Végítélet

Április elseji különkiadás - 2. rész: Átkozott!

Meglepetés! Poénokkal teli április elsejét mindannyiótoknak! Íme én is készültem nektek egy különkiadással, mégpedig a különleges bolondok napjai rovatunk második, egyben utolsó részével! Ne keressetek a két iromány között összefüggést, ugyanis a további különkiadásokban sem nagyon lesznek összeolvadások. Remélem, tetszeni fog! ^^ :)

- Apollonia Cartell

,,Ahova nézek: csak tennivalót látok. Szemhéjam, segíts!"

(Fodor Ákos)

Kaillen Ottiwell az állát vakargatva nézegette a listát, amelynek szinte minden négyzetmétere szépen formált betűkkel volt teleírva. Hunyorítva próbálta kiolvasni a szavakat, de a drága Jacelyn olyan egyedien rajzolta le számára a rövidebb-hosszabb mondatrészeket, hogy megfájdult tőle a feje.

Természetesen ma is ő kapta a piszkos munkát. Pár napja az egyesület vécéjét kellett kisikálnia egy fogkefe szintjén álló eszköz segítségével, az elmúlt két hétben pedig minden negyedik nap ő vitte ki a szemetet. Persze Jace kedvéért mindent tüzetesen megcsinált, úgy, hogy az még elfogadható is legyen, ráadásul kibírt öt napot panaszkodás nélkül, annak ellenére, hogy ez alatt az öt huszonnégy óra alatt majdnem megfulladt. Megpróbálta türtőztetni magát, de rájött, hogy nem bír elviselni több plusz munkát.

Erre az elhatározásra jutva természetesen újabb feladatot varrtak a nyakába: be kellett vásárolnia. Ám az édes-mázos főnökasszony fölöttébb érdekes írási stílusa miatt aligha tudott többet kiolvasni egy betűnél. Megdörzsölte homlokát, majd újra a papírdarabra nézett. Szinte biztos volt benne, hogy a lista több, mint fele konzervekből, macskakajából és egyéb élelmiszerekből áll. Mindez pedig egyetlen dagadt és telhetetlen élőlény miatt, aki nem más volt, mint Jace holtkövér, disznó formájú macskája. Az állat gazdája mostanában igencsak elárasztotta kedvencét különböző cica-nyalánkságokkal, annak ellenére, hogy az a puhány dög már a saját bőrébe is alig fért. Kerek alma alkata éppen át tudott furakodni a két ajtófélfa között, de még ekkor sem hagyta abba a Kaillen iránti utálata felszínre kerítését. Minden egyes alkalommal, amikor a macska egy térfélbe keveredett a nyomozóval, felállt a szőr a hátán, és sziszegő hangokat hallatva villantgatta fogait Ottiwell felé. A férfi párszor vissza is fintorgott a macskára, vagy éppen utálkozva nézett rá, csakhogy viszonozza a tiszteletet, amit az állat sugárzott felé. Már-már undorodva figyelte, ahogy Raziel kecsesen próbálta maga után vonszolni hátsó lábait, igencsak nagy hangsúlyt fektetve a fentebb elhelyezkedő fertályra. Kaillennek ilyenkor hányni támadt kedve. Inkább hajolt volna egész nap félholtan a nemrég kisikált budi fölé, minthogy azt a szőrös töltöttfánkot bámulja.

Jace szerint túl előítéletes volt az állattal szemben, hiszen Raziel nagyon szeretnivaló kis cuki falat. Naná, feltűzném a nyársra a pillecukrok mellé - gondolta sokszor Kaillen, az ilyen alkalmakkor. Mit lehet szeretni egy túlsúlyos állatban, aki egész nap csak a kényelmes párnáján döglik, alszik és felzabálja az összes élelmet?

Minden esetre, Kaillen tisztában volt vele, hogy mért utálja annyira Razielt, ugyanis a macska jelentette a legnagyobb szemétforrást az egész egyesületnél, amit nyilván neki kellett feltakarítania. Már tüsszögött a sok macskaszőr-porszívózástól, a macskaalom kicserélésétől pedig egyenesen undorodott. Ez a dög néha még a kajáját is szétmocskolta a padlón, és Kai biztos volt benne, hogy direkt csinálta. Az az ördögi tekintet, ahogy ott ült a nyomozó mellett, mikor takarított, kezdett hátborzongató lenni. Az állat élvezte, hogy Ottiwell szenved, ezért egyre több piszkot csinált, ezzel ráadásul még meg is szégyenítve őt Jacelyn előtt.