Goodbye agony (Engedd el mindazt, amiben valaha hittél) Andy Biersack fanfiction

7. rész Egy édes bosszú és a nővérem története

Emlékeztek a Benny Hill című showra? Tudjátok, vannak azok a vicces jelenetek, amikor a szereplők egymást kergetik, és közben valami rém idegesítő zene szól a háttérben. Lényegében mi is ezt csináltuk mellőzve a nevető közönséget. Nova sikoltozva rohant elöl, én mögötte Andy meg lóhalálában utánunk. A hideg levegő marta a tüdőmet, de megfogadtam, hogy csúnya verést kap a kis közbevetéséért, szóval kitartóan üldöztem tovább.

A park bejáratánál sikerült elkapnom, és be is vittem az első ütést, amitől elterült a földön. Vinnyogva négykézláb hátrált előlem, míg én lassan követve élveztem ki minden egyes másodpercet a szenvedéséből. Azt tervezgettem, hogyan fogom örökre bele vésni, hogy velem nem érdemes kikezdenie, mikor Andy elkapott hátulról. A váratlan lendülettől és a becsapódástól sikerült nekem is közelebbről megismerkednem a fagyott betonnal. Rögtön fölém kerekedett, a derekamra ülve fogta le a kezeimet.

- Nyugodj meg! – egészen közel hajolt az arcomhoz. Dühösnek és kissé csalódottnak tűnt. – Sikerült kikészítened, nézz csak rá! – oldalra fordítottam a tekintetem.

- Sajnálom, sajnálom... - ismételgette monotonul. A karjaival körbe fonta a térdét, és előre-hátra ringatózott. Szinte katatón állapotba jutattam. Kicsit megijedtem magamtól, hogy mit műveltem vele.

- Leszállnál rólam? – néztem azokba a csodás kék szemeibe.

- Megcsókolsz? – kacéran mosolygott. Szabályosan elolvadtam tőle, hogy még ilyen szituációban is képes ennyire édesen viselkedni.

- Egyezzünk ki egy szájra pusziban – na, azt hiszem ebben a pillanatban adtam be végképp a derekam. Felemeltem a fejem, majd rácuppantottam (az ajkában levő piercing további izgalmakkal kecsegtetett). Az érzelemnyilvánítás eme aprócska mozzanatától szabályosan a mennyekbe repültem, és újult erővel töltött fel. Elmúlt a mellkasi szorításom, a szívem hevesebb ritmusra kapcsolt, és a lelkem egy sötét része felszabadult.

- Ennyi, Pindurka? – a meleg lehelete cirógatta a nyakamat.

- Most, csak ennyi – borzalmas akaraterőre volt szükségem, hogy megálljt parancsoljak a vágyaimnak. Hatalmasat sóhajtott, majd végre elengedett.

Novához sétáltam, és leguggoltam mellé. Az egész teste rázkódott a zokogástól, a haja nedvesen tapadt az arcára az elhullajtott könnyeknek köszönhetően. Vajon az erőszak válthatta ki mindezt belőle? Feltételezhetően igen, bár szerintem az is, hogy közel kerültem a „pasijához".

- Ne haragudj... - szipogott. – nem úgy gondoltam... - alig lehetett érteni a szavait, de mégis kivettem belőle mennyire őszintén megbánta. – csak úgy kibukott a számból – a nyakamba borult, és tovább itatta az egeret. Megveregettem a hátát vigasztalásképp, pedig az összes szőrszálam az égnek meredezett a szeretet áradatától. Rohadtul haragudtam rá, de per pillanat el kell játszanom az odaadó hugica szerepét, különben nem hagyja abba a hisztit. Viszont egy valami örömmel töltött el, nem csak én vagyok buggyant a családban.

- Oké – lenyeltem az összes nyomdafestéket nem tűrő káromkodásomat.

- Felbírsz állni? – hajolt mellé Andy. Engem a bunkóságom, őt meg a jó szíve fogja a sírba vinni.

- Megpróbálom – a színészi alakítása talán még az enyémet is übereli. Oscar gyanúsan alakította remegő lábakkal az elesett lánykát, aki arra vár, hogy megmentse a hős lovagja. Hányingerem támadt tőle, de ismét visszafogtam magam.

Andy felkapta (kicsit romantikusabban, mint engem a múltkor) és kézben cipelte a házunkig. Olykor hátra pillantott, és rám kacsintott, én pedig kényszeredett vigyor kíséretében a középső ujjammal jutalmaztam. Nova meg úgy bújt hozzá akár a kedvenc plüss macijához egy ártatlan kisgyerek. Az-az álszent picsa minden egyes másodpercet kiélvezte annak, hogy újra a karjaiban tartja. Más dolgom nem lévén magamban fortyogva baktattam utánuk. Hajszál híján megpukkadtam a méregtől, amire a féltékenység meg az irigység nagyban rásegített.