Én Démon, Ő Angyal

5.

Hirtelen kipattant a szemem. Csak az óra kijelzője és a hold beszűrődő fénye világította be a szobát. Rápillantottam az órára. 05:26. Miután ez megvolt egyből Louisra néztem hogy minden rendben van-e. Megkönnyebbülten vettem észre hogy semmi baj. Békésen aludt. Valamiről álmodik mert kis mosoly húzódott a szájára. Ezt nem titkolhatom el pontosan tudom miről álmodik. Belelátok a gondolataiba. Annyira édes gondolatai vannak. Próbálja figyelmen kívül hagyni hogy mi történik körülötte. Most is csak egy tengerről álmodik. És valakit átölel. Nem tudom ki az.

Hirtelen vége szakadt ennek a csodás álomnak és  valami más lépett a helyére. Egy rossz álom. Louis elkezdett forgolódni és hirtelen fel is ébredt. Gyorsan vette a levegőt. Valami itt nincs rendben. Louis nem szokott rosszat álmodni. Ez nem tetszik nekem. Minden estere meg kell nyugtatnom Lout és ki kell találnom valamit Renesmee ellen.

- Lou ssssshh nyugodj meg! Már elmúlt.- nyugtatgattam a teljesen megrémült Tommot. Erre olyat tett amire nem számítottam! Hirtelen magához ölelt és olyan erősen szorított mint még senki. Én is átöleltem és úgy nyugtatgattam tovább. Kicsit libabőrös lett a hideg testemtől de ahogy észrevettem különösebben nem érdekelte. Részben örültem hogy átölel és bízik bennem de féltem is mert most nem láttam bele a fejébe mert valami elhomályosította az egész képet ezért nem láttam hogy mit is álmodott.

- Ne menj sehova! Maradj itt velem! Mindig!- Mondta miközben próbált minél szorosabban ölelni. Nem értettem hogy miért mondja ezt.

- Mi történt? Mit álmodtál?- kérdezgettem aggodalmasan. Már elengedett amikor belekezdett.

- Inkább látomásnak mondanám.- mondta. Ez sosem jelent jót. Ez is Renesmee egyik kis trükkje. Azt láttat másokkal amit akar. Ezért nem láttam már Louis álmát.

- Ezt hogy érted?- kérdeztem bár tudom miről beszél.- Renesmeeről-kezdtem el de félbeszakított.

-Azt hiszem láttam Renesmeet álmomban. És semmi jó nem volt benne!- jelentette ki. Ettől féltem a legjobban. Hogy majd egyszer látnia kell az álmában azt a szörnyeteget.

Hirtelen lett fekete a szemem és a bőröm fehér. Nagyon mérges lettem. El kellett mennem. Valahogy le kellett hogy vezessem a dühömet. Ezt abban találtam meg hogy megölök valakit. Kimásztam az ágyból és a lépcső felé vettem az irányt. Arra lettem figyelmes hogy valaki megfogja a kezemet.

- Most hova mész?- aggódott hogy ott fogom hagyni egyedül. Mondjuk ebben igaza van. Nem kéne hogy itt hagyjam egyedül.

- Nem kéne téged egyedül hagyni. De azt sem akarom hogy lásd mit fogok most csinálni.- mondtam utalva arra hogy ölni készülök. Lehet hogy értette a célzásomat.

- Hayley azzal nem oldasz meg semmit hogy ha emberek ölsz! Sőt rosszabbítasz a helyzeten ami már így se túl fényes.- mondta nagyon okosan. Hát mit ne mondjak van esze a srácnak.

- Igazad van. Csak akkor mit csináljak hogy lenyugodjak?!- förmedtem rá mire egy kicsit megrezzent.

- Ne haragudj. Nem akartam így rád förmedni csak tudod-és itt is félbeszakított.

- Tudom. De az akkor sem megoldás hogy ha ártatlanokat ölsz. Inkább kitalálhatod hogyan szállj szembe vele. Ezzel is elterelnéd a gondolataidat.-mondta majd közelebb lépett. Louis nem túl magas de én azért kisebb vagyok nála egy fejjel. Elém lépett és elkezdte cirógatni az arcomat. Most már tudom mit akar. Újra belelátok a gondolataiba. Én is ugyan azt akarom mint Ő.

- Louis tudod hogy ezt nem lehet.

- De miért nem?- kérdezte. Láttam rajta hogy nagyon szeretné. Hihetetlen hogy néhány óra alatt így belém szeretett. Csak mert én vagyok az aki folyamatosan védi őt a haláltól. 

- Mert én nem ember vagyok. És nem tudnék uralkodni magamon. Félek hogy a végén megölnélek.- itt elcsuklott a hangom. Nem kockáztatnám az életét pusztán azért mert én szerelmes vagyok belé és nem tudok uralkodni magamon.

- Majd én segítek türtőztetni magad. Csak kérlek. Kérlek! Had próbáljam meg!