Végítélet

4. Fejezet: Felszínes igazság

Abraham

,, Mindenkinek vannak titkai. Az a kérdés, sikerül-e kideríteni őket.''

(Stieg Larsson: A tetovált lány)

A bűnügyi egyesület terebélyes kanapéján fekve Abraham Clinton azon törte a fejét, hogy a nagybetűs Isten hogyan teremthetett még egy akkora balféket, mint ő. Fejében gondolatok sokasága cikázott erre-arra, némelyik komolyabb fejtörést okozott, míg mások jelentéktelenül suhantak a határtalan tudatlanság felé. A részben kedvező körülmények ellenére rá kellett ébrednie arra, hogy már-már szánalomra méltóan ramatyul érzi magát.

Első ízben haladéktalanul és mindent felőrlően fellelkesült állapotban volt, amiért régi munkatársa és egyben legjobb barátja közelében tartózkodhatott. A lány érkezése minden erőtlen próbálkozása ellenére olyan érzéseket váltott ki belőle, mint a friss heroin egy megszállott drogfüggőből: amint megtapasztalta a jelenléte okozta örömöt, egyre többet és többet akart belőle. Természetesen a félénk kis hacker soha nem állt a magaslat csúcsán a nők hódítása terén, hiszen magabiztossága régen a béka hátsófele alá került. Ellentétben arrogáns hímnemű társával, aki a kilencvenes években nehézség nélkül felszedte volna még a ragyogó Marilyn Monroe-t is. Leszámítva a feltűnően idegesítő énjét, aki naphosszat tökéletes kinézetéről nyavalygott az egyesület tagjainak, ezeket a mellékes tényeket szem elől tévesztve Bramnek el kellett ismernie, hogy a férfinak megvoltak a kimagasló adottságai a nyomozáshoz, amelyek helyettesítése már komolyabb problémákat okozott volna.

A számtalan kétely mellett Abrahamet mégis az zavarta a legjobban, hogy Rowan érkezésével egyetemben a régi emlékek is megrohanták. Azok a régi emlékek, amelyeket oly nagy igyekezettel próbált elásni a föld alá, elsősorban gyáva énje elől. Azok a keserves múltba vezető foszlányok, amelyek elméje rejtett zugából törtek utat a valóság felé, fájdalmas nyomot hagyva maguk után. Ezeknek a hatására Bramnek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy okoskodó személyében egy fölényeskedő barom veszett el.

Ügyetlenkedésének hosszúra nyúló folyamata még fiatal korában kezdődött el.

Annak ellenére, hogy négy évvel idősebb volt a számára oly sokat jelentő lánynál, a forgandó szerencse egy iskolába sodorta őket, ahol kitartó munka árán sikerült barátságot kötni a fiatal Rowannel. Bram emlékezetében még mindig éles képet alkotott egy pillanat a megszámlálhatatlan közül, amikor az udvar egy távoli sarkából lopva figyelte a gyorsan jegyzetelő idegent. Monoton napjaiba halvány reménysugár költözött, amikor lehetősége adódott kilépni a mocskos mellékhelyiség falai közül, és halvány esélyeket szövögetni egy új, hasonló értelmiségi szinten álló barátra.

Amint a fiú elszánta magát, hogy kilépjen a legalsó társadalmi rétegből, és az idegesítő csetlést-botlást kiküszöbölje Rowan társaságában, rögtön heves eszmecserékbe kezdtek a tudomány minden létező terén. Mindkettőjüket váratlan felfedezésként érte, hogy érdeklődési körük ugyanazon témák körül forogtak, és ezekben fő szerepet játszott a nyomozás, illetve rejtélyek iránti rajongás. Bram addigi főlúzerként töltött évei részben elsimultak, és végre személyesen is megtapasztalhatta az élet pozitív oldalát.

Ám hosszútávú memóriája az akkori diáklány képét is hűen megőrizte. A mindig mosolygós, éles eszű Rowan Moreno nagy vizeket mozgatott meg az iskola hímnemű körében. Káprázatos zöld szemei, mogyoróbarna hajkoronája és nem utolsó sorban karcsú testtartása fiúk csoportját vette le a lábairól, és késztette heves bókolásra. Bram fiatalabb változata nem nézte jó szemmel az egyre gyülekező udvarlókat, és nem egyszer szembeszállt a kelletlen tanulókkal. Megközelítőleg sem azért, mert vékony testén csak úgy dagadoztak volna az izmok, bátorsága kimagasló lett volna, vagy felesleges erejét társain szerette volna levezetni. Mégcsak nem is volt egy könnyen dühbe gurulós fajta, aki agyba-főbe páholja a hívatlan jövevényeket. Ő csak Rowant szerette volna megvédeni a hormontúltengéses csapattal szemben, de legnagyobb megkönnyebbülésére a lány rá se hederített az udvariatlan seregre.