Bolondok Az Egyetemen

1.

Immáron fél órája ültem, a Cardiff Egyetem felé tartó buszon. Néztem, az őszi tájat, a szürke, felhős eget, és azon gondolkoztam, hogy mennyi időt kell még ezen a büdös járművön eltöltenem. Eléggé unalmas az utazás. Egyenes út, majd egy kereszteződés, amit egy kanyar követ. Pont, mint az élet, csak az nem unalmas. Vannak a létben könnyebb szakaszok, és olyanok is, ahol választás elé kerül az ember. Egyik pillanatról a másikra elkezdett énekelni a táskám, vagy csak a benne lévő telefonom csörgött, nézőpont kérdése. Éppen a refrénnél tartott a dal, és nem akartam félbeszakítani. Megvártam, míg a következő részhez ért, majd fogadtam a hívást.
- Hol a jó életbe vagy? - támadott le a kérdésével a barátnőm.
- Szerintem egy olyan úton, ami hamarosan egy kanyarba ér. - utaltam az imént folytatott gondolatmenetemre.
- Ööö. Ezzel nem sokat segítettél. Pontosabban meg tudnád mondani nekem, hogy hol vagy? - érdeklődött.
- Mindjárt leszállok a buszról. - sóhajtottam.
Ismét kibámultam az üvegen, majd teljesen lefagytam. Az ablak túloldalán egy táblát véltem felfedezni.
"Üdvözöljük a Cardiff egyetem városában!"
- Sharon! Nem szálltam le a sulinál! - mondtam nevetve.
- Ne röhögcsélj, hanem kapd fel a cuccidat, rohanj előre a sofőrhöz, rebegtesd a szempilláidat, és könyörögj, hogy álljon meg! A busz csak újabb fél óra múlva fog a következő megállóhoz érkezni! - sürgetett.
- Akkor megyek! - köszöntem el gyorsan.
Felkaptam a válltáskámat a mellettem lévő ülésről, beledobtam a telefonomat, és a bőröndömmel együtt előrevágtattam a vezető fülkéhez.
- Elnézést! - kopogtattam meg az üveget.
A fiatal, 21 - 22 év körüli srác, aki történetesen a sofőr volt, rám pillantott, majd vissza az útra.
- Mit szeretnél? - hangja nem kecsegtetett sok jóval, és egyből tudtam, hogy itt nem válnak be a szokásos női "praktikák". Rögtönöznöm kellett egy aránylag hihető, ám mégsem elcsépelt ürügyet annak érdekében, hogy leengedjen erről a járműről.
- Tudnál nekem segíteni? Nem érzem jól magamat, és hát... khm, terhes vagyok. - nyögtem ki nagy nehezen, és a szabad kezemet a hasamra szorítottam a hatás kedvéért.
Szegény fiú elkerekedett szemekkel nézett rám, és se szó, se beszéd, a fékre taposott, és kinyitotta az első ajtót. Gyorsan megköszöntem, és leszálltam a buszról. Nem szeretek hazudni, de most kénytelen voltam. Nem kockáztathattam meg azt, hogy késve érjek a kollégiumba. Elsétáltam a mellett a tábla mellett, amit a buszról láttam. Olyan érzésem támadt, hogy azzal, hogy rálépek a koleszhoz vezető kavicsos útra, egy új szakaszába kerülne az életem. Nem agyaltam ezen túl sokat, csak felemeltem a jóval több, mint öt kilós bőröndöt, és elindultam az épület irányába.

Mire eljutottam a kolesz bejáratához azt hittem, hogy ki szakad a karom a helyéről. Nem kis erőfeszítésembe telt, hogy a bőröndöt elcipeljem odáig. A nagy faajtón belépve egy recepciós pult fogadott. Ezen egy kicsit elcsodálkoztam, de oda sétáltam az asztal mögött álló lányhoz. Leállítottam magam mellé a bőröndöt, és kifújtam magamat.
- Szia! Hányadikos vagy? - kérdezte kedvesen.
- Helló! Első éves. – feleltem izgatottan.
- Ó, a kezdők lelkesedése... - mosolygott rám, én pedig bólintottam. - Milyen szakra vettek fel? – érdeklődött, miközben szorgalmasan töltögette ki az előtte lévő lapokat.
- Társadalomtudomány és bölcsészkar.
A lány egy kicsit meglepődött, de nem mondott rá semmit.
- Add, ide kérlek a kollégiumi szobát igénylő lapot. - kérte.
Kivettem a táskámból a fekete dossziét, és átnyújtottam neki. Tulajdonképpen minden dokumentum benne volt, ami csak kellhetett. Nem akartam megkockáztatni azt, hogy egy papír hiánya miatt ne legyen helyem a kollégiumban.
Pár perc elteltével megszólalt:
- Rendben. A szobád, a harmadik emeleten található. - egy kulcsot tett le a pultra, amit elvettem tőle.
A bilétára egy szám, és egy betű volt ráírva, méghozzá a B06-os. A recepciós visszaadta a papírokat, és egy aláírás után elindultam a lift felé.
A lány utánam szólt:
- Holnap, azaz hétfőn lesz a Bemutatkozás, kilenckor. - mondta.
A Bemutatkozás, az olyan esemény, mint máshol az Évnyitó. Megismerjük a tanárainkat, és az iskolai programokat, elvárásokat, satöbbi. Diáknyelvre lefordítva reggel kilenckor esélyt kapunk arra, hogy elájuljunk a tűző napon, illetve végighallgathassuk az igazgató unalmas beszédét, miközben feltöri a lábunkat a magas sarkú.
- Köszönöm. - válaszoltam, majd beszálltam a liftbe.
A harmadik emeleten kirángattam a felvonóból a bőröndömet, és elindultam a parkettázott folyosón. Elhaladtam a megszámozott faajtók előtt, majd megtaláltam a hatos számút. Vettem egy mély levegőt - úgy, ahogy a filmekben láttam - majd lenyomtam az egyszerű kilincset, és... és az ajtó nem nyílt ki. Nem értek különösebben hozzájuk, de ez a „példány" egyértelműen beragadt, és akkor sem fog beengedni, ha könyörgök neki. Átmentem a folyosó másik oldalára, majd visszarohantam, és vállal megpróbáltam belökni az bejáratot. Sikertelenül. Ezt a mozdulatsort megismételtem még párszor. Negyedjére elhatároztam, hogy teljes erőmből lökni fogom az ajtót fájós végtagommal. Természetesen ekkor nyílt ki, így én tulajdonképpen bezuhantam – táskástul, bőröndöstől – a kolesz szobámba. Miután nagyjából összekapartam magamat a földről, a környezetemre is tudtam koncentrálni. Állott bútorszag csapta meg az orromat, ezért egyből az ablakhoz léptem, elhúztam a bordó színű sötétítő függönyöket, és sarkig kinyitottam az ablakot. Kissé hűvös levegő áramlott be rajta, ami nagyon jól esett a fülledt lég után. A terem felé visszafordulva felmértem az új lakóhelyemet. A szoba két oldalán egy - egy ágy foglalt helyet, közöttük pedig az íróasztalok álltak.A válltáskámat ledobtam a bal oldali ágyra, és elkezdtem felmérni a terepet. Itt nem arra kell gondolni, hogy katonai öltözetben, távcsővel, és esetlegesen fegyverrel a kezemben hasra vetem magamat, és megfigyelem a körülöttem lévő dolgokat. Csupán csak kihúzogattam a szekrények fiókjait, megnéztem, hogy épek- e, illetve ellenőriztem, az ágy teherbírását, azaz azt, hogy lefog - e szakadni az éjjel közepén alattam. Ez a szoba egész normálisnak tűnt a használati tárgyakat illetően. Igaz, hogy az ágyakkal szemben lévő szekrények belseje egy kicsit össze volt firkálva, a fekhellyel és a két íróasztallal egyetemben, de legalább nem másztak bogarak a falon, és halott légy, illetve szúnyog tetemek sem voltak a fehér falra kenve. Ez már egy plusz pont, a kollégiumnak. Vizsgálódásomból a telefonom riasztott fel.