Reggel elég korán keltem,de rájöttem,hogy szombat van,így vissza feküdtem.
2 órát aludtam még majd felkeltem és levettem a kötést a kezemről. Csak néztem és arra gondoltam,hogy ennek szép nyoma fog maradni. Őszintén? Nem érdekel. Had tudja mindenki,hogy összetörtem,de még itt vagyok és küzdök.
Felvettem egy vékonyabb kardigánt,mert picit fáztam és belebújtattam lábaimat egy szörny lábhoz hasonló mamuszba.
Letrappoltam a konyhába és láttam,hogy egy cetli van a pulton. "Haza értünk kicsim,de mennünk is kellet a céghez. Este találkozunk! Puszi: Anya és Apa"
Lám-lám haza találtak?! Nem is tudom mennyi ideig voltak távol,de egy biztos. Még pedig az,hogy sok mindenről lemaradtak,amiről nem kell tudniuk.
Gyors befaltam egy tányér müzlit,majd vissza mentem a szobámba. Kezembe vettem a telefonom és megnéztem ki elérthető. Dasy nem volt fent,még biztos alszik. Cameron 12órája volt elérhető. Hogy bírnak ennyit aludni?! Egyszercsak jelezte a telefonom,hogy valaki írt. Nem értettem,hogy ki lehet hisz csak Dasyval és Cammel szoktam beszélni.
Megnéztem ki írt és kisebb sokkot kaptam. Luke mosolygós profilképe nézett vissza rám.
"Szia!"
Csak ennyit írt. Nem tudtam mit csináljak. Utálom őt,de mégis azt érzem,hogy vissza kell írnom.
Hope: Szia Luke: Hogy van a kezed?:( Hope: Megvan... Luke: Utálsz ugye? Hope: Okos fiú vagy te. Luke: Nagyon sajnálom. Megbántam már vagy ezerszer. Jóvá szeretném tenni csak mond hogy tudnám? Hope: Felejts el.. Luke: Ezt nem kérheted tőlem. 4éve a legjobb barátom vagy.. Hope: Voltam...nem emlészel? „Nem akarok többé a barátod lenni!" Luke: Nem voltam jól! Nem vagyok jól! Utálom magam! Kérlek beszéljük meg! Hope: Sajnálom,hogy így alakult. Luke: Jóvá teszem. Ígérem!
Ez után nem írtam neki vissza, nem láttam értelmét. Arra gondoltam,hogy elmegyek futni,hiszen az sosem árt és legalább kiszellőztetem kicsit a fejem.
Kiválasztottam az egyik kedvenc Nike sport melltartóm és egy hozzá illő futó nadrágot. Lementem felvettem a cipőm,majd kimentem. A kapu előtt nyújtottam kicsit,fülembe helyeztem a fülhallgatóm és már indultam is. A park felé indultam,ahol mindig deszkázunk.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Annyira elmélyültem a zenében,hogy nem figyeltem és neki mentem valakinek ennek következtében mindketten elestünk.
Mikor kinyitottam a szemem láttam,hogy Luke az a valaki akinek neki mentem. Gyorsan felálltam,majd bocsánat kérés nélkül elfutottam.
Kb. 30 perce futhattam mikor valaki megfogta az alkarom és megàllított. Hátra néztem és Luke volt az. Kivettem a fülemből a fülest és csak néztem a földet. Nem mertem ránézni.
-Illene bocsánatot kérni miután fellöksz valakit.-kuncogott.
-Illene szólni mielőtt eltünsz,majd visszatérsz szó nélkül egy ribanccal.-mondtam ingerülten és felnéztem rá.
-Nem akarok tőle semmit. Csak egy egy éjszakás kaland volt,semmi több!-mondta védekezés képpen.
-Nem érdekel Luke. Már semmi sem érdekel,ami veled kapcsolatos.-éreztem,hogy könnyezek. Közelebb jött és letörölte arcomról a könnyeket.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Ne sírj kérlek!-nézett méllyen a szemembe.
Olyan jól esett az érintése ennyi idő után. Legszívesebben átöleltem volna,de nem lehet. Nem lehetek hülye és nem bocsájthatom meg,hogy ezt tette. Megfogtam a kezét és eltoltam az arcomtól sőt az egész testem közeléből.
Nem szóltam semmit csak megfordultam és tovább futottam.
Mikor haza értem,láttam a kocsi felhajtón anyámék kocsiját.
Hurrá, jönnek a hülye kérdések,amikhez most semmi kedvem.
/Végre sikerült akkor hoznom részt,mint ahogy ígértem! Egyre többen olvassátok,ami miatt hihetetlenül boldog vagyok!!!☺️ Köszönöm!💕/
