The Feelings Are Killing Me.lrh.

22

A kocsiban ültem anyával és a kardigánomat szorongattam. A hasam görcsölt, a tenyereim izzadtak. Legszívesebben visszafordulnék.
Sok jót olvastam a suliról, hogy mekkora a béke a diákok közt, hogy a tanárok a legjobbak és , hogy sose unod meg az órákat.
Bár én úgy éreztem, hogy csak a kétségbeesett diákok próbálják fényezni a sulit, hátha megmentik a félévjüket.  Semmilyen jó érzésem nem volt ezzel az egész sulival kapcsolatban.
Aztán lehet én vagyok a túl aggodalmas ember.
Lehet ez lesz életem legjobb sulija.
Nem hinném.
-Na, megérkeztünk. Izgulsz? Mosolygott rám anya miután leparkolt és leállította a kocsit.
Bólintottam.  Anya megveregette a vállam és kiszállt. Nekem ez nem ment ilyen könnyen. Vettem pár nagy levegőt, és bíztatni kezdtem magam.
Csak annyi a baj, hogy ez után jönnek a problémák.
Miközben sétáltunk be, és én úgy néztem ki mint egy  hat éves kislány aki legelőször megy suliba, és nem akar elszabadulni az anyja szeretetétől, megnéztek.  A dokumentumokat a mellkasomhoz szorítottam és a lapok széléit hajtogattam, hogy kicsit lenyugodjak.
-Jónapot kívánok ön biztosan Mrs. Wingvare! Köszöntötte anyámat egy nő , míg én a háttérbe szorultam.
-Igen de elég ha csak Ms. Goodwin-nak szólít!
-Elnézést! Mosolyogtak egymásra.
Meglepődtem, hisz ez anya leánykori család neve. Gondolkozni kezdtem ezen az egészen, hogy ez logikus hisz elválnak. Legalább kicsit lenyugtattam magam valamivel, míg nem az igazgatói irodához értünk. Ott visszatért a görcstől az izzadásig elkezdve minden.
-Menj csak ügyes leszel! Bíztatott anya.
-Mi?! Te nem jössz be? Torpantam meg.
Megrázta a fejét és otthagyott a váró szobában.
Nyeltem eggyet és óvatosan bekopogtam.
-Tessék! Az ajtó mögül egy mély, unott férfi hangot hallottam.
Talán már most unja ezt. Nem tudom.
Be nyitottam, magamra erőltettem egy hamis mosolyt és illedelmesen bemutatkoztam.
-Nos, ön lenne az új diák?
-Igen!
-Megnézhetném a bizonyítványait? Mármint ami önnél van.
-Persze! Gyorsan odanyújtottam neki a papírokat és vártam.
Közben óvatosan körbe néztem a kis irodába.
A falakon foci oklevelek, pár kupa, a szokásos.
De semmi család fotó vagy ilyesmi. Inkább sport és kocsik.
- És miért bocsájtották el az előző iskolájából?
Bepánikoltam. Nem akartam hazudni.
De féltem, hogy hogy ha elmondom az igazat nem vesz fel.
-Hát, öhh. Hogy is mondjam. Az igazgató megvádolt vandalizmussal egy barátommal mikor mi nem tettünk semmit.
A kamerát inkább kihagytam belőle.
-Értem. Mindegy, hagyjuk a múltat. Beszéljünk erről az iskoláról! Tudja nálunk vannak csoportok ahova tartozni kell. Például a fiúknak a foci vagy kosár, és a legtöbb lánynak a szurkoló csapat. Persze vannak a kivételek de azok most nem fontosak. Ezzel azt szeretném mondani, hogy holnap az legyen az első feladata, hogy megkeresse Julia-t a szurkoló lányok vezetőjét és beszéljen vele.
Nagyon rámenős a pasas.
Én és a szurkoló lányok? Akik tuti sokkal vékonyabbak, és hajlékonyabbak nálam? Én még egy normális kézenállást se tudok megcsinálni, míg ők a levegőben ugrálnak.
-Rendben!
- Hát szerintem mi mindent megbeszéltünk! Akkor üdvözlöm az ön új iskolájában, az Adaleid High School-ban! Felálltunk kezetráztunk, majd amilyen gyorsan tudtam leléptem.
-Na mi volt? Ugrott rám anya.
-Hát bennt vagyok! Mosolyogtam rá mire ő szorosan átölelt.
///
-És hát igen. Bennt vagyok ebben a tök komplikált nevű iskolában. A matracon ültem , miközben ropit zabáltam és telefonon keresztül meséltem el Luke-nak a történteket.
-Miért mi a neve?
-Adaleid High School!
-Hogy fogod te ezt megjegyezni! Kezdett el nevetni a szarkazmusomon.
Jó volt vele beszélni. Elfelejtette velem az összes gondomat és csak a beszélgetésünkre koncentráltam.
-Minden rendben?  Kérdeztem hisz már egy ideje nem szólalt meg. Fura volt. Eddig bármikor beszéltünk be nem állt a szája, most meg úgy kell belőle kihúzni a szavakat.
-Persze. Miért?
-Alig beszélsz. Meg mondhatod ha nincs kedved beszélni, nem haragszok meg!
-Dehogy , csak fáradt vagyok.  Kételkettem benne. Egész nap otthon van. Mit csinált amitől így elfáradt?
-Blair, kész a kaja! Dugta be anya a fejét az ajtón.
-Nekem most mennem kell, kész a kaja. Majd felhívsz este? Vagy elég ha írsz egy smst.
-Aha.
-Szia!
El se köszönt csak kinyomta. A matracra tettem a telefonom és ki siettem a nappaliba mert farkas éhes voltam.
-Oh! Elfelejtettem mondani, hogy  átjön ebédelni az egyik kollégám.  Terített meg anya az asztalnál. Anya aztán bevállalós. Semmi normális bútor vagy kép de máris idehívja a kollégáját. Gabival meghúztuk a vállunkat és leültünk az asztalhoz egymással szembe.
Öt perc se telt el mire megérkezett.
-Blair nyizsd ki kérlek! Hallottam anya utasítását, és az ajtó felé siettem.
Kinyitottam azt és ott állt egy magas fekete hajú pasi. Közel járt a harminchoz.
-Szia! Te biztos Blair vagy! Én Mason vagyok. Sokat hallottam már rólad! Önelégülten kezdett el mosolyogni és a kezét nyújtotta.
-Szia Mason! Gyere beljebb! Tolt arrébb anya.
Vissza ültem Gabi mellé , és anyáék is csatlakoztak. Persze a pasi mellém ült le. Király!
Nem nagyon akartam bele keveredni a beszélgetésükbe, így én szép csendben ettem meg az ételt és csak akkor szólaltam meg ha muszáj volt.
Bár ami nem nagyon tetszett az az volt, hogy ez a  kolléga valahogy mindig a combomra tévedt, és mikor ránéztem eltátogott egy bocsit mintha  véletlen lett volna.
Alig vártam , hogy elhúzzon tőlünk.