Bolondok Az Egyetemen

18.

Körülbelül újabb egy órába telt, mire rátették a kezemre a gipszet, és elmondták mit csinálhatok, mit nem. Ezalatt az idő alatt "barátom" végig velem volt, és türelmesen várta szabadulásának eljövetelét. Nekem pedig sikerült megnyugodnom, mondjuk ez nagyban köszönhető a fájdalomcsillapítónak, amit kaptam.
- Kontrollra kettő hét múlva kell jönnie. - köszönt el tőlünk az orvos.
A srác kinyitotta az ajtót és maga elé engedett. Amint elhagytam a szobát, barátnőm pattant elém és kérdés áradatot zúdított rám.
- Mit mondtak? Nagyon súlyos? Te gipszet kaptál? Jesszusom. Mennyi ideig marad a kezeden? Kell majd gyógytornára járnod? - mély levegőt vett. - És ki ez a fiú melletted?
Az utolsó kérdésére én nagyon szerettem volna tudni a választ.
- Nyugi, semmi baj. Nem beszélhetnénk meg ezt a rendelőn kívül? Nagyon elegem van ebből a helyből, de főleg a fertőtlenítő szagából. - egy dologban reménykedtem, méghozzá abban, hogy "barátom" nem követ minket.
Egér utat biztosítottam neki, meg persze magamnak is.
- De, igazad van. Húzzunk innen.
A folyosókon továbbra is tömeg volt, kicsi gyerekek pityeregtek az anyukájuk karjaiban, valamint idősebb emberek is vártak a sorukra, türelmetlenül. Igyekeztem elkerülni, hogy bárkit is véletlenül meglökjek, azonban ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Komolyan, szólni fogok Tom Cruise-nak, hogy a következő filmje feltétlen erről szóljon, csak a főszereplő természetesen férfi legyen, ne egy lány. Engem érdekelne, hogy ő hogyan oldaná meg ezt a helyzetet. Egyik karja be lenne gipszelve, míg a másikkal a kabátját, illetve a táskáját - tételezzük fel, hogy lenne nála valami kis tasi - fogná. Az alig két és fél méter széles folyosón kellene így végigmennie, miközben az emberek mindkét oldalon legalább egy - egy métert elfoglalnak, azaz alig maradna hely számára. Eközben hátulról követné őt egy nagyon szimpatikus ember, akit mellesleg berángatott magával a vizsgálóba, úgy, hogy nem is ismeri. Khm. Ha nem lett volna egyértelmű, akkor Tom Cruise szerepét rólam mintázták. Hosszú percek elteltével sikerült kiverekedni magunkat az idősek tengeréből, de egy lila hajú néni - mennyi extrém kinézetű nagyi jár ide -, így is mérgesen kiabált utánam, mert véletlen ráléptem a lábára.
- Nem kellene az út közepén totyorogni, nyanyó. - szólt vissza az idegen fiú és Daniel majdhogynem egyszerre.
Hoppá. Miről maradtam le? Valaki testőrséget fogadott Sharon és én mellém?
A friss levegő olyan jól esett, hogy kedvem támadt leülni egy padra, és élvezni a napsütést, nyugodt környezetet. Jó is lett volna, csakhogy barátnőm amint kiléptünk a rendelő ajtaján megpördült, és várakozó tekintettel meredt rám.
- Figyu, majd otthon elmondom, jó? - bárcsak mestere lennék az időhúzásnak.
Oldalra pillantottam, és azonnal el is kaptam a tekintetem. A fiú csatlakozott társaságunkhoz, és oldalra döntött fejjel hallgatta a beszélgetésünket.
- Nem. Azt ígérted most, szóval mondd. - kötötte az ebet a karóhoz.
- Szálljunk be a buszba, és ott kényelmesen el tudok cseverészni, rendben? - mentett meg Daniel.
Sharon szerencsére beleegyezett, így négyen - igen, az idegen is jött velünk - kerestük meg a buszt, majd helyezkedtünk el úgy, hogy egymással szembe ülhessünk.
- Azt mondták, hogy eltört a karom. - jelentettem be.
- Nem mondod? - dőlt előre Sharon teljes meglepődést tettetve. - Ha ezt nem osztod meg velem, akkor sosem jöttem volna rá. Mesélj, még kérlek! - kezeit izgatottan összefűzte, és kíváncsian várta a folytatást.
Természetesen ezeket a mozdulatokat direkt eltúlozta, hogy véletlenül se véljem komolynak.
- Szóval. Gyógytornára kell majd járnom miután leszedték a gipszet, de amíg rajtam van ez a fehér tíz éves kürtőskalács tészta, addig is erősítenem kell. Két hét múlva lesz a következő vizsgálat, és gondolom, akkor mondják meg, hogy mennyi ideig marad még a karomon. - adtam közönségemnek a témát teljes mértékben kimerítő választ.
- Hát, ezt rendesen megszívtad. - szólalt meg Daniel.
- Ó! Nem csak én. - vigyorodtam el. - Sajnálatos módon nem fogok tudni egy kézzel hajat mosni.
Fél kézzel megigazítottam lófarkamat, és jelentőségteljesen barátnőmre néztem.
- Kénytelen leszel megtanulni az egy kezes mosás tudományát. - válaszolt, mint aki nem vette a kicsit sem enyhe célzásomat.
Ohó! Azért ez nem így fog menni. Addig - addig fogom szekálni, amíg meg nem mossa a hajam, vagy amíg elege nem lesz, és le nem vágja a loboncom az éj leple alatt. Na, odáig nem szeretnék eljutni.
- Már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul. - jaaaj, ne, ezt akartam elkerülni - Ki ez a fiú?
Láttam barátnőmön, hogy mindjárt vihorászni kezd, pedig még meg sem szólaltam.
- Nos. Elnézésedet szeretném kérni azért, hogy berángattalak magammal az orvoshoz, aztán a dokinő megvádolt azzal, hogy bántottál. Ezeken kívül a terhesség is szóba jött - Daniel, akinek ismerős lehetett a szitu és Sharon, aki az elején se bírta, röhögve fordult le az ülésről - ami értelem szerűen kiverhette nálad is a biztosítékot, főleg az, amit a doktornő mondott rólad, majd mindezek fejébe, még engem is vigasztalnod kellett.
Feszengve ültem tovább a helyemen, nem mertem senkire sem nézni, inkább a kezemen lévő gipszet bámultam, és barátaim percek óta tartó nevetését hallgattam.
- Tudod, amikor megismerkedésünkkor azt mondtad, hogy terhes vagy, majd utána volt alkalmam találkozni a barátnőddel, nem gondoltam volna, hogy felül tudod múlni azokat az eseményeket. Bevallom, tévedtem. - törölgette könnyeit Daniel és nagy nehezen visszamászott az ülésre.

Sharon is megpróbálkozott ezzel, de állandóan eszébe jutottak az elhangzottak, és újult erővel tört rá a nevető roham. Végül sikerült annyira megnyugodnia, hogy meg tudott szólalni két szó elejéig.
- Bolond vagy.
- Kac. Kac. Olyat mondj, amit nem tudok. - válaszoltam színtelen hangon, mert akkor éppen nem találtam viccesnek a történteket.
Sajnáltam a fiút, hogy ilyen szerencsétlen módon belekeveredett ebbe az egészbe, pont, mint Daniel annak idején.
- Hallod. - hangja teljesen komollyá változott, ami éles váltás volt a korábbiakhoz képest.
Érzetem, hogy valami fontosat fog mondani nekem, ami segíthet helyzetemen.
- Kezd gyanússá válni, hogy alig egy hónap alatt, két terhességi ügybe is belekeveredsz. - nyúlt a hasam felé, de még időben el tudtam lökni magamtól a kezeit.
Daniel-t és Sharon-t ismét elvesztettük.
- Haver, tényleg nem gondoltam, hogy ez fog történni. Én csak felhívtalak, hogy gyere elém és akkor mehetnénk együtt a pályára, erre most itt ülünk a buszomban... - nem tudta befejezni a mondatot, mert barátnőm visszarángatta a vidámság feneketlen mézes bödönébe.
Pár pillanatig emésztettem a hallottakat, majd hirtelen felkaptam a fejem, és hol Danielre, hol a másik fiúra néztem.
- Ti ismeritek egymást?

Boldog, élményekben gazdag és eredményes, tartalmas évet kívánok nektek!