Paranormális Lány /befejezett/

8.fejezet-Titkok

Letelepedtünk az egyik fa tövében, egymással szemben. Néhány percig csendben voltunk, és csak néztük egymást, míg végül Nico szólalt meg.
-Miért nem jöttök ki jól a nővéreddel?
-Kali mindig főnökösködik, parancsolgat. Már elegem van belőle.-vontam meg a vállamat.
-Értem. Na és emlékszel, hogy mi történt egy hete?-kérdezte.
-Mire gondolsz?-ráncoltam össze a szemöldökömet.
-Mikor a karjaimban aludtál.-mondta ki vigyorogva.
Elpirultam. Megpróbáltam beszélni, de elment a hangom. Köhintettem.
-Khm...Mi van vele?
-Miért kérdezted, hogy egyedül mentél e oda, vagy én vittelek?-kérdezte.
-Nem emlékszel?
-Mire? Hogy ott találkoztunk először?
-Igen-bólintottam.-Csak furcsálltam, hogy pont ugyanoda mentem vissza.
-Nem te mentél-suttogta Nico lehajtott fejjel és a földet bámulta-Én vittelek oda.
-Dehát azt mondtad...-kezdtem, de ő közbe vágott.
-Hazudtam.
Hosszú percekig csend honolt. Egyikünk sem szólalt meg.
-Miért?-suttogtam és a ruhámmal kezdtem babrálni.
-Mert féltem, hogy rosszul reagálnál rá.-vonta meg a vállát és egy kicsit közelebb húzódott hozzám.
-És mi a helyzet Kylelal?-kérdeztem kissé kelletlenül. Az elmúlt egy hét alatt ugyanis nem mentem a közelébe.
-Még mindog tagad mindent.
-Arra nem gondoltatok, hogy esetleg nme is ő volt?-kérdeztem kikelve magamból.
-Ne aggódj! Ha ma sem tudjuk megtörni, akkor Mason elengedi.
-Oh...ez jó hír!-mosolyodtam el.
-Az...-morgott Nico és valamiért az az érzésem támadt, hogy nem örül neki.
-Mi bajod van? Az jó ha elengedik, akkor ezek szerint nem ő a bűnös. Te miért nem vagy boldog?-kérdeztem kissé oldalra döntve a fejemet és Nico arcát fürkésztem.
-Mert, ha elengedik, az azt jelenti, hogy az igazi áruló még szabadlábon van.-magyarázta és egy kissé összeszorult a gyomrom, hogy nem másról volt szó. Csupán taktikai szemmel nézte a dolgokat.
-Igazad van!-motyogtam az orrom alatt és felálltam. Nico követett, és mind a ketten elindultunk vissza, a tisztásra.
Bonnie sietett elénk.
-Neked nem suliban kellene lenned?-vontam fel a szemöldökömet, arra utalva, hogy tegnap suliba küldte őt apa. Mind nem maradhatunk ki hetekig.
-Ez most nem fontos!-rázta a fejét a barátnőm és azonnal megéreztem, hogy itt valami komoly dologról van szó.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Nem Kyle az áruló.-jelentette ki.
-Hogy mi?-kerekedett ki Nico szeme és én is meglepetten néztem Bonniera.
-Ismét támadás történt, de nem Kyle követte el. Tehát valószínüleg a múltkor sem ő volt.-magyarázta.
-De, ha nem ő volt, akkor ki?-kérdeztem előre félve a választól.
-Én...öhm...-túrt a hajába Bonnie idegesen és a cipőjét nézte.
-Bonnie!-szóltam rá határozottan, mire a pillantása találkozott az enyémmel.
-Sawyer!-mondta ki a nevet, mire én lefagytam. Sawyerrel már kicsi korunkban is jóban voltunk, apám saját fiaként nevelte, aztán a srác önállóvá vált, de néha még mindig visszatért a régi önmagához.
-Lehetetlen!-ráztam meg a fejemet.
-Az ki?-csatlakozott Nico a beszélgetéshez, de nem foglalkoztam vele.
-Biztos, hogy ő volt?-kérdeztem kicsit durvábban, mint szerettem volna. Bonnie lassan, félve bólintott. Kikerültem és rohanni kezdtem apa háza felé. Tudtam, hogy ha árulót találnak, azt egyből oda vitetik.
Berontottam az ajtón és nem törődve azzal, hogy apáék éppen üléseznek, félrelöktem az egyik falkatagot az útból és Saw pólóját a nyakanál megragadva kissé felemeltem a srácot. Meglepetten pillantott rám.
-Nesrine!-emelkedett fel apa a székből és gyanakodva méregetett engem, várva mikor robbanok.
Az ajtóban megjelent Bonnie és Nico, de nem figyeltem rájuk.
-Miért?-kérdeztem.
-Én is örülök neked, Nes!-vigyorgott Sawyer és most az egyszer ezt a mosolyt látva legszivesebben behúztam volna neki egyet.
-Kérdeztem valamit!-szóltam rá durván.
-Elöbb voltam velük-felelte a srác egyszerűen.
-Ez nem indok!
-Ők mentettek meg! Nekik köszönhetem az életemet.-magyarázta a srác.
-És azonnal le is passzoltak. Miért érzem azt, hogy itt bűzlik valami? Miért segítettél nekik, ha kihajítottak?-kérdeztem arra utalva, hogy apám az erdőben találta meg őt.
-Nem dobtak ki!-rázta meg a fejét mosolyogva.-Mindig is velük voltam. Azon az éjszakán nem véletlenül kerültem az erdőbe. Küldetésem volt!-vigyorodott el, engem pedig kirázott a hideg.
-Undorító vagy!-köptem a szavakat az arcába, elengedtem, had zuhanjon a földre és kisétáltam apám irodájából.