Bolondok Az Egyetemen

3.

Miután alaposan kiszórakoztuk magunkat úgy döntöttünk, hogy ideje lenne kipakolni a cuccainkat, hiszen sok ideig ez lesz az otthonunk. A bőröndömből először az ágyamra rendezgettem a ruháimat, majd egy kupaccal a kezembe a szerkényhez léptem. Ehhez képest Sharon kiborította táskája tartalmát, és úgy rendezgette a holmiit. Teli kézzel nagy nehezen kinyitottam a szekrényem ajtaját, ám amikor megkíséreltem elengedni, a kezemben maradt. Két ujjal próbáltam megtartani egy majdnem akkora ajtót, mint én magam.
- Sharon. - nyögtem, a súly alatt. - Segíts!
Barátnőm látva szorult helyzetem azonnal odaugrott hozzám, és segítőkész módon elvette tőlem az ajtót, mielőtt még vele együtt eldőltem volna én is. Abban a pillanatban, ahogy a ruhák bekerültek a szekrénybe, valaki kopogott az ajtón. Sharon - ra néztem, aki kitartóan tartotta tovább a bútordarabot, és a szemével intett, hogy nyissam ki. Tudjátok, a filmekben ekkor szokott az történni, hogy a szuper jó csaj (azaz én, hehe, jó vicc) kinyitja az ajtót, és ott áll egy nagyon helyes srác, aki elhívja őt és a barátnőjét egy ismerkedős házibuliba. Nos, lássuk a valóságot. Kis híján átestem a ruhákon, amiket a barátnőm szétszórt pakolászás közben. Amikor az ajtóhoz értem felrántottam a nyílászárót, de kiderült, hogy bezártuk (annak érdekében, hogy az a csaj, akit elküldtünk ne is jöjjön vissza) így majdnem kirántottam a kilincset a helyéről. Ez az ajtó nem szeret engem, érzem. Következett a következő probléma: hol a kulcs? Mert, hogy Sharon - nak nem volt ésszerű a zárban hagynia a kulcsot, hanem bedobta a ruhák közé, hova máshova. Őrült módjára kezdtem el dobálni a cuccainkat egyik kupacból a másikba, amit Sharon röhögve kísért figyelemmel. Feladtam, kész, ennyi volt. Búcsút intek a hercegemnek, majd megismerem máskor.
- Szia, bocsi, de most nem alkalmas! - szóltam ki.
- Ó, semmi baj, akkor majd átugrok később köszönni az új szomszédjaimnak! - hallottam a túloldalról egy lány idegesítő hangját.
- P-p-persze, várunk! - motyogtam, majd döbbent tekintettel fordultam barátnőm felé, aki a tökéletes helyet kereste az ajtómnak.
- Ugye te is elképzelted a csajt? - kérdeztem tőle suttogva.
- Óriási kerek keretes szemüveg, két oldalt befont, derékig érő haj, fura cuccok... Azt hiszem bujdokolnunk, kell előle, mert piócának tűnik. - gondolkozott Sharon, és én igazat adtam neki.
Tapasztalatból tudjuk, hogy nem jó az, ha folyamatosan lóg valakin egy ember, vagy több.
- Lépjetek el az ajtó elől! - hallottunk a túloldalról egy harcias kiáltást.
Valami azt súgta nekünk, hogy fogadjunk szót az idegennek, ezért megrökönyödésünk ellenére a szoba két oldalához lapultunk, és vártunk.
- Hiiiijjjjjaaaaaa! - sikította egy lány, majd kitörte az ajtót. Az bejáratnak nem esett különösebb baja, csak kiesett a helyéről, és egy nagy csattanással a földre esett. Háhá! Ezt neked ajtó azért, amiért szórakoztál velem! Itt van az eredménye, földön fekvő lettél! Döbbent - én egy kicsit hálás - tekintettel néztünk hol az ajtónkra, hol a szemüveges csajra. Igen, szemüveges, fonott hajú, pont, ahogy az előbb elképzeltük.
- Sziasztok! Zoe vagyok, a szomszédotok. - mutatkozott be az enyhén (khm) stréber kinézetű lány.
- Szia. - köszöntem neki sokkal kevesebb lelkesedéssel.
- Ó, ti is szereltek? - nézett rá a barátnőmre, akinek a kezében még mindig ott volt a bútorajtó.
- Hát, izé, tudod - próbáltam valami értelmes dolgot kitalálni, nem sok sikerrel.
Mint mindig, most is Sharon mentett meg minket ettől a lánytól.
- Sziaaaa. Eszméletlen, hogy mit műveltél az ajtónkkal. A másik szomszédod is biztos szívesen megnézne téged, amit kirúgod a fadarabot a helyéről. Találkoztál már vele? - barátnőm, a választ meg sem várva darálta tovább a szövegét. - Szerintem mindenképp látogasd meg.
Zoe fülig érő szájjal mosolygott ránk, és megigazította a vastag keretes szemüvegét.
- Most! - sürgettük meg egyszerre a barátnőmmel.
A lány szerencsére észbe kapott, és elhagyta a szobánkat. Reményeink szerint örökre. Ő elment, mi viszont itt maradtunk két leszerelt ajtóval, este kilenckor, nyakunkon a Bemutatkozással, rumlis szobában.
- Szerinted mi vissza tudjuk tenni? - kérdezte Sharon, az ajtókat méregetve.
- Próbáljuk meg!
Először visszatettük a helyére a szekrényem ajtaját, ami meglepő módon elsőre sikerült. Gyanús! Remélem, hogy nem fog éjjel az ágyam végére dőlni, mert kárt tehet bennem, és akkor búcsút inthetek a Bemutatkozásnak. A bejárati ajtóval már akadt némi gondunk, de lányos vihogás, és szempilla rebegtetés megtette a hatását, és egy segítőkész srác - akit utána lepattintottunk - visszatette a nyílászárót a helyére. Mégis csak az ajtó nyert, de ennek még nincs vége. Csak a csatát nyerte meg, nem a háborút! Fáradtan rogytunk le az ágyainkra, és csöndben bámultuk a falat.
- Ezt is sikerült elintézni... - sóhajtotta a barátnőm. - Nyehh. Legalább a legfontosabb dolgokat ki kéne pakolnom, de ez az egész herce - hurca kimerített.
Tapsoltam egyet, majd komótosan felálltam az ágyról, és tovább rendezgettem a ruháimat, értéktárgyaimat. A bőröndömből előhalásztam a fürdőbe való kence - ficéket, és elindultam a felfedezettlen ajtó felé.
- Elmentem Narniába, ha baj van, akkor tudd, hogy én boldogan éldegélek ott, és ne zavarj! - jelentettem be, majd szélesre tártam a nyikorgó ajtót.
- Narniába a szekrényen keresztül juthatsz. - nevetett Sharon, és egy celofánba csomagolt meleg szendvicset dobott utánam.
- És még útravalót is adsz?! - hagytam figyelmen kívül azt, amit az imént mondott, és felkaptam a földről a kihűlt ételt. - Mindig is tudtam, hogy gondoskodó lélek vagy, na de ennyire?!
Szobatársam tett még valamilyen megjegyzést, de én már a fürdő kinézetére koncentráltam, és nem rá. Kezdjük talán azzal, hogy minden fehér volt, pont, mint egy kórházban. A csempe, a bútorok, a zuhanyzó, WC mind - mind egy színben "pompáztak". A szekrény egyik felébe bepakoltam a saját arckrémjeimet, és egyéb dolgaimat, majd felmértem a helység állapotát. Ahhoz képest, hogy a filmekben milyen rossz állapotban vannak a kolesz szobák, meg fürdők, ez a hely tisztának és rendezettnek mondható. Gyors zuhanyozás után, pizsiben léptem be a háló termünkbe. Sharon - ra az ágyam alatt hasalva találtam rá, amint elmélyülten kotorászott.