Bolondok Az Egyetemen

13.

Körülbelül öt órakor érhettünk vissza a szobánkba, és én egyből bezuhantam az ágyba, és el is nyomott az álom.

- Deborah! Azonnal kelj fel, mert leöntelek egy lavórnyi vízzel! - hallottam a fenyegetést.
Nagy nehezen kinyitottam a szememet, és barátnőmet láttam magam előtt, amint egy literes palackot tartott a fejem fölött. Hát, nem éppen a kedves ébresztéseiről híres.
- Jó, nyugi, ébren vagyok, elég lesz!
Lassú mozdulatokkal elvette felőlem, majd visszamászott a laptopjához, és folytatta a gépezést. Betámolyogtam a fürdőbe, és gyorsan letusoltam, hajat mostam. Ez egy kicsit felfrissültem, de azt azért nem mondanám, hogy egész nap pörögni fogok, mint a Duracell nyuszi. Gyors reggeli után felkucorodtam az ágyamra, és elkezdtem megírni a maradék házimat. Ezzel körülbelül délig el is foglaltam magamat, ezalatt Sharon zenét hallgatott, képeket töltött le, és még ki tudja mit csinált.
- Hallod... - szólt oda egyszer csak nekem.
- Hm?
- A mirelit pizzának nem tesz jót, ha nincs hűtőben, ugye?
A kérdés hallatán felkaptam a fejemet, és legszívesebben felpofoztam volna magunkat, meggondolatlanságunk miatt. Éjjel annyira kómás voltam, hogy nem gondoltam végig a bevásárló listánk elemeit, ezáltal olyan termékeket is megvettünk, melyeket nem tudunk megfelelő helyen tárolni.
- Ahj! Ezt nem hiszem el! Sürgősen hideg helyre kell tenni, különben dobhatjuk ki az egészet. - dühöngtem.

Sharon gondolkozott pár percig, majd elkezdte indulásra pakolni a táskáját. Eltette a telefonját, bérletét, egy párnát, két óriási méretű szatyrot és egyéb haszontalan dolgokat.
- Hová készülsz? - érdeklődtem.
- Hűtőt lopni? - kérdezett vissza.
Felpattantam az ágyról, és beálltam az ajtó elé, azzal az elhatározással, hogy nem engedem ki innen. Sharon ezt látva elnevette magát, majd folytatta a pakolászást. Amint ezzel végzett, kiválasztotta a megfelelő ruhát - teljesen szokványos, utcai öltözet - majd a sminkjét, haját is megcsinálta. Ez idő alatt, én kitartóan álltam az ajtóban, és árgus szemekkel figyeltem minden mozdulatát.
- Na, akkor indulás! - jelentette be, majd elkezdett közelíteni az ajtóhoz.
- Nem hagyom, hogy olyat tegyél, amit később megbánsz, és egy ilyen cselekedettel tönkretedd az egész életed! Azt sem engedem, hogy szörnyű állapotban senyvedj a börtönben hosszú éveken keresztül, majd az utcán élj tovább, mert nem lesz állásod, családod, lakhelyed. Most még tehetsz a rossz ellen valamit, de ha már elkövetted a bűncselekményt, akkor senkit sem fog érdekelni az, hogy sajnálod. - papoltam neki, amit becsületére legyen mondva türelmesen meghallgatott.
Ez után jött az a rész, amire soha nem gondoltam volna. Megszólalt. Jó, ezen nyilván nem döbbenek meg, inkább a mondandója volt váratlan.
- Te is jössz velem. - mondta vigyorogva.
Annyira lesokkolt, hogy tiltakozni sem tudtam. Barátnőm kihasználta ezt a jó pár percet, és táskámmal együtt kirángatott az ajtón. Mire az aulába értünk eljutott a tudatomig a lényeg, miszerint rabolni megyünk. Te jó ég, miért kell Sharon - nak mindenbe belerángatnia? Megfordult a fejemben, hogy ellenkezek, kirántom a kezemet az ő tenyeréből, de fölösleges lett volna minden próbálkozás. Barátnőm az ilyen helyzetekben nyer, szinte állandóan, és ez most se lett volna másképp. Így türelmesen haladtam mellette a kavicsos úton, a buszmegálló irányába. Tökéletesen időzítettünk, mert abban a pillanatban, ahogy megálltunk a menetrendes táblánál, jött is a jármű. Kivágódott előttünk a koszos ajtó, és felszálltunk a buszra, majd előkotortuk a bérleteinket. Elsőként én mutattam fel a sofőrnek az utazásra feljogosító papírdarabot, amikor lefagytam mozdulat közben, ma már másodjára, ugyanis a sofőr fülkében nem ült más, mint a srác, aki terhesnek hitt, akivel a parkban találkoztunk újra, és akit barátnőm - aki még mindig a táskájában kutatott - alaposan megkergetett. A fiú is kikerekedett szemekkel meredt rám, majd Sharon - ra kapta a tekintetét. Óriási volt a feszültség, kíváncsi voltam a folytatásra, az is megeshet, hogy a rablásig el sem jutunk, mert előbb bevisznek minket verekedésért, ki tudja? Sharon sikeresen megtalálta a bérletét, felmutatta a sofőrnek, majd elindult velem együtt a busz hátuljába. Nagyon megkönnyebbültem, hogy barátnőm mással volt agyban elfoglalva, és nem ismerte fel a fiút, megérzésem szerint sofőrünk is hálás volt a sorsnak. Leültem egy szimpatikus helyre, ám Sharon nem követett, ledobta a táskáját mellém, majd pár pillanatig gondolkozott valamin. Az eredmény hamarosan számomra is nyilvánvalóvá vált, ugyanis elkezdett előre rohanni, én meg utána vetettem magamat. Siettem volna utána, azonban voltam olyan szerencsétlen, hogy a táskámat letettem a lábamhoz, a pánt meg beleakadt a végtagomba, és a kapkodás közben... mit szépítsük, szagmintát vettem egy idős férfi szandálba bújtatott lábáról. A végeredményt, nem kommentálnám. A történtekhez képest hamar magamhoz tértem, és folytattam utam a veszekedő páros felé. Mire odaszenvedtem magam hozzájuk, már arról volt szó, hogy kényszerítenek minket a leszállásra.
- Helló, bocsi, elnézést! Félreértés történt... - kezdtem volna el magyarázni a helyzetet, de barátnőm közbeszólt.
- Most nem kell jó pofizni Deborah, ez az ember le kövérezett téged, most meg még ő van felháborodva, és nem hagyja, hogy elmenjünk az úti célunkig. - hadarta.

- Oké, nyugi, nincs semmi baj, akkor megyünk máskor rabolni...
Hupsz. Ha eddig nem néztek ránk furcsán az emberek, akkor most már egyöntetűen arra szavaztak, hogy azonnal hagyjuk el a buszt. Sharon tekintetéből egyetlen egy kérdést tudtam kiolvasni, méghozzá azt, hogy "Ezt miért kellett?".
- Rendben. - mondta a fiú, majd a hangosbemondóhoz hajolt. - Szíveskedjen mindenki leszállni, technikai okok miatt a jármű nem tud tovább menni, elnézésüket kérjük, megértésüket pedig köszönjük.
A busz utasaira mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy megértőek, mindenesetre leszálltak a járműről, és a megállóban kezdték el szidni a mai közlekedést.
- Na, lányok. Foglaljatok, kérlek helyet! - mutatott négy ülésre, melyek egymással szembe voltak fordítva.
Sharon meglepő módon szót fogadott, és beült az ablak mellé, én azonban előbb hátramentem a táskánkért. Mikor mind a hárman elhelyezkedtünk - a sofőr beült Sharon - nal szemben, mert biztos úgy érezte, hogy így jobban szemmel tarthatja - elkezdődött a kihallgatásunk.
- Időm, mint a tenger, szóval az sem zavar, ha harapófogóval kell kiszednem belőletek a történtek részleteit.