Together [L.S.] ☆szünetel☆

XI.

-Nem értelek, Jay, tényleg nem-ez apa hangja volt.-Amikor mondtam, hogy Harry meleg, te magad válaszoltad, hogy nem gond. Most pedig nem engeded őket egymás közelébe sem? Miért nem mondtad, hogy Louis is meleg? Miért baj ez?
-Mert az én fiam nem buzi-mondta Johannah, a "buzi" szóra fektetve a hangsúlyt. Éreztem, ahogy ajkaim megremegnek, és láttam, hogy Louis izmai is megfeszülnek. Tágra nyitotta elbűvölően kék szemeit, majd lágyan nézett rám.
-Shhh, Harry-mondta olyan, de olyan halkan, hogy szinte lehetetlen volt meghallani. Ujjával végigsimította az arcomat.-Ne is figyelj rá.
Zavartan lesütöttem szememet. Nem lehet, hogy ennyire érzékeny legyek.
-Menjünk el.
Értetlenkedve néztem rá.
-Hová?
-Gyere-megragadta a kezem, és az ajtóhoz vezetett.
-Ki akarsz menni? Az éjjel közepén?-nagyon aggódtam. Mit akar csinálni?
-Csak bízz bennem, Göndörke.
-Louis, tél van. Hideg.
Válaszommal mit sem törődve visszalopakodott a nappaliba, elővett egy kék pulcsit, egy fekete kabátot, egy pár kesztyűt és egy meleg sapkát. Visszasietett hozzám, majd a kezembe nyomta a csomagot. Azonnal felvettem mindent, amit adott, habár kicsit kicsik voltak rám. Azonban mindennek Louis illata volt. Tudom, hogy nem helyes elmenni az éjszaka közepén, de Louisval akartam lenni. Nem érdekelt más.
Halkan kinyitotta a bejárati ajtót, kiengedett maga előtt, majd bezárta.
-Most már elárulod, hová megyünk?
-Sétálni, Harry-összekulcsolta a kezeinket, és megint előjöttek azok az átkozott pillangók a gyomromban.
Csak mentünk egymás mellett szótlanul, amíg el nem értünk egy parkhoz. A kisváros csendes volt, egy árva lélek sem volt az utcákon. Leültünk a legközelebbi padra, amit szépen megvilágított a holdfény.
-Tudod, Harry, emlékesztetsz a Holdra. Olyan tiszta, olyan fehér, amilyen ártatlan te vagy. És pontosan úgy ragyog, mint a mosolyod. Nem, nem, a te mosolyod ragyogóbb. Ragyogóbb a Holdnál.
Éreztem, ahogy elpirulok, és hálát adtam az égnek, hogy nem látszott a halovány holdfényben. Legalábbis remélem.
-Köszönöm, Lou.
Felé fordultam, és láttam, hogy mosolyog. Kicseszett gyönyörű volt. Azt hiszem, ez a kép beleégett az elmémbe.
-Nem tudom, jó ötlet-e, hogy hajnalban kint vagyunk-mondtam zavartan. Sosem szöktem el otthonról.
Louis nem válaszolt, csak felcsúsztatta kezét a karomon, majd arcomat a kezeibe helyezte.
-Minden rendben, Harry. Nem csinálunk semmi rosszat. Kettesben vagyunk, ennyi az egész. Szeretek veled lenni, ugye tudod?
-Igen-suttogtam alig hallhatóan.
-És azt is tudod, hogy semmi sem állhat közénk?
-Még a hárpia anyád sem?
Louis halványan, de fájdalmasan mosolygott.
-Nem, Harry, ő sem. Senki sem.
Louis óvatosan maga felé fordított, én pedig lehetetlenül mélyre fúrtam magam a mellkasába. Menta illata volt. Egy egész életen át csak ezt az illatot szeretném érezni. Semmi mást.

***

Amikor a ház elé érkeztünk, Lou óvatosan benézett az ablakon. Tiszta volt a levegő. Louis előrement, én pedig utána. Annyira figyelni akartam, hogy természetesen megbotlottam a küszöbben.
A francba!
-Áú!-kiáltottam fel. Nem bírtam ki. Csak én lehetek ekkora szerencsétlen.
-Harry, jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Persze Louis. Sajnálom.
-Mit, Göndör? Semmit sem tettél.
Óvatosan felsegített, majd becsukta a hátam mögött az ajtót.
Lerúgtam magamról a csizmákat, amilyen halkan csak lehetett. Lehúztam a meleg zoknit, ami kissé véres volt. Alaposan beütöttem a lábam.
-Vérzik-sóhajtottam halkan.
-Tessék?-fordult meg Louis.
Rápillantott a lábujjamra, közelebb jött hozzám, és végighúzta rajta az ujját. Nagyon jó érzés volt.
-Anyával elraktuk a sebtapaszokat. Egy pillanat, és hozom.
Halkan a nappaliba surrant, és láttam, hogy egy dobozt próbál leszedni a nappali egyik legmagasabb pontjáról, ami magasabban volt nála. Ahogy megkaparintotta, közelebb húzta magához, és...
Hatalmas zajjal leborult. Úgy tűnik, ma este le kell buknunk.
Nem telt belé egy másodperc, Gemma kisietett a szobájából.
-Befelé!-mutogatott a szobánk felé. Nem értettük, miért, de gyorsan besiettünk a helyiségbe.
-Mi történt itt?-apa álmos hangja hallottszódott a házban.
-Leborult valami?-Jay.
-Igen...-kezde Gemms-Kijöttem gyógyszerért, mert rettenetesen fáj a fejem. Véletlenül leborult a doboz, sajnálom, hogy felébresztettelek titeket.
-És Louis hová tűnt? Itt aludt a nappaliban...-Jay gyanakvóan beszélt.
Basszus...
-Oh, csak kiment a mosdóba. Este nem zuhanyozott, ezért elment most.
-Értem.
Apáék visszamentek.
Istenem, a nővérem az én megmentőm, annyira hálás vagyok neki. Annyiszor kisegített már. Szeretem. Nagyon.