2 éve hogy elköltöztünk a rémálmomból. A gimit utálom csak a haverjaim miatt tolom be a seggem mindennap,na jó talán néhány napot kihagyok,de kit érdekel?! Anyámék szerint szörnyű gyerek lettem 17 éves koromra.Tény,hogy a hajam lila lett és a fekete színen kívül mást nem ismerek,de ez van. Ezt kell szeretni. De akkor térjünk is vissza a jelenbe.
Pont most indulunk a srácokkal gördeszkázni,anyámék persze nem tudják,hogy ilyen "veszélyes" sportot űzök,mert valószínűleg nem lenne már fejem.
-Hope jössz már?-húzott vissza a világba legjobb barátom Luke.
-Mi? Tessék?-kérdeztem zavarodottan.
-Megint elkalandoztál.-nevetett és átragta kezét a vállamon.
Egy mosolyt varázsoltam arcomra és elindultunk. Kb. 10 perc múlva oda is értünk a megszokott helyünkre.
-A többiek hol a p*csába késnek már ennyit?-kérdezte dühösen.
-Gondolom Dasy megint fél óráig mázolja a pofáját.-röhögtem Lukeyra nézve.
Csak rántott egyet a vállán majd leültünk egy padra. Nem sokkal késöbb megérkeztek a hiányzó tagok is Dasy és Cameron.
-Hol késtetek már ennyit?-kíváncsískodtam.
-Hát tudod,volt egy kis dolgunk...-kacsintott Cam Dasyre.
Luke és én olyan röhögésben törtünt ki,hogy megkellett támaszkodnunk egymásba nehogy össze essünk.
Két órán át deszkáztunk majd úgy döntöttünk ideje haza menni.
-Haza kísérlek.-mondta Lukey.
-Nem vagyok már kislány,haza találok egyedül is.-mondtam.
-Akkor is haza kísérlek. Szeretnélek biztonságba tudni.-jelentette ki a világ legszebb mosolyával az arcán.
Halkan motyogtam egy hát jót,s elindultunk. Csendben sétáltunk egymás mellett,mikor kezét éreztem meg a kezemhez érve.
Felnéztem Lukera és láttam, ahogy engem néz. Megfogtam kezét és úgy mentünk tovább. Arra lettem figyelmes,hogy már a kapunk elött vagyunk,ígyhát megálltunk. Nincs a garázsnál anyámék kocsija,ami azt jelenti,hogy még nincsenek itthon.
Ki is gondolta volna.
-Nem jössz be egy kicsit?-néztem fel rá.
-Elég késő van,jobb lesz ha haza megyek.-mondta a földet pásztázva.
-Luke mi a baj?-kérdeztem aggódva.
-Semmi. Nincs semmi baj. Nagyon jól éreztem magam veletek,mint mindig.-láttam a félmosolyt az arcán.
-Tudod,ha bármi van nekem elmondhatod.-mélyen a szemébe néztem.
-Tudom Hope,tudom.-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Holnap megyünk együtt suliba?
-Aha. 7:15 elöttetek?
-Tökéletes.-mosolyogtam.
Megöleltük egymást,majd az ajtóból néztem,ahogy alakja eltünik a sötétben.
/ Ez az első történet amit írok,de remélem tetszeni fog.😊/
