettem, hogy egyre távolodunk a várostól.

- Meglepetés - felelte, majd lekanyarodott az autópályáról. Tovább dúdolgattam a következő számot, és a mellettünk elsuhanó fákat néztem. Kicsi koromban váltig állítottam, hogy nem mi mozgunk, hanem a fák rohannak el mellettünk. Így is nézett ki. Már egy földdel borított úton zötyögtünk, mikor Mikey leparkolt.

- Ha meggyilkolni hoztál, otthon is találtál volna kukákat - dünnyögtem, és kikászálódtam a kocsiból. Mikey csak egy grimaszt vágott. - Szóval ide jöttünk? - néztem körbe csípőre tett kézzel. - Igazán szép. Mehetünk is haza - már éppen a kocsi felé tartottam, mikor Mikey elkapta a derekamat.

- Innen gyalog megyünk tovább - suttogta bele a nyakamba, mire felnyögtem.

- Komolyan ennyire alaposan eltervezted a gyilkosságot? Az erdő mélyén akarsz elásni? Ötletes. Melyik horrorfilm szerint fog megtörténni? - érdeklődtem, mire felnevetett.

- Indulj - bökött az ösvény felé nevetve, majd mellém szegődve ő is menetelni kezdett. Megfogta a kezem, majd nyomott egy puszit a fülemre, mire én felvisítottam. Közel fél órán át gyalogoltunk, mikor egy kilátó tornya bukkant elő a fák mögül. Csodálkozva meredtem az ég felé, míg ki nem jutottunk a fák sűrűjéből.

- Ilyen gyönyörű helyen fogok meghalni? - ábrándoztam, majd a kilátó felé indultam.

- Sasha, ne rohanj már - rohant utánam Mikey. Felrobogtam a torony lépcsőjén, majd hirtelen hátranéztem.

- Michael? - A korlátot markolta görcsösen, szemét összeszorítva. - Tériszonyos vagy? - döbbentem le.

- Kissé - nyögte ki.

- Sasha? - megpördültem az ismerős hang hallatán.

- Calum? Mit keresel itt?