Reptér. Már megint itt. Itt élem életem nagyrészét. Wanda Smith vagyok 17 éves gimis, aki valójában magántanuló mert állandóan utazunk a szüleimmel. Most épp várjuk a Beacon Hillsbe tartó járatot, hiszen anyukám ott kapott most állást. Igazából, nincs nagy bajom a költözéssel, csak ennek köszönhetően nincs egy barátom se. - Wanda! Gyere mindjárt indul a gép.- szólt nekem anyu. - Megyek már!- összekapkodtam a cuccaimat, ami egy kis könyv volt amibe leírom,hogy mi történik velem meg, hol jártam (tulajdonképpen egy napló volt, csak nem szeretem így nevezni), egy doboznyi kaja (mert hát a hasamat nagyon szeretem) , és a bőröndöm. Miután felszálltunk a gépre, gyorsan le is ültem a helyemre, közvetlen anyáék elé és vártam, hogy ki ül le mellém. Volt már dolgom mindenféle emberrel: kisgyerekkel, aki próbál felidegesíteni mert annyira unatkozik; férfiakkal, akik elalszanak melletted és úgymond rádtehénkednek és még sorolhatnám. Nos, vártam már, hogy most kivel lesz dolgom de senki nem jött. *-A Beacon Hillsbe tartó járat 5 percen belül indul, kérjük utasainkat foglalják el a helyüket-* A hangosbemondó szokásos közleménye után, egy magas barna hajú srác rontott be a részünkre lihegve, gondolom szaladt a géphez. Jegyét nézegetve kereste a székét és miután megtalálta leült. Említettem, hogy a mellettem lévő szék volt az övé? Hát, mostmár tudjátok. Sokat utaztam de még sose találkoztam ilyen sráccal, max. a filmekbe láttam hozzá hasonlókat. Magas, barna hajú, gyönyörű zöld szemei vannak, és gyönyörű a mosolya. Fekete pulcsi volt rajta, egy egyszerű farmer és Nike cipő. - Szia!- köszönt nekem. - Hello!- köszöntem vissza, de éreztem, hogy teljesen elpirultam. - Theo Raeken vagyok.- nyújtotta felém a kezét. - Wanda Smith, örvendek.- ráztam meg félénken a kezét. Ő valamiért nézett engem, én meg csak hülyén mosolyogtam rá. Furán éreztem magam mert fogalmam se volt, hogy mi a fenéért néz engem. Éreztem, hogy a gép megmozdul és lassan elindulunk. Már ideje volt. Nem szerettem volna máris hülyét csinálni magamból, hogy egy idegen srácra mosolygok állandóan. Elővettem a táskámból a fülesemet és rádugtam a telefonomra. Kikerestem a mostani kedvenc számomat és elkezdtem hallgatni. - Ez az egyik kedvenc számom- szólt oda nekem Theo. - Te is szereted Nick Jonast? A srácok általában nincsenek annyira oda érte. - Justin Bieberért sem, mégis sokaknak példaképe- kacsintott rám. - Az igaz.. Van kedved..mármint akarod te is hallgatni? - Persze- nevetett egy kicsit és odaadtam a füles egyik részét. Egymásra néztünk és mindketten elmosolyodtunk. Már nem tudom mit hallgattunk de szerintem már P!nk-nél tartottunk, miközben éreztem, hogy egyre álmosabb leszek. Nem aludhatok el, nem lehet! A végén még nekidőlök, mint az olyan idióták akik általában mellettem ülnek. De azért persze sikerült elaludnom. Később arra kelek, hogy apukám szól nekem. - Wanda, mit csinálsz?! Kelj csak fel! - Nyugalom, nem történt semmi! -szólt apumnak vissza Theo. - Apa..nem történt semmi csak elaludtam és gondolom a repülő rázkódása miatt Theora dőltem. - Hát ennek a ,,fiatalembernek" (nyomatékosan mondta, hogy máshogy) nem kellett volna hagynia, hogy nekidőljél. - Nem akartam felébreszteni, mert látszott, hogy mélyen alszik. Apa csak nézett rám és Theora. - Ugyan már, hagyjd őket békén. -szólt végre apára anyu. Apa mégegyszer rám nézett, majd a szokásos szúrós tekintetével Theora, aztán leült anya mellé. - Neharagudj apa miatt. - Ugyan, nem törtent semmi. Nem értem, hogy lehet ez a srác ennyire tökéletes? Nem elég, hogy jól néz ki, még kedves is és elviselte apámat még erre a pár másodpercre is. Ugyanis általában a srácok akiket apa leordított csak mert le mertek mellém ülni mondjuk az orvosi váróban, vagy akár a buszon, azok mind lenézően néztek rám és kiröhögtek. De Ő nem. Ő még mindig itt van és mosolyog rám. Elképesztő. Végre megérkeztünk a híres Beacon Hillsbe. Meg sose jártam itt de anyáék szerint gyönyörű hely. - Nos, hát itt vagyunk. -néztem Theora - Hát igen, végre itthon.- néztem rá kicsit elkeseredve, de azért mosolyogtam, hogy ne tűnjön fel neki. Itthon. A sok utazásnak hála sose mondhattam egy helyre hogy itthon vagyok. - Öhmm nekem mennem kell de azért remélem még összefutunk. -Én is. Mégegyszer örülök, hogy megismertelek és mégegyszer bocsánat apám miatt. -Semmi baj. Na szia Wanda! - mondta és mosolyogva elment. -Szia!- mondtam, de szerintem már nem hallotta. Nos, Theo Raeken. Remélem még találkozunk.
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.