Nem is gondoltam, hogy ilyen gyönyörű hely ez a Beacon Hills. Brettel leültünk a fűbe. -Hogy találtál ide? -Jártam az erdőt. Igazából ennyi. Néha át szoktam jönni ide Beacon Hillsbe mikor egyedül akarok lenni. -Hmm..akkor gondolom nincs olyan messze Devenford.-néztem rá. -Nincs. -válaszolt egy mosoly kíséretében. Volt ott egy patak aminek a partjára leültem. Levettem a cipőmet és a lábamat beletettem a vízbe. -Fff..-adtam ki a hangot, ugyanis jég hideg volt a víz. -Hideg mi?-mosolygott Brett és leült mellém. Már megszokta a lábam a vizet mikor a drága Brett elkezdtett fröcskölni. -Nee! Brett! Ez nagyon hideg!-kiáltottan fel, majd felálltam és a srác mögé mentem. Belöktem a vízbe. Meglepődött, de megérdemelte. -Milyen a víz?-nevettem el magam. -Kellemes.-ironizált. Kimászott a vízből, majd felém fordult.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Wanda, tudod, hogy mennyire szeretlek..-mondta és felém közelítve ölelésre nyitotta karját. -Brett..légyszi..ne..-kértem tőle, de hiába. Elkapott és megölelt. Szerencsétlen teljesen vizes volt, és neki köszönhetően már én is. Lehet nem kellett volna belöknöm, de megérdemelte. Lefeküdtem a fűbe és néztem a felhőket. Brett természetesen lefeküdt mellém. -Tudod..nem bántam meg, hogy eltaláltalak a labdával. -Igen?-néztem rá kérdően. -Igen..ha nem talállak el, nem biztos, hogy megismerkedünk és nem történt volna meg a hihetetlen fogadás. -A fogadás amit én nyertem meg..de amúgy én sem bánom. -Még mindig én nyertem meg! -Nem igaz..én, mert veled lehetek és belökhettelek a patakba.-mosolygtam rá. -Ha így nézzük, lehet, hogy igazad van. De azt, hogy belöktél azt vissza fogod még kapni! -Hát de miért? Megérdemelted! -Igen?-nézett rám játékosan, majd elkezdett csikizni. -Mondd, hogy én nyertem! -Brett! Neeem!! Én nyerteem!-mondtam majd ellöktem magamtól és rámásztam. -Sakkban vagy Talbot.-néztem a gyönyörű szemeibe.- Erre mit lépsz? -Nem is tudom..
Egy ideig még ott voltunk aztán elindultunk hozzám.
*Theo szemszöge*
Korán keltem fel. Fel is öltöztem és, mint minden szombaton elmentem futni. Keresztül futottam majdnem az egész erdőn, amikor megláttam Wandát. Nem egyedül volt. Azzal a devenfordos sráccal volt. Gondoltam, hogy odamegyek hozzájuk, de nem tettem. Ott álltam és néztem őket. Nem rondíthat bele ez a srác a tervembe! Hamár ennél a kis lacrosseos gyereknél tartunk észrevett. Nem szólt Wandának, de észrevett. Úgy csinált, mintha semmi sem történt volna, mintha nem is látott volna. Ez zavart. Nagyon is. . . -Na akkor megyünk? -Menjünk.-hallottam meg Wanda hangját. Gyorsan elbújtam a bokorba. Hihetetlen, hogy mindig bokrok mögé bújok. Elmentek mellettem. A srác tudta, hogy ott vagyok, mégse szólt egy szót se. A szeme sarkából láttam, hogy egy pillanatra engem nézett. Elindultak ki az erdőből. Utánul mentem. Érdekelt, hogy mit fognak még együtt csinálni. . Wandáék háza. Kezd egyre érdekesebbé válni ez az egész. Meg kell őriznem a hideg véremet. Nem engedhetem meg a bennem lévő lénynek, hogy átvegye az irányítást, és Wandáékhoz rontson. Megálltak. Lebuktam megint egy bokorhoz. Egymással szembe fordultak. Elővettem a farkas hallásomat, hogy halljam miről is beszélnek. -Wanda..el kell, hogy mondjak valamit. -Brett..figyelj.. -Nem! Hadd mondjak én, vagyis..ahh..-mondta a srác, akinek már a nevét is tudom, és megfogta Wanda kezét. -Brett én..-kezdte a lány, de nem tudta befejezni. A srác, vagyis Brett megcsókolta. Vagyis hát nem igazán. Wanda ugyanis egészen mást akart.
