Redesigned

1. fejezet

Reptér. Már megint itt. Itt élem életem nagyrészét. Wanda Smith vagyok 17 éves gimis, aki valójában magántanuló mert állandóan utazunk a szüleimmel. Most épp várjuk a Beacon Hillsbe tartó járatot, hiszen anyukám ott kapott most állást. Igazából, nincs nagy bajom a költözéssel, csak ennek köszönhetően nincs egy barátom se.
- Wanda! Gyere mindjárt indul a gép.- szólt nekem anyu.
- Megyek már!- összekapkodtam a cuccaimat, ami egy kis könyv volt amibe leírom,hogy mi történik velem meg, hol jártam (tulajdonképpen egy napló volt, csak nem szeretem így nevezni), egy doboznyi kaja (mert hát a hasamat nagyon szeretem) , és a bőröndöm.
Miután felszálltunk a gépre, gyorsan le is ültem a helyemre, közvetlen anyáék elé és vártam, hogy ki ül le mellém. Volt már dolgom mindenféle emberrel: kisgyerekkel, aki próbál felidegesíteni mert annyira unatkozik; férfiakkal, akik elalszanak melletted és úgymond rádtehénkednek és még sorolhatnám.
Nos, vártam már, hogy most kivel lesz dolgom de senki nem jött.
*-A Beacon Hillsbe tartó járat 5 percen belül indul, kérjük utasainkat foglalják el a helyüket-*
A hangosbemondó szokásos közleménye után, egy magas barna hajú srác rontott be a részünkre lihegve, gondolom szaladt a géphez. Jegyét nézegetve kereste a székét és miután megtalálta leült. Említettem, hogy a mellettem lévő szék volt az övé? Hát, mostmár tudjátok.
Sokat utaztam de még sose találkoztam ilyen sráccal, max. a filmekbe láttam hozzá hasonlókat. Magas, barna hajú, gyönyörű zöld szemei vannak, és gyönyörű a mosolya. Fekete pulcsi volt rajta, egy egyszerű farmer és Nike cipő.
- Szia!- köszönt nekem.
- Hello!- köszöntem vissza, de éreztem, hogy teljesen elpirultam.
- Theo Raeken vagyok.- nyújtotta felém a kezét.
- Wanda Smith, örvendek.- ráztam meg félénken a kezét.
Ő valamiért nézett engem, én meg csak hülyén mosolyogtam rá. Furán éreztem magam mert fogalmam se volt, hogy mi a fenéért néz engem.
Éreztem, hogy a gép megmozdul és lassan elindulunk. Már ideje volt. Nem szerettem volna máris hülyét csinálni magamból, hogy egy idegen srácra mosolygok állandóan.
Elővettem a táskámból a fülesemet és rádugtam a telefonomra. Kikerestem a mostani kedvenc számomat és elkezdtem hallgatni.
- Ez az egyik kedvenc számom- szólt oda nekem Theo.
- Te is szereted Nick Jonast? A srácok általában nincsenek annyira oda érte.
- Justin Bieberért sem, mégis sokaknak példaképe- kacsintott rám.
- Az igaz.. Van kedved..mármint akarod te is hallgatni?
- Persze- nevetett egy kicsit és odaadtam a füles egyik részét.
Egymásra néztünk és mindketten elmosolyodtunk.
Már nem tudom mit hallgattunk de szerintem már P!nk-nél tartottunk, miközben éreztem, hogy egyre álmosabb leszek. Nem aludhatok el, nem lehet! A végén még nekidőlök, mint az olyan idióták akik általában mellettem ülnek.
De azért persze sikerült elaludnom. Később arra kelek, hogy apukám szól nekem.
- Wanda, mit csinálsz?! Kelj csak fel!
- Nyugalom, nem történt semmi! -szólt apumnak vissza Theo.
- Apa..nem történt semmi csak elaludtam és gondolom a repülő rázkódása miatt Theora dőltem.
- Hát ennek a ,,fiatalembernek" (nyomatékosan mondta, hogy máshogy) nem kellett volna hagynia, hogy nekidőljél.
- Nem akartam felébreszteni, mert látszott, hogy mélyen alszik.
Apa csak nézett rám és Theora.
- Ugyan már, hagyjd őket békén. -szólt végre apára anyu.
Apa mégegyszer rám nézett, majd a szokásos szúrós tekintetével Theora, aztán leült anya mellé.
- Neharagudj apa miatt.
- Ugyan, nem törtent semmi.
Nem értem, hogy lehet ez a srác ennyire tökéletes? Nem elég, hogy jól néz ki, még kedves is és elviselte apámat még erre a pár másodpercre is. Ugyanis általában a srácok akiket apa leordított csak mert le mertek mellém ülni mondjuk az orvosi váróban, vagy akár a buszon, azok mind lenézően néztek rám és kiröhögtek.
De Ő nem. Ő még mindig itt van és mosolyog rám. Elképesztő.
Végre megérkeztünk a híres Beacon Hillsbe. Meg sose jártam itt de anyáék szerint gyönyörű hely.
- Nos, hát itt vagyunk. -néztem Theora
- Hát igen, végre itthon.- néztem rá kicsit elkeseredve, de azért mosolyogtam, hogy ne tűnjön fel neki. Itthon. A sok utazásnak hála sose mondhattam egy helyre hogy itthon vagyok.
- Öhmm nekem mennem kell de azért remélem még összefutunk.
-Én is. Mégegyszer örülök, hogy megismertelek és mégegyszer bocsánat apám miatt.
-Semmi baj. Na szia Wanda! - mondta és mosolyogva elment.
-Szia!- mondtam, de szerintem már nem hallotta.
Nos, Theo Raeken. Remélem még találkozunk.