Together [L.S.] ☆szünetel☆

I.

Erősen fújt a szél, megcsapva már amúgy is jéghideg arcomat. Tehetetlenül álltam az ajtó előtt, a lakáskulcsom hiányában.
Apának már itthon kellene lennie, de hiába kopogok ezredszer az ajtón, nem kapok választ.
Előhúzom mobilomat, hátha kapok bármiféle jelet édesapám érkezéséről. Amikor megnyomom a nagy gombot telefonom kijelzőjén, egy olvasatlan üzenet villogó ikonja tűnik fel a sarokban.
"Szia Harry. Ma két órát túlóráznom kell, később tudok csak hazamenni. Hívtam Gemmát is, de ő sem vette fel a telefont."
Remek. A nővérem fogalmam sincs, mikor ér haza, valószínűleg még az egyetemen van, és onnan amúgy is másfél óra az út hazafelé. Az ujjaim már teljesen elfehéredtek, lebénultak, szinte már jéggé fagytak. A fogaim is szép lassan vacogni kezdtek, a testem egészében remegett. Már a bokám is teljesen elmerült a hóban, a tegnap hullott hihetetlen hómennyiség miatt.
-Szia-hallottam meg hátam mögül egy lágy, vékony, ám férfi hangot.
Megfordultam, és egy hozzám képest apró termetű srácot pillantottam meg, tetőtől talpig alaposan bebugyolálva.
Egy széles sál teljesen eltakarta arcát, egészen az orra hegyéig, fekete sapkája már-már szemébe csúszott. Gyönyörű kék szemei voltak, és hosszú szempillája, ami súrolta homlokáig érő barna haját.
-Talán segíthetek bejutni.-nyúlt a sáljához, hogy jobban érthessem, amit mond. Keskeny, halványrózsaszín ajkai voltak, amik kissé kisebesedtek a hidegtől.
-Uhm, van kulcsom, és ha kicsit arrébb állsz, ki tudom nyitni az ajtót-kuncogott.
Éreztem, hogy a hidegtől amúgyis kipirosodott arcom lángvörös színt vesz fel. Nem tehetek róla, olyan...szép. Olyan szép ez a fiú.
De még mindig fogalmam sincs róla, hogy ki ő. Túlságosan lefoglalt a csodálása.
-Mi a neved?-kérdeztem bizonytalanul. Fogalmam sem volt, mi mást kérdezhettem volna.
-Ohh, igen.-vigyorgott.-Louis vagyok, Johanna fia.
Johanna az apukám új barátnője. Nem sokat beszélt róla, de azon kevés alkalommal, mikor emlegette, nagyon szeretetteljesen tette, ami engem is boldoggá tett, ám Louisról még sosem mesélt apa. De még mindig nem értettem a helyzetet. Miért van neki kulcsa a házhoz? Valószínűleg olvasott a gondolataimban, mikor végre megszólalt.
-Apukád anya miatt késik. Elment érte a munkahelyére, hogy bemutathasson anyát és engem neked és a nővérednek. Csak aztán a dolgok úgy alakultak, hogy a nővéredet tovább fogták az egyetemen, apud pedig tudta, hogy valószínűleg nincs nálad kulcs, ezért küldött engem. Anyának már van kulcsa a lakáshoz. A szomszéd utcába költöztünk egészen pontosan tegnap. A többit majd később-mosolygott rám hófehér, hibátlan fogsorával, majd odalépett az ajtóhoz, könnyed mozdulattal behelyezte a kulcsot, kissé elforgatta, és ajtót nyitott.