Bolondok Az Egyetemen

12.

Gyorsan felöltöztünk, és elindultunk bevásárolni, hajnalban, mert miért ne? Sharon olyan éjfél körül feltérképezte a környéket, és talált, egy éjjel nappali áruházat, így oda tartottunk, a jeges éjszakában. A fotocellás ajtó Sharon kézlendítésének köszönhetően kinyílt előttünk - hadd higgye azt, hogy yedi ereje van - és miután szereztünk egy kocsit, bevetettük magunkat a sorok közé.
- Mit is kell pontosan vennünk? - kérdeztem tőle.
- Nem tudom. - válaszolt segítőkészen, miközben az apró gyerekjátékokat nézegette.
- Sharon, miattad jöttük el shoppingolni, azt hittem, hogy van valami terved! - fordultam felé, míg megpróbáltam irányítani a kezelhetetlen bevásárlókocsit.
-Oké, kell valami innivaló, meg kaja.
Miután végigmentünk az egész üzleten, megérkeztünk a célunkhoz, a pattogatott kukoricák részlegéhez. Ugyanis minden ember tudja, hogy pop-corn nélkül nem élet az élet. Néhányan azzal is tisztában vannak, hogy nem lehet csak ezzel táplálkozni, ezért áttoltuk a kocsit a konzervekhez, és azok között kezdtünk el válogatni.
- Szereted a sóletet? - fordult felém a barátnőm.
Egy intéssel jeleztem, hogy nem, majd folytattuk a keresgélést.
- És a sóskát?
- Jóskát? - kérdeztem vissza. - Nem szeretem a Jóskát, olyan furi név szerintem.
- „Há nórmális vagy Margit?" - idézte Besenyő Pista bácsit.
- Épeszű vagyok Pista, csak egy csöppet fáradt, így hajnali egy óra körül. - válaszoltam, majd undorodva kivettem a kezéből a konzervet, és visszatettem a helyére.
Jobb ott neki.
- A kelkáposzta főzeléket?
Csak ha az életem múlik rajta, de lehet, hogy még akkor sem, mert belehalnék, és akkor fölöslegesen hoztam meg ezt az áldozatot.
- Na jó, akkor Debby, mit szeretsz? - fordult felém.
- Miért, te megeszed ezeket? - kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Nem.
Akkor ezt meg is beszéltük. Konzerv nem került a kocsiba, tovább indultunk a fagyasztott áruk felé.
- Mirelit pizza jöhet, ugye? - érdeklődött, majd meg sem várva a válaszom, betette a pop-corn mellé. Eddig csupa egészséges étel van a megvásárolandó tételek listáján. Fél óra bóklászás után kakaóval, vízzel, felvágottal és kenyérrel gazdagodtunk.
- Sharon, elalszom. - motyogtam.
Barátnőm nem hallhatta, mivel éppen a teakínálatot nézegette karamellás után kutatva. Senki se törődött velem, kicsi vagyok - mihez képest -, szomjas vagyok, fáradt vagyok, ki foglalkozik Debby, a leány problémáival? A kocsi nekigurult a lábamnak, ezt egy jelnek vettem, és az egyik polc segítségével bemásztam az élelmiszerek mellé. Helyesbítenék, megcsúszott a cipőm azon a állványon, és szó szerint beestem a kocsiba. Kissé kényelmetlen volt, de azért a célnak megfelelt, valahogy elhelyezkedtem, és megpróbáltam elaludni. Ezt neked Sharon, amiért kikeltettél hajnalok hajnalán az ágyikómból. Nem tudom, hogy mire számítottam, talán arra, hogy Sharon majd készségesen tolni fog, de akkor az azt jelentené, hogy nem ismerem eléggé. Barátnőm megtalálta a tökéletes megoldást, aminek a lényege, hogy úgy szedjen ki a kocsiból, hogy ne kelljen megerőltetnie magát. Így történt az, hogy ő elment körbenézni, én pedig ott maradtam a teás sor kellős közepén a kocsiban fekve, félálomban. Nem sokkal később visszajött értem, és kiparancsolt ideiglenes fekhelyemről, mondván, hogy tegyem hasznossá magamat. Utolsó állomásunk a pénztár előtt, a müzlis sor volt. Sharon boldogan tolta a kocsit óriási sebességgel a gabonapelyhek felé, míg én ezer éves zombit utánozva csoszogtam utána.
- Milyet szeretnél? - kérdezte, de közben nem is figyelt rám, csak ő létezett abban a pillanatban, no meg a kaja.
- Édes mindegy. Úgy is te eszed...
Barátnőm körülbelül hét percen keresztül járkált fel s alá a tejbe áztatósok előtt, majd visszatért hozzám egy nagy dobozzal.
- Bepandázunk? - tette fel a kérdést.
Először fogalmam sem volt, hogy hogyan érti ezt, majd leesett, hogy a terméket három nagyra nőtt pandával reklámozzák.
- Aha, bepandázunk. - élénkültem fel ennek hallatán.

A pénztárhoz érve gyorsan kipakoltunk a kocsiból, majd az eladó szúrós tekintete elől - fizetés után - kisiettünk az épület elé. Mivel még sajnos nincs autónk, pedig Sharon - nak már van jogsija, így gyalog indultunk vissza a koleszhoz, két kezünkben a sok étellel.
- Sharon, én ezt nem bírom tovább. Dög nehezek ezek, ráadásul, ha most szembe jön velünk egy rendőr, azt fogja hinni, hogy kiraboltunk a bevásárlóközpontot. Senki nem megy ilyenkor vásárolni. - panaszkodtam.

- Rendben, maradj itt, fog meg azt, ami a kezemben van, és visszaszaladok szatyrokért. - nyomta karjaimba a hűtött árukat, majd elrohant.
Így kell ezt csinálni, hagyjuk egyedül Debby - t több embernek elegendő kajával, a járda közepén, hajnalban. Elindultam előre felé, hátha van erre egy pad, vagy valami, amire lepakolhatom a cuccokat. Nos, ez nem volt olyan egyszerű, mert a két kezem tele volt, és szorosan a mellkasomhoz kellett szorítanom a termékeket, hogy ne veszítsek el semmit, közben a combommal visszatolni a helyére, a kiesni készülő dolgokat, ja, és még haladjak is. Szigorúan tyúklépéssel haladtam kiszemelt padom felé, amikor egy csomag szalvéta kiesett karjaim közül. Először megpróbáltam leguggolni, és felvenni, azonban vészesen megdőlt a kezemben tartott torony, úgy hogy inkább ott hagytam. És most jöhetnek a megjegyzések arról, hogy milyen felelőtlen vagyok, de most képzeljük már el a jelenetet! Én, totyogva haladok a kihalt utcán, olyan három óra környékén. Ha még jönne is valaki mögöttem, nem hiszem, hogy kellene neki egy csomag szalvéta... nem aggódok miatta, majd Sharon jön és felszedi. Abban a pillanatban, amikor elértem a padot, és ledobtam rá azokat a fránya holmikat, megjelent barátnőm a szalvétával, és egy óriási zacskóval.
- Indulhatunk? - kérdezte vidáman.
Nem foglalkoztam vele, csak levetettem magam a hideg padra, feltekintettem az égre, és az élet értelmén töprengtem. Sharon ezalatt bedobálta a féltve őrzött hamikat a füles szatyorba, majd a kezembe nyomta az egyik végét, és elindultunk vissza.