Ismerek egy helyet. Egy nagyon nyugis helyet. Ott mindig megtalálom a lelki békét. Ha olyanom van akkor napokig is képes vagyok ott ülni egy helyben.
Semmi extra csak egy magasabb szírt. És egy pad.
Ha lenézek a szírtről, pont látom a tengert. Nagyon szeretem.
Egy másfél óra kocsikázás után, (igen, nekem is van jogsim!) oda is értünk.- Még mindig nem mondod meg hogy hova hoztál?- kérdezte Lou, közben pedig a domboldalon mászott.
- Mindjárt meglátod. Ne légy ennyire kíváncsi!-mondtam nevetve.
Még egy kis mászás után fel is értünk. A hűs szellő fújta a hajamat. Nagyon jó volt. Mindig is szerettem ezt a helyet.- Itt vagyunk!-jelentettem ki boldogan. Lou oda állt mellém, és ő is élvezte, hogy a szél összeborzolja a haját. Még így is olyan édes volt.
Majd leült, csak úgy a földre.- Te hülye ott a pad!- nevettem. Louis eljátszotta hogy megsértődött, de elég nehezen megy neki, ha közben ő is nevet.
- De ez így jó! Gyere te is!- kérlelt én pedig be adtam a derekamat. Leültem mellé, és a vállára hajtottam a fejem. Tommo átkarolt és úgy beszélettünk tovább. Lou összehúzta magán a kabátot, míg én csak egy szál pólóba nyomom.
Az októberi hűvös napokon egy démon nem fázik.
Egy kis csönd telepedett közénk. Nem mondanám kínos csöndnek, inkább egy kis kellemes csönd.
Jól esett.
Ezt a kellemes csendet Louis törte meg.- Tényleg angyal vagyok?-kérdezte. Ezt még én sem tudhatom. Vagyis, ha nagyon akarom akkor negtudhatom.
- Nem tudom. Talán. De lehet hogy Reneesme blöffölt. Csak hogy ne legyek veled.
- Miért baj az ha egy angyal egy démonnal van? Mind a ketten természetfelettiek. Akkor meg?
- Igen, de hallottad mit mondott Reneesme? Az angyal és a démon. A jó és a rossz. Nem lehet közös kapcsolatuk. Természetfelettileg lehetetlen.
Az, hogy itt a földön, egy gyilkos férfi házasságot köt egy olyan nővel, aki folyamatosan adományozik, és csupa példaértékű dolgot csinál, az itt lehetséges. De a pokolban, vagy a mennyben nem.-magyaráztam.- De hát mi sem a pokolban, sem a mennyben nem vagyunk!
Ez a föld!- értetlenkedett.- Tudom. De attól még a mennyből is lejárnak ellenőrizni és a pokolból is! Én vagyok az élő példa. Csak én nem fel-fel járogatok ellenőrizgetni, hanem én itt élek. Vannak angyalok is, akik itt élnek. És lehet hogy te vagy az egyik.- mondtam.
Talán, ki tudom deríteni hogy angyal-e vagy nem.
Egy tesztel.
Végül is, ez látszatra csak egy egyszerű pszichológiai teszt.
Látszatra!
Ha angyal akkor az meg fog látszani a teszt végén.Sziasztook!!!
Na hát jó ragyi rész lett!
Vote, Comment, meg ilyenek jöhetnek!❤All the love!❤
Xx Vivi
YOU ARE READING
Én Démon, Ő Angyal
ParanormalHayley, a Démon lány aki alakját változtatva vegyül el az emberek között, így fedve a Démoni alakját. Egy igazi Démonhoz híven, ő is sorozatosan gyilkol, kiontja mások életét, családokat, párokat, barátokat tesz tönkre. De egy fiút az élete árán se...