Én Démon, Ő Angyal

15.

- Kiderítjük!- mondtam magam elé.

- Mit derítünk ki?- kérdezte Lou, miközben a füvet tépkedte. 

-Azt hogy angyal vagy-e. Egy tesztel.- mondtam, majd felálltam a helyemről, és köveket kezdtem keresni. Louis is felállt, de ő nem csinált semmit.

- És minek a kő?- kérdezte, majd ő is felemelt egy követ.

- Hát hogy egy kört tudjak csinálni belőlük. És majd abba fogsz beleállni.- mondtam majd elkezdtem rakosgatni a köveket.

- Jaa! Én azt hittem, hogy ez egy ilyen facebookos teszt.- nevetett. Belőlem is kitört a nevetés,és miközben nevettem, próbáltam kört formázni a kövekből.- De most komolyan. Ez ugye nem valami, szeánsz szerűség?- fordította komolyra a szót.

- Nem szívem, ez nem az. A szeánsz amúgy sem ilyen.- nevettem, majd megfogtam Lou kezét, és bevezettem a körbe.

- Most mondani fogok neked egy szituációt. Ezt kell majd leírnod a fejedben. Nem kell elmondanod nekem, csak legyen a fejedben.- kezdtem el.- Aztán majd hallani fogsz egy csattanás szerű hangot. Ez fogja jelezni hogy vége van a tesztnek.- tájékoztattam.- Mehet?

- Mehet!- mondta, én pedig belekezdtem.

- Képzeld el, hogy a felhők között repülsz. nincs gravitáció. Csak lebegsz.-mondtam. Louisnak a szemöldökei kicsik megemelkedtek.- Aztán leszállsz egy felhőre. Ezen a felhőn láthatod az életed hátralévő részének kis filmjét.- mondtam. Igazából ennyi lenne a teszt. Rövid, de hatásos. Ha angyal, akkor a háta tele lesz pihékkel. Ha nem, akkor nem lesz semmi a hátán.

Akkor nyert ügyünk van.

Hallottuk a csattanást. Most fog eldőlni minden. Ha angyal, akkor aztán baj lesz. Ez törvénysértés. Meg is ölhetik Louist. Vagy akár engem. Attól függ.

Louis kinyitotta a szemét. Látszott rajta hogy izgul. Nem csoda.Hisz, részben az életünk múlik ezen.

Oda mentem Louishoz. Ő nagy szemekkel nézett rám, várva az eredményt.

- Na? Mi vagyok?- kérdezte.

- Még nem tudom. Minden esetre reménykedünk benne hogy ember. Vedd le a kabátodat, meg a pólódat.- mondtam.

- De miért?

- Mert máskülönben nem tudjuk meg hogy mi vagy.- Tette amit kértem, és levette a ruhadarabokat.

Oda mentem a háta mögé,és megnéztem.

- Baszki!- káromkodtam. Ez nem lehet. Lehetetlen! Láttam volna! Éreztem volna, hogy angyal! Hogyan? 

- Ugye nem?- kérdezte remegő hangon. Nem tudtam válaszolni.

- De! A rohadt életbe!- kiabáltam, majd megfogtam egy nagyobb követ, és nekivágtam egy fának. A fa törzse eltört, kis híján kidőlt. A kő pedig kettétört. Nagyon mérges voltam. Magamra. Észre kellett volna vennem! Most valószínűleg Louis holnap meghal!

És ez csak az én hibám.

Elmentem egy kis sziklához, és leültem rá. Utat engedtem a könnyeimnek, amik végigfolytak az arcomon. Fájt. Égette a bőröm. De nem érdekelt. Az én hibám. Az én hibámból fog meghalni. Vele együtt én is. 

Nem ezt érdemli. Egy boldog életet érdemel, egy normális lánnyal. És az nem én vagyok.