Illúzió - Fanfiction

22. fejezet - " Mindent nem kaphatok meg. De Őt miért nem?"

- Teo! - Előd mosolya meglepően széles volt. Tegnap, miután Zoli hazavitt egy előre betervezett

vacsora után, a nagybátyám neve villogott a kijelzőn. Az irodába rendelt. A hangja már a telefonban is vidáman csengett, amitől úgy éreztem, hogy valami nincs rendben.

- Minden oké? - a szokásos fotelembe huppantam, és várakozóan néztem rá. Az asztalra könyökölt, a napilapok ropogtak a könyöke alatt. Felteszem, csak azért szerezte be őket, mert Zoli és én vagyunk bennük.

- Az égvilágon semmi baj! Éppen ellenkezőleg! Láttad már a szennylapokat? Szinte kivétel nélkül mindenhol ti vagytok a téma, Bereczkivel! Tudtam, hogy megcsinálod, de hogy ilyen sikere lesz, arra nem számítottam.

- Köszönöm, azt hiszem... - nem voltam hozzászokva, hogy Előd megdicsér. - Azért hívtál be, hogy zavarba hozz?

- Most, hogy mondod, nincs kizárva, hogy zavarba hozlak, bár az eredeti tervben nem szerepelt.

- Oké...

- Tudod, idén 50 éves leszek - jelentőségteljesen nézett rám, és pár pillanatra szünetet tartott. - Oké, most jött volna az a rész, hogy meglepődsz, és az asztalra csapsz, hogy "Dehogymár Előd! Hol leszel te 50 éves? 25-nek sem nézel ki!"

- Az unokahúgod vagyok. Pontosan tudom, hány éves vagy...

- Nem is ez a lényeg - legyintett, aztán újra az enyémbe fúrta tekintetét. - Valószínűleg túl vagyok az életem felén. Sőt! Bár szemtelenül szexi vagyok, csak a géneknek köszönhetem, nem az egészséges életmódomnak, úgyhogy inkább úgy fogalmaznék, hogy az életem nagy részét leéltem.

- Mire akarsz kilyukadni? - fogalmam sem volt, hova vezet ez a nagy monológ. Nekem kell megszervezni a születésnapi partiját? Most éppen azt akarja körülírni, hogy milyen témát akar a bulinak?

- Nincs örökösöm. Mire meghalok nem is lesz, maximum valami balkézről született zabigyerek az egyik titkárnőmtől - a csalódottság ott vibrált a hangjában, de igyekezett elnyomni a szokásos fellengzős hangvétellel.

- Hogy segíthetnék neked ebben? Szerezzek neked egy színésznőt Bereczki köreiből?

- Mi? Dehogy! Eszem ágában sincs lekötni magam! Nem vagyok olyan elvetemült, mint te, hogy képes legyek egy művésszel leállni... Ugyan, kérlek.

- Mint én?

- Szívem! A vak is látja, hogy bolondulsz a paliért, bár Isten tudja, miért - tényleg láttam rajta, hogy nem érti.

- Ez nem igaz! Sosem szeretnék bele egy ügyfélbe! Kikérem magamnak!

- Ki beszélt itt szerelemről? Nem is ismered... Maximum annyit tudsz róla, amennyit elmotyog mindenkinek. De attól még beindulhatsz rá, mint az országban a nők többsége. Ó, te nem láttad a gyűlölködő női tekinteteket, amiket én az újságosnál... Ezek tényleg elhiszik, hogy egy földi halandót választ. Beszarás - úgy bukott ki belőle a nevetés, mint egy vulkán. Néhány percig sírva röhögött mások nyomorán.

- Szemét vagy. Egy; miért ne fordulna elő? Kettő; miért feltételezed Zoliról, hogy valakiben, aki szereti, csak a rajongót láthatja? - felháborodtam. Úgy éreztem, meg kell védenem ezeket az embereket.

- De cuki vagy... - lebiggyesztette az ajkait, aztán a szemeit törölte meg, amiket könnyesre röhögött.

- Komolyan mondom! Matt Damon is rajongót vett el, és nekik már van négy gyerekük! Tökéletesen meg tudom érteni azokat a nőket, akik hisznek a csodákban. Mitől lenne más Bereczki Zoltán? Ő is ember. Aztán mi van, ha éppen egy olyan lány tetszik meg neki, aki üzenetet írt azért, hogy megköszönje a csodálatos koncertélményt? Vagy szerinted csak csúnyácska lányok járnak a fellépéseire?