Together [L.S.] ☆szünetel☆

IV.

Sziasztok!
Csak meg szeretném köszönni az eddigi összes szavatazot, kommentet. Köszönöm, eszméletlen jól esik. Love you all, xx

Hosszasan egymás szemeibe néztünk. Olyan, de olyan tökéletes pillanat volt, ám Louis az egyik pillanatban kissé felnyüszített. Mindketten zavartan elfordultunk, és mind a három szempár ránk szegeződött. Nővérem mosolygott, apa csak összezavart tekintettel nézett, míg Jay gyilkos pillantást küldött Louis felé. A kedves nő most úgy nézett ki, mint egy sárkány. Nem értettem a helyzetet, abszolút nem, ráadásul pár másodperccel később Jay rosszallóan megrázta a fejét. Már mindenki őt figyelte, ám ő erről nem tudott.
-Jó estét, mit hozhatok?- kérdezte a pincér. Jókor jött, nagyon jókor.
Mindenki leadta a rendelést, és amikor megérkezett, mindannyian jól teleettük magunkat. Épp indulni készültünk, ám Jay közölte, hogy ki kell mennie a mosdóba. Ahogy eltűnt a folyosó végén, panaszosan felnyüszítettem, majd mindkét kezemet hasamra helyeztem. Nem tagadom, többet ettem, mint kellett volna. Nagyon fájt a hasam, ezért lehunytam szemeimet.
Valami puhaság. Valami puha forróság találkozott hasamon nyugvó kezeimmel.
Louis.
Szemeim azonnal kipattantak, és láttam, ahogy gyengéden lefejti kezeimet a hasamról. Szívem a torkomban dobogott, azt hittem, helyben kiszakad. Simogatni kezdte a hasamat. Apró, nagyon apró kezecskéivel, körkörösen simogatott, forró kezei érintésétől a vérem, az utolsó porcikám is szintúgy forrni kezdett, és halk sóhajok törtek fel torkomból. Egyetlen érintésére, egy idegen egyetlen érintésére. A gyönyörű pillanatot ismét Jay zavarta meg. Magassarkújának kopogását egyértelműen felismertük, ami bevallom őszintén, cseppet sem zavart azok után, hogy édesapám a nővéremmel együtt végignézte az előbbieket. Ám Louis nagyot sóhajtva elhúzta tőlem a kezeit, és hanyagul maga mellé eresztette.
Mostmár kész voltunk az indulásra. A visszaúton igazából semmi különös nem történt. Végig Louist néztem, ő pedig végig bámult ki az ablakon. Amikor megérkeztünk a házhoz, Gemma és én kipattantunk a kocsiból, apa pedig hazavitte Louist és Jayt.
Ahogy beléptem a bejárati ajtón, letéptem magamról a ruhákat, és bevetettem magam az ágyamba.
Sokáig gondolkoztam, nem jött álom a szememre.
Ki ez a fiú, aki ilyen érzéseket kelt bennem? Mik ezek az érzések egyáltalán? Miért viselkedett olyan furcsán Jay? És Louis? Miért nincs most mellettem? Miért nem ölelhetem át őt? Miért nem fúrhatom bele magam a mellkasába, miért nem tűnhetek el az ölelésében?
És egyáltalán miért gondolkozom ilyesmin?

Reggel telefoncsörgésre ébredtem, ráadásul sajátoméra.
Niall.
-Szia haver, nincs kedved találkozni valahol?-szólt jellegzetes hangjával, és ír akcentusával a telefonba.
-Jó reggelt, Niall. Hol találkozzunk?
-10 perc múlva a házatok előtt vagyok. Hozom Liamet is.
A mondat befejeztével letette a telefont. Hát igen, ő Niall.
Gyorsan összekészülődtem , és mire a kapunkhoz értem, a fekete Range Rover a házunk előtt berregett. Bepattantam, és Liam azonnal bombázni kezdett kérdéseivel.
-Na, milyen a faterod új nője?
-Ohh, tényleg, el is felejtettem. Ugye nem valami hárpia?-kérdezte a szőke.
-Egész kedves, és aranyos, illetve nem Niall, nem hárpia.
-És van kölyke?-folytatta a kérdezősködést Liam.
Ezt a kérdést szerettem volna elkerülni, bár tudtam, hogy lehetetlen lesz. Arcom égni kezdett.
-Valami baj van?-nézett a visszapillantóba Liam, hiszen ő vezetett.
Niall értetlenkedve ráncolta szemöldökét.
-Igen, van gyereke, méghozzá egy fia, aki két évvel idősebb nálunk-szinte láttam bíborvörös arcomat.
-Huhuhú, helyes, mi?
Zavaromban körmömet kezdtem piszkálni, majd hatalmas mosoly terült szét arcomon, amikor Louisra gondoltam. A gyönyörű Louisra.