Én Démon, Ő Angyal

16.

- Hayley...- jött oda hozzám Lou. Leült a mellettem lévő kődarabra, és a hátamat kezdte simogatni. Eltoltam a kezét, majd felálltam, és elfordultam tőle. Bármennyire is vágytam az érintésére, nem engedhettem meg magamnak.

- Most mi bajod van?!- kérdezte, én pedig hisztérikusan felnevettem.

- Miattam meg fogsz halni. Végül is, mi bajom lehetne?!- csaptam rá a combomra. Éreztem ahogy elönt a méreg, és a lélek utáni vágy. Már egy napja nem ettem, és nagyon nehezen bírok magammal.

- Mért pont miattad?- értetlenkedett.

- Azért mert nem vettem észre hogy angyal vagy! Ezért meg fognak mind a kettőnket ölni! Az én hibám!- kiabáltam, amire összerezzent.- Te nem ezt érdemled! Nem velem kellene lenned! Hanem egy normális, rendes lánnyal!

- Megoldjuk.- suttogta, amin én megint csak nevettem.

- Louis ezt nem tudjuk megoldani.- mondtam már én is, halkabban.

- De igen! Megtudjuk!- jött felém, én pedig egyre csak hátráltam.

- És még is hogyan? Elárulod nekem?!- fakadtam ki. Erre Louis lehajtotta a fejét, és a cipője orrát kezdte vizsgálni.

- Na látod! Te sem tudod! Ennyit erről!- megint elszakadt nálam a cérna, de most nem sírtam, csak könnyeztem. Háttal fordultam Louisnak, és néztem a tengert.

- Akkor, most mi lesz?- közeledett megint felém, de most hátulról.

- Nem lesz semmi. Holnap elmegyünk a bázisra és ennyi. Ha szerencsénk van akkor nem aznap ölnek meg.- gördült le egy könnycsepp az arcomon. Nem akartam elveszíteni.

Louis hátulról átölelt, belefúrta az arcát a nyakamba, kis borostája csiklandozta azt. Nem ellenkeztem. Igazából nem is akartam. Hiányzott. Összekulcsoltam az ujjainkat, és úgy álltunk tovább.

- Legyél egy kicsit optimistább! Valahogy, tuti hogy ki fogunk szökni!- mondta egy kisebb vidámsággal a hangjában.

- Te meg lásd reálisabban a dolgokat! Őszintén, mennyi esélyünk lehet kijutni egy démonokkal teli Nagy Házból? Mert szerintem semmi!- mondtam, Ő pedig csak sóhajtott.

- Meg- old- juk! Higgy nekem!- tagolta a szavakat.

- Meglátjuk. De most menjünk haza! Holnap korán kelünk!- veregettem meg Tommo karját, aki mielőtt elengedett volna egy puszit nyomott az arcomra.