Végítélet

8. Fejezet: Kétes bizonyítékok

Szép napot, nyomkövetők! :)

Ha valaki rendszeresen követi a határidőket, bizonyára felmerülhetett benne a kérdés, hogy meddig fogjuk még tologatni őket? Valamint mikor jön már az a fránya 8. fejezet? Nos, azt hiszem, elérkezett ez a (számomra kevésbé) felemelő pillanat. Sajnálom, hogy ezúttal én okoztam felfordulást, de személyes okok miatt a szabadidőm nagy része elúszott más teendőkra.

Na de erről ennyit, érkezzen hát a bejegyzés, mely annak ellenére, hogy nem úgy sikerült, ahogy elsőre terveztem, még számomra is elfogadhatónak bizonyult (tekintettel arra, hogy nagy részét az utóbbi három napban dobtam össze).

Valamint nem győzöm hangoztatni, hogy mennyire örülnénk pár visszajelzésnek. Látjuk, hogy meglátogatjátok az oldalt, meg olvassátok a sztorit is, de kommentek híján nem tudjuk eldönteni, hogy mi tetszik/ nem tetszik a történetben. Éppen ezért hívnám fel a figyelmeteket arra, hogy hagyjatok Bármilyen jellegű nyomot magatok után, hogy fejlődni tudjunk! ( És itt egy kicsit spoilerezek, mivel Loniával arra az elhatározásra jutottunk, hogy minden 10-es skálánál dupla különkiadás-maratont tartunk. Az áprilisi, azaz 10 feliratkozós bónuszfejezet már megvolt, tehát remélhetőleg a 20-as is tervben lesz, szóval hajrá! :) )

Jó olvasást, remélem odalent is találkozunk! ;)

Abraham

,,A némaság percei a legkegyetlenebbek.  Így van ez a kihallgatáson, és így van ez a temetésen is.''

Abraham a pillanat tört részében úgy érezte, elege van a nyomozásból. Nem volt elég, hogy seperc alatt kirángatták a C.A.M.A. biztonságos épületéből, még illegálisan is kellett végrehajtania az akciót. Ráadásul egy kényelmetlen, fekete hacukában kellett szaladgálnia, mely állítólag FBI-os álruháját biztosította, és legnagyobb bosszúságára, szinte minden testrészéből heves viszketést csalt ki. Bár nyomozótársa, Kaillen szemmel láthatóan élvezte a küldetést, Bram alig várta, hogy vége szakadjon ennek az egésznek, és lerángathassa magáról a hamis viseletet.

Azelőtt viszont még számos tennivaló várt rá, melyeket legszívesebben elhanyagolt volna. Bármennyire is utálta, el kellett ismernie, hogy nem a terepmunkában rejlett a tehetsége. Esetlenül vette a távokat, valamint percek alatt kifáradt, és a légszomjtól fájdalmasan szúrt az oldala. Visszamaradott állapotán az sem segített, hogy az öltöny verejtéktől úszva rátapadt testére, így nehezítve meg a mozgást. Habár tudta, hogy a sport mérföldkőre áll tőle, most mégis úgy érezte, a rengeteg számítógépes munka helyett nem ártott volna meg egy-két edzés, netán futás.

Mellesleg nem volt ideje elmélkedni, mivel újabb nehézség állta útját, a kerítés képében. Ugyan egyszer már átmászott rajta, most mégis kelletlenül nézett fel rá. Teteje szánalmasan magasnak tűnt az előbbi alkalomhoz képest, érdes, kemény oldala pedig hívogatóan tündökölt a napfényben. Bram ujjai akaratlanul is a rácsozatba mélyedtek, ebben látva egyetlen menekülési lehetőségét. A fém hideg érintéssel tapadt száraz bőréhez, de mivel Kaillen már elkezdte a mászást, ő sem maradhatott le. Nagy elrugaszkodással vágott neki az útnak, és meglepetten tapasztalta, hogy a kerítés ördögi fala sokkal alacsonyabb, mint első látásra bizonyult.

Ahogy a fiú kissé esetlenül landolt a földön, körülötte a por fullasztó felhőben csapódott fel, egyenesen arcon csapva az illetőt. Nem csak az orrába nyert elsőosztályú bevételt, hanem a szeme is egy szép adaggal gazdagodott. Ennek eredményeként intenzív tüsszögésben tört ki, és még a napszemüveg sem gátolta meg a porszemeket abban, hogy tekintetét elhomályosítsák ebben a koránt sem alkalmas időpontban.