Hurt me

Part 8

   Végre kitudtam aludni magam és nem keltem fel reggel 6-kor. Viszont a fejem szörnyen fájt,nem akartam fájdalmat érezni így bevettem egy fejfájás csillapítót és vártam. 10percel később már kezdtem érezni a hatását.
Mivel 11óra volt és Cammékkel pedig 13:00kor találkozok elkezdtem készülődni. Felvettem egy szanaszét szabdalt fekete csőgatyát és egy fekete has polót ezek mellé pedig az egszerű fekete(ki gondolta volna)vans cipőt. Lekocogtam a garázsba és nézegettem a deszkáimat.
-Hmmm..melyik legyen?-megint hangosan gondolkodok,mivan veled Hope?!- Talán ez.-és ezzel levettem a Luketól kapott deszkámat.

Mivel még nem reggeliztem úgy gondoltam,hogy majd mondom a srácoknak,hogy mennyünk el valahova kajálni vagy nem tudom.

Mikor kiértem a garázsból az órára pillantottam,ami 12:30-at mutatott. Még volt egy kis időm szóval leültem a tv elé. Nem is értettem a filmet amit néztem,mert megint Luke-on gondolkodtam. Hol lehet? Mikor jön vissza? Mi történt? Ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben,mikor megszólalt a csengőnk süketítő hangja.
-Nyitom.-kiáltottam.
Oda vonszoltam magam az ajtóhoz és kinyitottam. Cameron és Dasy állt velem szembe egymás vállát átkarolva. Kisebb hányinger fogott el,amit Cameron lehet észre is vett,mert elengedte Dasy vállát.
-Indulhatunk?-kérdezte széles mosollyal.
-Aha.-erőltettem magamra egy mosolyt.

Az út a parkba viszonylag csendben telt,amióta Luke elment mindig ez van. Mindenki letört,főleg én.

Mikor a parkba értünk lepakoltunk,elővettük a hangszóronkat és elinditottuk a kedvenc zene listánkat,amit deszkázás közben mindig hallgatunk.

Megnyugtatott,hogy a csoda eszközömön gurulhattam. Most nem gondoltam Lukera,a gondokra,anyámékra,csak magamra.

Kb. 1 órája deszkáztunk,mikor Cam hirtelen megállt. Nem értettem mi lehet és kicsit megijesztett szóval oda futottam hozzá.
-Minden oké?
-Hát..nem is tudom,de lehet,hogy most elkéne mennünk..-nézett mögém kikerekedett szemekkel,amit nem értettem. Hátra fordultam,hogy megnézzem mit bámul ennyire,de nem kellett volna. Luke volt ott,egy szőke kis libával falták egymást. Lesokkolt,olyan mély fájdalom járt át,amit még nem éreztem.
-Hope...-mondta aggódva Dasy a kelleténél kicsit hangosabban,mert ekkor Luke oda kapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett.
Elkezdett futni felém/felénk,de én nem vártam tovább.
- Mennyünk innen,kérlek.-néztem Cameronra és már nem bírtam vissza tartani a könnyeimet. Pillanatok alatt összepakolt és épp az ellenkező irányba indultunk el,mint ahonnan Luke közeledett felénk.
-Hope,állj meg kérlek!-kiabálta utanám Luke.
Hátra sem néztem,nem akartam látni,nem akartam,hogy még nagyobb fájdalmat okozzon. Ám ekkor egy szorító kezet éreztem meg alkaromon.
-Hope...-mondta halkan.
-Mond,mit hittél?-ordítottam.
-Én..én sajnálom.-nem mert a szemembe nézni.
-Tartogasd a hazugságaidat olyannak,akinek van ideje meghallgatni. Tegnap még azt irtad,hogy hiányzom neked és most azzal a kurvával vagy ahelyett,hogy velem lennél.-akkor már keservesen sírtam.
Magához ölelt,de én eltoltam magamtól.
-Nem akarlak többet látni. Óriásit csalódtam benned Luke Hemmings.-néztem a földet és próbáltam nem sírni.
Elfordultam és oda rohantam Dasy-ékhez. Cameron sajnálóan nézett rám. Nem bírtam már a fájdalmat. Cam kezei közé rohantam,aki szorosan átölelt és a hajamat simogatta.
-Minden rendben lesz.-suttogta fülembe.
-Nem...még csak most jön a neheze..-gondoltam magamban,de nem mertem kimondani nem akartam,hogy aggódjanak.

Haza kísértek egészen az ajtóig. Hosszasan magyaráztak még arról,hogy ha hülyeséget merek csinálni akkor nagy bajban leszek. Megígértem nekik,hogy nem csinálok,ám tudtam,hogy ez hazugság. Szeretett pengem már ott várt a szobámban.

/Húú..jó régen volt már rész,amit nagyon sajnálok!:(((
Remélem tetszett!!💕💕/