Végítélet

5. Fejezet: A múlt árnyékában

Rowan

"Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról."

(Henry Ford)

Rowan Moreno kényelmetlenül ült a meleg levegőjű nappali terebélyes díványán. Nem csak a sebesült csuklója és combja miatt érezte rosszul magát, hanem azért is, mert akarata ellenére is hallgatnia kellett ahogy oly rég óta látott hacker barátja a főnöknőjét győzködte, hogy a lány itt maradhasson egy éjszakára. A sötétzöld kanapé rugózó alja besüppedt alatta, ahogy maga elé meredve, szoborként ült a négyszögletű helyiségben. Olykor rá-rá pillantott a felfuvalkodott Kaillenre, aki méltatlankodva hajolt a hűtőszekrény felé. A kis konyha nyitottan egybefolyt a nappali szobával, csupán egy hosszú pult választotta el az étkezéshez szükséges dolgokkal teli szekrényeket, az apró sütőkályhát és a hófehér hűtőt a Rowan által elfoglalt házrésztől. Kai méltatlankodva tárta szét kezeit, majd úgy becsapta a hideg tárolóbútor ajtaját, hogy a lány összerezzent tőle.

- Nem hiszem el, hogy egy darab normális kaja sincs itthon! - kiáltott fel a kétségbeesés és düh keverékével, majd duzzogó arccal Rowan felé fordult.

A lány szinte meg sem hallotta az idegesítő hangot. Sokkal jobban lekötötték egyre jobban összegabalyodó gondolatai.

Elsősorban alig várta, hogy végre normálisan elbeszélgethessen Brammel. Kimondhatatlanul hiányzott neki régi legjobb barátja, legszívesebben az egész napját a fiúval töltötte volna, hogy elmondhassa gondolatait, melyek már régóta kínozták. Le szeretett volna ülni a számítógépzseni mellé és mindent tisztán elmondani neki, ami nyomasztotta. Dolgozó agya másik fele viszont előkaparászta azokat a fájó emlékeket, amiket nap mint nap átélt az elmúlt évek során.

Akarata ellenére is látta maga előtt a képet, ahogy apja luxusvillájában élt bezárva. Szobája nagy ablakában ült, és reggeltől estig az utcákat kémlelte. Nem ivott, nem evett, látni se akarta az akaratos férfit, aki bebörtönözte, mint egy szökött fegyencet. De a legrosszabb az volt az egészben, hogy nem láthatta Bramet. Hosszú évekig semmit nem tudtak egymásról, ugyanis Abraham hamar elvégezte az iskolát, így Rowan egyedül maradt. Ha megpróbálta volna személyesen felkeresni legjobb barátját, apja azonnal tudomást szerzett volna róla, ami felért volna a világ végével.

A számtalan erőtlen próbálkozás ára a mobilja elvesztése volt. Így az üzletember elérte leghőbb vágyát: teljesen megszakította a kapcsolatot lánya és a külvilág között.

Rowan emlékezetébe szinte az összes rossz emlék beleégett. Mintha maga előtt látta volna, ahogy apja irodájának ajtajához támasztotta a fülét, ahányszor meghallotta az egyik fiókból kiszűrődő csörgést, melyet elkobzott telefonja okozott. Fájó szívvel hallgatott végig minden egyes hangot és rezgést, amik arról árulkodtak, hogy Abraham nagyon is keresi őt. Ám néhány hónappal később már nem csengett hívások hangjától a ház. Rowan könnyeivel küszködve élt át minden egyes rideg estét. Állandó veszekedések sorát indította el már vagy századjára. Mígnem kezdett teljesen lemondani a Brammel ápolt szoros baráti kapcsolat fenntartásáról.

Szobalányok ezrei lesték kívánságait az órák minden egyes parányi percében. De a lány mindent elutasított, nem akart egy elkényeztetett csitri lenni, akinek mindent a kezébe adnak. Megvolt a maga élete, a maga döntései és a maga jogai. Ám a felsorolt dolgokból rövid időn belül semmi nem adatott meg neki. Apja cérnaszálakon rángatta, mint egy haszontalan fabábut, akinek eltört karja, lába.

Idővel a ridegség Rowanre is rátelepedett. Már nem érezte az ablakán besütő napfény melegét, még mosolyogni sem tudott. Már-már az összeomlás szélén állt, de akaratereje visszahúzta. Bár a jövő nem kecsegtette egy tipikus boldogan él, míg meg nem hal végződéssel, talpra állt. Elviselte a szinte havonta történő költözések hadát. Megjárt számtalan helyet, ám egy cseppet sem élvezte. Apja még mindig a legnagyobb szálka volt a szemében. Költözniük is miatta kellett, ugyanis be akarta hálózni a világot számtalan céggel, és az ezekhez tartozó gyárak felépítésével sem spórolt. Nagyrészt emiatt telt el Rowan élete úgy, mint egy kalitkába zárt, röpképtelen madáré.