Végítélet

11. Fejezet: Abszurd hadművelet

Kaillen

,, Az igazság csak a halott szemén át látható. ''

(Dan Brown: Inferno)

A sötét felhők gyászmenetre emlékeztető vonulata cseppet sem kedvező jelként szántotta fel az eget, ahogy Kaillen bezárta maga mögött a szolgálati kocsi ajtaját. Fáradtan vágta zsebre a kulcsot, mielőtt bosszús gondolatai megrohamozták, majd a teljes sötétségbe rejtve elméjét megfogalmazták mindazt, amit jelenleg érezett.

A tegnapi mozgalmas nap után a legkevesebb kedve lett volna hozzá, hogy még egy akciót végrehajtson. Amióta az egyesülethez került, csak arra vágyott, hogy Jacelyn végre megbízzon benne és hagyja a saját uraként dolgozni, ám az elmúlt huszonnégy óra megkívánta, hogy ezt az álmot azonnali hatállyal elvesse. Ebben pedig nem csak a mocsoktól áztatott kosztüm, hanem a dicsérettől mentes fogadtatás is segített.

A Brammel közösen kivitelezett hadművelet után Kai még csak hallani sem akart többé a terepmunkáról, ezt az állítást viszont igencsak hamar megcáfolta egy fekete lélek, aki újabb ügyet sózott a nyakába, immár egy kezdő lánykával az oldalán. Ottiwell agytekervényei közé már befúrta magát egy gonosz kis gondolat, miszerint el kéne töltenie némi időt Rowannel, hogy jobban megismerhesse, beszélgethessen vele. Aztán feltette magának a kérdést: Mi a fészkes fene ütött beléd? Az utóbbi pár napban eléggé elhagyta magát, és úgy látszott, néhány súlyosabb következmény is megmutatkozott, például, hogy kiszemeltje mellett másra is időt akart szakítani, annak ellenére, hogy az illető csupán ötvennyolc órával ezelőtt érkezett az életükbe.

Amikor egy sötét sikátorban először megpillantotta Rowant, sok mindent nem feltételezett volna róla, ami nemrég a nyilvánosságra került. Például, hogy egy híres cégvezető édes lánya, luxus körülmények között lakik, ha akarná, csak úgy szórhatná a pénzt és végül, de nem utolsó sorban azt, hogy a királyi élet helyett elfogadott egy csöppet sem tekintélyes személyhez illő állást. Amikor a híradóból kiderült, hogy ő Arthur Griffith gyermeke, Kaillen nem titkolta meglepettségét, hiszen ez egy nála éretlenebb elméjű egyénnek is sok lett volna. Amióta az egykori gimnazista konkrétan felrobbantott egy egész utcát, majdnem megölette magát, és ezek után még képes volt mosolyogni, a férfiban megerősödött az érzés, hogy sürgeti őket az idő, és most már végleg fel kell hagyniuk a Bérlők békés hajkurászásával, hisz az elmúlt évek során úgy érezte magát a gyilkosokkal kapcsolatban, mintha elérhetetlen pillangókat kergetnének lepkehálókkal. Vérszomjas, kegyetlen pillangókat, akik szüntelenül az életükre törnek, de valamilyen furcsa oknál fogva még nem támadt kedvük ténylegesen megölni őket.

Ahogy a férfi Rowannel az oldalán sétált a célponttá kikiáltott épület felé, eszmék újabb sorozata támadta meg fáradtnak bizonyuló agyát. Első sorban elhatározta, hogy amint hazaérnek, kötelező programmá fogja avatni az esti híradó nézését, ugyanis rengeteg dologról lemaradhatnak (vagy már le is maradtak), többek közt a Bérlők pusztításairól. Arról sem szereztek tudomást, hogy mi történt a felrobbantott taxival, kivizsgálta-e valaki az ügyet, vagy a jelenlegi gyászos helyzet miatt még csak észre sem vette senki, mi történik Brooklyn utcáin. Pedig Kaillen nagyon is kíváncsi volt, hogy miféle megoldást talált erre a helyzetre a ,,vak" emberiség, és bízott benne, hogy az ügy megoldatlan marad.

- Min gondolkozol? - hallotta a kedves hangot közvetlenül a jobb oldaláról. Amint odafordult, Rowan sápadt arcával került szembe, ám a megszokott mosoly most nem ült ki a lány ábrázatára.