19. fejezet

304 19 2
                                    

Theo sírt. Stilesra néztem, aki épp annyira értette az eseményeket mint én. Semennyire.
-Mi történt? -érintettem meg a vállát. Rám nézett, majd fejével bökött egyet, hogy menjek vele, aztán elindult. Felmentünk a szobámba.
-Mondanál végre valamit? -fordult felé, miután bezártam az ajtót.
-Meg fognak ölni.-sírt- Scotték meg fognak ölni.
-Mi?! Hogy érted, hogy meg fognak ölni, és miért?-mentem hozzá közelebb. Lehet, hogy át akar vágni, de azért ez most nem tűnt színjátéknak.
-Hallottam, hogy Stiles azt mondta, hogy Theot ki kell nyírnunk, hiszen így minden titkunk titok marad.-hallgatott el, majd folytatta.- Nem tudom mit tettem amiért ki akarnak nyírni, de nem akarlak téged itt hagyni.
Ne már. Ez is egy trükk. Nem akarlak itt hagyni..hm..egy olyan srác, mint Theo sose akadna ki így, és nem mondana ilyeneket. Mindenesetre úgy teszek, mintha mindent elhinnék neki.

*Stiles szemszöge*

-Nagyon fura ez a Theo. Úgy viselkedik, mintha valami hű de nagy baj lenne, persze rajta és a Fenevadon kívül.
-Én sose bírtam.-közölte, Theohoz szóló, lenéző módon Derek.
-Szerintetek mi lehet a baj? -érdeklődött Isaac. Bírtam tulajdonképpen a srácot, de valamiért sose beszéltem vele három mondatnál többet.
-Fogalmam sincs, de nem is érdekel.-tette kezét karba Derek.
Isaacre néztem, aki felvont szemöldökkel elnézett az ablak felé.
Reméltem, hogy végre történik már valami, mert halálra untam magam.

*Vanda szemszöge*
-Theo..ideje lenne lemenni a többiekhez..a végén még azt hinnék, hogy valami baj történt.
Semmi kedvem se volt Theoval ücsörögni és hallgatni a kamu sztorikat. Tudom, hogy mit akarok, és mit fogok tenni, senki nem tántoríthat el a tervemtől. Nem fogom hagyni, hogy emberek haljanak meg ártatlanul. Még, ha ez szuperhősösen hangzik is, habár itt Scott a hős, nem én.
Theo nem mondott semmit. Egy ideje csak a földet nézte. Taktikázik. Látom rajta.
Nem érdekelt mit akart mondani, úgyhogy felálltam és leindultam Stilesékhoz.
-Mit csinálnak ennyi idejig?
-Már semmit.-léptem eléjük. Theo nem jött velem. Ott maradt a szobámba, még csak meg se mozdult mikor én elindultam.
-Mi a terved? -kérdezte Isaac.
-Egyelőre várjuk meg míg Mason egy kicsit lenyugszik, aztán cselekedjünk.
-Jó.-mondták szinte egyszerre.
Nem tudom, mit kéne tenni. Fogalmam sincs, viszont ők számítanak rám.
Gondolkozzunk. Mit tenne Scott? Mit tenne egy alfa?
-Stiles!-kiáltottam fel mikor eszembe jutott egy megoldás.
-Mondjad!-kiáltotta el magát ő is. Mosolyogtam egyet rajta, aztán elmondtam mit is szeretnék.
-Megvan neked Argent száma?
-Meg persze..miért?
-Gyere velem egy kicsit.
Bementünk a konyhába, Stilesnak elmagyaráztam a tervet, majd megkértem Stilest, hogy hívja fel Argentet, mert engem nem ismer. Én is csak Scottéktól hallottam róla. Hátha ő tud valamit.

-Sziasztok! -jelent meg nemsokára Argent

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Sziasztok! -jelent meg nemsokára Argent.
-Szia! Én vagyok Wanda és én kértem meg Stilest, hogy hívjon ide. A sztorit azt gondolom tudod, úgyhogy az lenne a kérdésem, hogy van e valami ötleted, hogy mit is tehetnénk?
-Nos, mivel a Fenevad egy nem átlagos szörny, ezért eltart egy darabig, míg valamit találok. Még szerencse, hogy egy ideje kutatok utána, szóval már nem szükséges további kutatás. Ez a Fenevad egy olyan létrehozott vérfarkas szülemény, ami hihetetlen erővel rendelkezik, és csak egy pokolkutya végezhet vele, illetve Marie Jean tőre, ami egy másik tárgyba lett beleolvasztva.

Csöndben voltunk. Amint Argent befejezte, ő se szólalt meg. Engem néztek, tőlem vártak megoldást. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy oldjam ezt meg.
Álltam ott tehetetlenül, az agyam pedig kattogott.
-Hol van az a tárgy? -törtem meg a már-már kínos csendet.
-Elhozhatom nektek, de nem lesz egyszerű megszereznem.
-A lényeg az, hogy megmentsük Masont és végre nyugtunk legyen.
-Most, hogy mondod..hol van Mason?- kérdezte Isaac.
Körbenéztem, semmi. Elment. Vagy elvitték. Coreyra néztem aki a kezeit emelgette, hogy nem tudja mi történt.
-Mi lesz most? - nézett rám Stiles.
-Nem tudom. De meg kell keresnünk.
Megbeszéltük, hogy mi is legyen és indultunk. Stiles jeepjébe beugrottam és már mentünk is. Remélem Scott felébredt már.

*Derek szemszöge*

Úgy tettem ahogy Wanda kérte: Scottért mentem

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Úgy tettem ahogy Wanda kérte: Scottért mentem. Fekete kocsimba beszállva, szélsebesen vezettem a házukhoz. Belépve láttam, hogy Scott teljesen rendben van. Malia, Kira, Lydia és Liam pedig mellette.
-Derek? Mit csinálsz itt?
-A segítséged kell Wandának. Nyomás! Útközben elmondom, hogy mi lesz.
Nem kérdezett semmit, tette amit mondtam. Lydia meg a többiek is jöttek Scottal. Mindennek passzolnia kell, úgyhogy nekik is elmagyarázom a tervet.

*Wanda szemszöge*
Az erdőbe mentünk. Kerestük a Nemetont, abban reménykedve, hogy hátha találunk ott valamit.
-Hallottátok? -nézett körbe Isaac.
-Igen. Maradjatok csendben és kövessük a hang irányát.- adtam ki egy újabb utasítást.
Ágak recsegtek mindenfelől, ami kezdett lassan az őrületbe kergetni. Egyre közelebb és közelebb, végül csend lett.
-Itt vannak. Bekerítettek minket.- jelentettem ki.
Hátranéztem és már csak én voltam ott. Egyedül az erdőben.

Sziasztok! Nagyon de nagyon sajnálom, hogy sokáig nem voltam, de  a sulival voltam elfoglalva illetve nem is nagyon volt ihletem. Sajnálom! De köszönöm, hogy ennyien olvassátok amit írok.❤Szeretnék mindenkinek boldog újévet kívánni és az utolsó rész nemsokára érkezik ígérem!😘

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jan 01, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

RedesignedWhere stories live. Discover now