Illúzió - Fanfiction

15. fejezet - "Honnan tudnád, ha nincs is saját életed?"

- Mit mondtál? - csak átlehelte az ajtón a szavakat.

- Jól hallottad! Egy pöcs vagy, és sajnálom, hogy tudom kívülről az összes számod! - én még mindig kiabáltam.

- Gyere ki.

- Tűnj el!

- Gyere már ki, az istenért! - tenyérrel csapott az ajtóra, amitől összerezzentem, és a kilincs felé nyúltam. Lassan nyitottam ki. Ólomlábas perceknek tűnt, míg teljesen kitártam. Ott állt előttem, szaporán kapkodta a levegőt, a tekintete örvénylett. Mielőtt érzelmeket olvashattam volna ki belőle, sarkon fordult, és a nappaliba ment. Követtem, vártam, míg lehuppan a kanapéra, én a fotelbe ültem, lábaimat magam alá pakolva.

Amíg farkasszemet néztünk, csak az járt a fejemben, mekkora érzéketlen bunkó. Képes volt azzal takarózni, hogy meggyanúsított, hogy valaki mással fekszem össze, miközben vele tervezek. Nem hittem el, hogy ennyire alattomos húzásai is lehetnek.

Arra számítottam, hogy maximum azon veszhetünk össze, hogy helyesírási hibát talál a forgatókönyvben. Esetleg egy helyszínen különbözünk össze. Sosem hittem volna, hogy semmi köze nem lesz a munkának ahhoz, hogy egymásnak ugrunk.

- Hogy érted, hogy tudod a dalszövegeim? - ő törte meg a csendet.

- Azt mondtam, kívülről tudom a számaid. Csak hogy világos legyen.

- Akkor így. Miről beszélsz?

- Tudod mit, hagyd a francba a színházasdit, jelentkezz zombinak a The Walking Dead-be. Nulla a felfogásod! Mégis mit nem értesz azon, hogy a rajongód vagyok?

- Miért nem szóltál róla?

- Nem tartottam fontosnak - vállat vontam, és a zoknim kezdtem fixírozni. Elkapott.

- Hogy tessék? - úgy tett, mintha nem hallott volna jól. Előrehajolt, a szavaiból csöpögött a cinizmus. - Nem tartottad fontosnak, hogy elmondd, hogy titokban a rajongóm vagy?

- Mégis min változtat ez? Mit gondolsz? Hogy titokban blogot vezetek rólad? Hogy én vagyok a rajongói klub elnöke? Hogy követlek? Hogy arról álmodozom, hogy egyszer jössz, belém szeretsz, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk?

- Honnan tudhatnám, hogy nem ez történik? Nincs saját életed! A kitalált fikcióiddal azt csinálsz, amit akarsz!

- Hogy érted azt, hogy nincs saját életem? - irtózatosan feldühített. Senki nem vágott még ilyen ocsmányságot a fejemhez.

- Gondolkozz már, Teodóra! Ha egyáltalán ez a valódi neved... Mielőtt velem találkoztál, egy buzi vállalati igazgató feleségének adtad ki magad! Több mint egy évet azzal töltöttél, hogy valaki más voltál. Előtte Isten tudja, ki voltál! Mikor lehettél volna önmagad? Honnan kéne tudnom, hogy most éppen Egry Teodórával beszélek, és nem egy szereppel? Rajongasz? Hát fújd fel! Ha ez igaz, becsaptál!

- Micsoda?

- Becsaptál! Elhitetted velem, hogy nincs senki az életedben, akinek oltárt emeltél. Erre az arcomba vágod, hogy én vagyok az?

- Nem látom a dolog becsapás részét - a fogaim között szűrtem a mondatot, és igyekeztem nem elküldeni melegebb éghajlatokra. Mi a fészkes fenéről beszél?

- Most az egyszer legyél őszinte, a francba is! - megijedtem a dühtől, amivel arcon csapott, holott itt még mindig én voltam az áldozat. Megint. Mindig.

- Mégis mit vársz tőlem? Hogy áradozzak rólad egész éjszaka? Hogy valljam be, mennyire odavagyok a munkáidért? Hogy szinte az összes darabod láttam a premier napján, mióta az Operetthez szerződtettek? Hogy már az első kislemezed a kezdetek óta ott figyel a lejátszómban?