Illúzió - Fanfiction

11. fejezet - "Nem hozzád való."

 - Befejezhetem a szünetem? - Olívia felé fordultam, könnyes szemekkel.

- Persze!

Felkaptam a telefonom, és a parkolóba mentem, ahonnan már biztonságosan beszélhetek. Elődöt hívtam.

- Elkezdődött.

- Helló. Hogy ment?

- Jól. Úgy értem, fantasztikus volt! - kitört belőlem minden feszültség. - Nincsenek szavak rá! Ezek az emberek nem tudták, mi fog történni! Nem beépített színészek voltak, akik tudták, hogy jön, és csináljuk. Ezek az emberek most benn arról beszélnek, hogy benn volt Bereczki Zoltán a cukrászdájukba. A főnök talán felhívta a nagybátyját, hogy elújságolja neki. Lehet, hogy már lenn is van a pultnál, és feszülten figyel minden morzsára! Csodálatos volt!

- Zoli jól viselte?

- Kit érdekel? Ide nekem az Oscart!

- Ez mind szép és jó, kislány. De hívd fel. Ő az ügyfél, érte vagy - a mondat után bontotta a vonalat.

Nem tudott elkedvetleníteni. Megcsináltam.

Életemben először, teljesen egyedül dolgoztam, és sikerült. Vettük az első akadályt. Zolit amúgy sem hívhattam fel, túl veszélyes lett volna, bárki kijöhet.

A "születésnapom" tökéletes volt. A lejátszóban egész nap a Michael Jackson lemez szólt, a pólómat felvettem a kötényem alá. Mindenki a csodájára járt, mennyire szerencsés vagyok, hogy a

nagy Bereczki Zoltán tiszteletét tette a cukrászdában, csak azért, hogy felköszöntsön. Miután visszaértem ebédről, már mindenki tudta, hogy nem "véletlen", hogy itt járt, és ettől csak nőtt a szemükben. Az álca tökélete volt. Én lettem a meghatódott szerencsés, akit majd megríkat, hogy a kedvence ennyire figyelmes, és törődik vele. Zoli lett a szupersztár, aki foglalkozik a rajongóival, és alászáll a csúcsról, hogy a kedvükben járjon. Ha tudnák, mennyire nem ezt gondoltam most róla...

*

- Hogy ment? - Virág a kanapén ült, és a tévét kapcsolgatta.

- Tökéletes volt. Bevettek mindent. Majdnem elbőgtem magam, Zoli tarolt!

- Na jól van, akkor sikerült! - megállapodott egy zenecsatornán.

- Nem hiszed el, mennyire hiteles volt. Ott és abban a pillanatban tényleg elhittem, hogy csak rám mosolyog, és senki másra, ezen a bolygón. Kemény volt.

- Talán komolyan gondolta...

- Ugyan már, színész, még jó, hogy hitelesen el tudja játszani, ha valaki tetszik neki - ez eszembe sem jutott. Nem volt a lehetséges opciók között, hogy tetszhetek Zolinak. Láttam néhány lányt, akikkel állítólag összemelegedett. Nem vagyok az esete. Még póthajam sincs.

- Miért lenne olyan nagy meglepetés, ha bejönnél neki? - már-már idegesített a tényszerűen kezelt mondat. Inkább csak csendesen kipakoltam a kínait a dohányzóasztalra, és a kezébe nyomtam az evőpálcikáit. - Szép vagy és okos, ezt neki is látnia kell.

- Mindezek mellett profi szélhámos, ha úgy tetszik. Csak én legálisan csinálom. Nem vagyok éppen a megfelelő barátnő...

- Nem biztos, hogy barátnőt keres.

- Ha csak megfordulna a fejében, hogy ágyba bújok vele azért, mert megvillantja a mosolyát, és azzal a szexi mozdulattal végigszánt a haján, hát nem; Weasley, rossz ajtón kopogtatsz! - hazudtam.

Ha arról lenne szó, azt hiszem, belemennék. Úgy értem, egyszer élünk, nem?

Úgy egy éve még hozzám is eljutott, mikor valaki telepakolta a médiát azzal; hogy titokban Bereczki nője. Féltékeny voltam rá. Miért ne lettem volna? Képet nem láttam róla, de úgy képzeltem biztosan szép, nyilván intelligens, és a világ legnagyobb mázlistája. Bár én úgy terveztem; egy szép napon, ha a szőke herceges sztorim befuccsol, majd hozzámegyek Michael Jacksonhoz, de ez a terv füstbe ment. Ne is beszéljünk róla...