A tetováló

VI.fejezet

- Maga őrült! - sötétkék hang. Erős akcentus.
- Mme Tatjana - biccentek. Az ablakban ülök és szívom a cigimet. Végre elállt az eső.
- Cigaretta? Meg akar halni? - színpadiasan sóhajtok egyet.
- Egyszer muszáj, nem?
- Csak nem negyven évesen!
Válasz nélkül hagyom.
- Láttam tegnap este valami leromlott helyen - folytatja -, ha komolyan gondolja a balettot, ezt a fajta életmódot abba kell hagynia.
Leromlott hely?
- Az egy tetoválószalon volt.
- Gondolja meg, amit mondtam.

Papírok zizegése. Halk suttogások.
- Felébresszük?
- Megvesztél? Rajtad fogja elnyomni akkor a következő cigijét.
- Nyugodjatok már le, nem fog megenni titeket.
- Biztos vagy benne? Tegnap majdnem felpofozta Chiarát, csak mert mondott valamit a szakállas pasijáról. Leona tartotta vissza.
- Da, tényleg én tartottam vissza.
- Ha Chanelle így találja, mindannyiunkat megöl.
Léptek.
- Na jó, mindenki húzzon el innen - Vanessa - Lilith, kelj fel.
- Mi van? - motyogom.
- Bealudtál. Két perc múlva kezdődik a próba. Chanelle már beküldette a következő előadás programját - lobogtat meg egy köteg lapot - És egy jó tanács: ne járkálj ki éjszakába nyúlóan Gáborhoz. Mme Tatjana beköpött a lányoknál, és most te vagy a pletyka.
- Leszarom - tápászkodok fel - amíg csak Gáborral akarnak összehozni, nincs gáz - A Ricsivel történteknél nem lehet rosszabb - Mutasd - kapom ki a kezéből a papírt. Hetedikként fogok táncolni, trióban. Bizonyos Justine Piaf-fal és Luca Rossoval. Két hét múlva. Egyiket se láttam még soha.

- Salut - mosolyog rám Justine Piaf. Fülig érő barna haj. Nagy fekete szemek. Halványzöld hang.
- Ciao - lép be egy sötét hajú srác. Luca. Neki aranybarna a hangja.
- Most ha én is a saját nyelvemen köszönök, abból senki nem fog érteni semmit - közlöm nyersen - Szóval megvan nektek a koreográfia?
A srác bólogat, a csaj rázza a fejét. Ez így hosszú lesz.

*Öt órával később*
- Luca, ha még egyszer leejtesz, esküszöm, leütlek - fenyegetem meg a fiút, aki csak nevet rajtam.
- Amúgy mik ezek a tetoválások rajtad? - most magamtól zuhanok le a válláról.
- Nem a te dolgod - szorítom össze a számat. Justine egy órája hagyott minket kettesben. Randija van valami francia sráccal a belvárosban.
- Oké. Próbáljuk meg újra.
Két és fél perces a táncunk. Stravinsky. Nem tudom, mennyi beleszólása volt ebbe Mme Tatjananak.
- Én kész vagyok - dől hátra - Hagyjuk, mielőtt még maradandó károsodást okozok neked.
Lefekszek mellé a padlóra.
- Miért vagy ennyire...szúrós?
-Miért nem hagysz békén? - kérdezek vissza. Alig bírok levegőt venni. Ha ilyen tempóban haladunk, simán letarolunk mindenkit az előadáson.
- Mert nem tudjuk megcsinálni anélkül a közös részeket, hogy megbíznál bennem - hangosan beszél és gesztikulál.
- Márpedig kénytelenek leszünk - állok fel, és ott hagyom.