Végítélet

2. Fejezet: Az áldozat

Jacelyn

,,Előbb-utóbb a legtartósabb koporsó is szétesik, hogy az élet táplálkozhasson a halálból.''

( Stephen King: Minden sötét, csillag sehol)

Ahogy a nap áttörte a cserfák sűrű lombkoronájának szövetét, pajkosan megcsillant a nő kezében tartott fehér virágon. Bódító illata kellemetlenül lengte körül a növény tulajdonosát, akinek fájdalomtól remegő keze görcsösen szorította magához az orgonaágat. A mámoros illat és az irdatlan lelki fájdalom hatására alig állt a lábán, arca elsápadt, és attól tartott, hogy pár percen belül eszméletlenül fog a földre zuhanni.

Csodával határos módon, Jace-nek mégis sikerült megőriznie lélekjelenlétét az énekkar feltűnően elnyújtott előadásának végére. Erőtlenül a sír fölé hajolt, hogy átadja utolsó ajándékát eltávozott barátnőjének. A fehér orgona képe oly gyönyörűen mutatott a szürke sírkövön, mint a halvány fénysugár a puszta tengerén. Oly törékeny, elegáns és mégis csodálatos volt e virág képe, hogy Jace ismét Meredith-re gondolt. Tudta, hogy ez a virág munkatársa egyik kedvence volt. És ott, a temető közepén hirtelen derengett fel előtte a felismerés, hogy a növényre tett iménti jellemzése tökéletesen ráillet a sírban pihenő legjobb barátnőjére.

Mindkettő tökéletes és gyönyörű volt - és mindenek előtt halott. Bár Jace nem rajongott túlságosan az élettelen virágokért, a hagyományt nem szakíthatta meg, és neki is letépett, díszbe öltöztetett csokorral kellett megjelennie.

Immár a nyughely fölött álldogált, könnyeivel küszködve. Habár a temetőt gyászba öltözött emberek csoportja lepte el, ennek ellenére még soha nem érezte magát kevésbé magányosnak. Tisztában volt vele, hogy tőle pár lépésre két munkatársa, Bram és Kaillen mered a földhalom fölé, és csak arra várnak, hogy elhagyják végre ezt a búskomor helyet. Így hát az elgyötört nő még egyszer a sírkőre meredt, amelyet egy arkangyal szobra díszített.

Jace akarata ellenére is keserű ízt érzett a szájában. A temetés kimenetele az ellentéte volt Meredith elvárásainak. A díszes, selyemmel bélelt koporsó, a drága virágcsokrok, a hírekre kiéhezett csőcselék, és nem utolsó sorban az angyal finoman kidolgozott szobra meghazudtolta mindazt, amire munkatársa valaha vágyott. Egy szerény, szűk családi körben lezajló rendezvényt, amelynek során utolsó útjára küldik a földbe, természetesen szeretett férje, Jon társaságában.

Jace-nek felfordult a gyomra ettől az egész szertartástól. A lelkész és az énekkar felszínes előadása a közelébe sem ért a valóságnak. A tömeg csak az általános jóságot látta a halott Meredith-ben: a lelke megüdvözülését, a jóságát, a szertelen hitét, és a mennybe való megcáfolhatatlan kerülését. Holott Meredith sokkal több volt holmi papok dicsőítő beszédeként szolgáló vallásos embernél.

A nő végül megerőltette magát, és két lábra állt. Érdektelenül körbepillantott a temető tájékán. Ekkorra az ének és az ima már elhalt, és mindenki a halott rettenetes halálesetéről áradozott, mintha halvány fogalmuk is lenne arról, hogy Meredith minek, vagy jobban mondva kinek a keze által került a másvilágra. A hevesen beszélgető emberek között még az az ötlet is felvetődött, hogy a megboldogult nő a saját keze által jutott oda, ahol most van. Jace-t annyira felkavarták a hallott beszédfoszlányok, hogy nem volt képes tovább ücsörögni abban a ronda temetőben. A legjobban mégis az zaklatta föl, hogy a vendégek nem tisztelték Meredith életét és személyiségét.

Miközben a temető kapuja felé igyekezett, pillantása a suttogva beszélgető Bram-re és Kai-re esett. Miattuk nem aggódott - bár ezt sosem ismerte volna be előttük-, mivel mindkettő erős természettel rendelkezett.