Bolondok Az Egyetemen

4.

- Khm, Sharon.
A lány engem észre sem véve nézelődött tovább a padlón. Második megszólításra már kinézett az ágyam alól, és érdeklődött, hogy mit szeretnék.
- Csupán csak arra voltam kíváncsi, hogy mit keresel földön, félig bepréselődve a bútor alá. Szóval?
Pár pillanat és keserves nyögések után Sharon háttal megtámaszkodott a már korábban említett tárgynak, és mesélni kezdett.
- Egyszer volt, hol nem volt... ennek mi értelme van? Most vagy volt, vagy nem volt, döntsék már el! Na, mindegy. Körülbelül hat éves koromban, egy szép tavaszi nap éjjelén, megjelent a szobámban egy rozmár.
- Egy rozmár?! - vágtam közbe.
- Ne szakíts félbe, úgy elveszik a drámai hangvétel! - szidott le.
- Bocsi.
- Khm! - figyelmeztetett. - Tehát, ott termett az ablak előtt a rozmár, akit Daniel - nek hívtak. Lassan, óvatosan közelített a fekete takarós ágyam felé, és alaposan felmérte közben a környezetét. Mindent megszaglászott, és szemügyre vett. Ez az élőlény igazán cuki volt külsőre, ám a nála gonoszabb rozmárt én még sosem ismertem.
Ekkor felötlött bennem egy kérdés, ami így hangzott. „Mégis hány rozmárt ismert a barátnőm?", de nem tettem fel hangosan, mert a végén még rám uszítja Daniel - t. Ki tudja, lehet ,hogy még mindig tartják a kapcsolatot.
- ... már ott volt közvetlenül az ágyam mellett, amikor anyukám benyitott a szobámba „jó éjt" puszit adni. Daniel egy szempillantás alatt bemászott az ágyam alá, és elbújt. Anyunak nem mertem szólni róla, mert féltem, hogy bántani fogja a rozmár őt, így titokban tartottam Daniel kilétét. - fejezte be a történetet.
Ezek után egyikőnk sem szólalt meg, mindketten az elhangzottakat emésztettük. A csendben, én felfedezni véltem egy rozmár bébi hangját, ahogy édesanyját hívja. Félelmetes volt, ezért gyorsan feltettem egy kérdést.
- Ezek után mi történt Daniel - lel?
- Örök időkre ott maradt az ágyam alatt, és éjjelente kísértett. Mielőtt még feltennéd a kérdésed válaszolok is rá. Azért másztam be az ágyad alá, hogy ellenőrizzem, követett-e az a bestia.
- És, ott találtad?
- Nem. - válaszolta megkönnyebbülten mosolyogva.
- Ennek őszintén örülök. Na, most hogy ezt megtárgyaltuk, én lefekszem aludni. - döntöttem.
Sharon bólintott, majd a fürdőszobai cuccaival bevonult a fürdőbe. Azokat a ruháimat, melyeket fáradságomból adódóan nem tudtam még elpakolni visszatettem a bőröndbe, és miután semmi fölösleges nem maradt az ágyon sóhajtva beledőltem. Magamra terítettem a takarómat, azt követően időm sem maradt elővenni a telefonomat, mert egyből elaludtam.

„I'm on the HIGHWAY TO HELL! On the HIGHWAY TO HELL! HIGHWAY TO HELL! I'm on the HIGHWAY TO HELL!" - szólt, inkább ordított a telefonomból az AC/DC szám. Résnyire nyitott szemmel kinyomtam az ébresztő órát, és visszadőltem az ágyba. A szoba másik felén Sharon a hangos dal ellenére is mélyen aludt tovább. Nem ismerem ezt a bandát túlzottan, sőt mondhatni csak ezt az egy számukról tudok - ami barátnőm szerint óriási bűn - viszont ez tetszik, és jó rá felébredni, az is valami, nem? Én inkább az érzelmesebb, lágyabb dallamú számokért vagyok oda, míg Sharon él hal a rockért. A sötétben próbáltam szuggerálni a telefonom kijelzőjét, hogy ne hét órát mutasson, hanem hajnali kettőt, hármat, és akkor még aludhatnék egy kicsit. A baj csak az volt, hogy öt perc elteltével a telefonon lévő szám nem hogy csökkent, inkább nőtt. Felhagytam a próbálkozással és egy nagy sóhajtás kíséretében kikászálódtam az ágyból, és bevonszoltam magamat a fürdőbe. A tükörbe nézve tulajdonképpen ugyanazt láttam, mint előző nap estéjén, csak most fel lehetett fedezni a szemem alatt a kialvatlanság jeleit, mindezt annak ellenére, hogy tizenegy körül már aludtam. Jéghideg vízzel megmostam az arcomat, majd a fésűmmel kiszedtem a sötétbarna hajamból a gubancokat, ez eltartott egy ideig. Fogmosást követően visszacaplattam a szobába, ahol barátnőm még mindig az igazak álmát aludta. Az előző nap előkészített fehér ruhámat, egy szép nyaklánc kíséretével felvettem, majd elérkezettnek találtam az időt arra, hogy kedvesen felkeltsem Sharon - t. Ugyan, csak viccelek. Fogtam egy kis tálat, amit a fürdőben találtam - tudomásom szerint nem a miénk, de most jó hasznát veszem - megtöltöttem jéghideg vízzel, és beletettem Sharon kezét. Először arra gondoltam, hogy leöntöm vele, - viszont most, kivételesen előbb gondolkoztam, aztán cselekedtem - csak vizes lenne a matraca és nem tudna rajta aludni. Lévén hogy nem vagyok kegyetlen, itt tartózkodásunk utolsó napján fogom ezt végrehajtani. Pár másodperc elteltével - látszik, hogy jó a reakcióideje - rémülten kapta ki a kezét a tálból, és keresni kezdte a "tettest". Rajta kívül csak én tartózkodtam a szobában hamar világossá vált számára, hogy én követtem el ezt ellene.
- Megbeszéljük az egyetem felé menet, ígérem, de most készülődnöd kéne, mert háromnegyed nyolc van és kilenckor kezdődik ez az egész Bemutatkozás. - védtem magamat.
Morgott valamit, amit arra tudtam csak lefordítani, hogy „Van még időm". Vállat vontam, és tovább pakolásztam, majd negyed óra elteltével megismételtem a korábbi akciómat ellene. Ekkor azonban már felkelt az ágyból, hozzám hasonló módon becsoszogott a fürdőbe. Míg ő készülődött, én levettem egy könyvet a polcomról, - igen, én a kedvenc könyveimet is magammal hoztam - és olvastam. Mily meglepő, hogy van egy könyvem, és ahelyett, hogy pingvineket etetném vele az Anktarktiszon, inkább olvasom. Sharon, a stílusának megfelelő fekete combközépig érő ruhát viselt, mikor kilépett a fürdőből. Boci szemekkel néztem rá, ami szerinte inkább hasonlít egy kis borjúra, aki a csordától távol legel, és beleesik egy nagy saras pocsolyába, és onnan próbál kivergődni. Nem tudom, hogy ezt hogy rakta össze, de a tények szempontjából ez lényegtelen.
- Van még egy kis időnk, szóval gyere. Megcsinálom a sminked. - sóhajtotta, majd a fürdőbe húzott és megállított a tükörrel szemben.
Nem arról van szó, hogy nem tudom kisminkelni magamat, csak pár éve volt egy kis nézeteltérésem a szempillaspirálommal, és azóta nem szívesen festem ki magamat. Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert az emléke még mindig fáj. Mélázásom közben tehetséges barátnőm egy szép, szolid sminket készített el nekem. Egy lépést hátrálva még ellenőrizte művét, majd pár apró simítást követően "késznek" nyilvánított. A szobában felkaptuk a táskáinkat, majd elindultunk a Bemutatkozás helyszínére, ami hol is van? Magas sarkú cipőinkben - ami esetünkben nem 12 centis sarkakat jelent - sietve mentünk végig a folyosónkon. A lifthez érve megálltunk, és vártuk, hogy beszállhassunk a "járműbe". A földszintre érve a recepciós pulthoz mentünk, és alaposan kikérdeztük a Bemutatkozás pontos helyéről a lányt.