Csak barátok...

~4~

Beléptünk a titkárságra. Egy nagy fa asztallal találtunk szembe magunkat aminél egy szőkés hajú nő ült.

- Sziasztok, miben segíthetek?- kérdezte a 30-as éveiben járó nő.

- Elszeretnénk kérni a szekrényünk számát és kódját. -mondta Olivér

- Rendben. Diktáljátok be a neveteket és adok majd egy cetlit amire rávan írva a szekrényetek száma és kódja.

Miután megkaptuk a cetliket megkerestük a szekrényünket. Az enyém Csabié mellett van. Mikor visszamentem az osztályterembe sokkal többen lettünk.

Az egész jobb oldali padsort letámadta három lány. Mindanyiuk ugyanúgy nézett ki, csupán a hajszínük volt más. Borzasztóan vékonyak és magasak voltak. Összebújva pletykáltak valamiről. Érkezésünkre felkapták a fejüket és mégjobban összesúgtak. Nos, nem csodálom. A szuperhelyes Csabi és a napbarnított Olivér biztos felkeltette a figyelmüket.

A bal oldali padsor első sorában egy fiú tollal dobálta a táblát. Elvot. Egy másik pedig a táblára írt olyan szavakat amiket kisem merek mondani.

Nagyjából mindenki megérkezett. Csak egy hely volt üres. A leghátsó sorban. Leültünk a helyünkre. Megszólalt a csengő és mindenki izgatottan, vagy félig alva várta, hogy mi lesz.

Bejött az osztályba egy férfi akit már látásból ismerek. Az osztályfőnökünk. A neve Kerekes István, de Kerekes tanárúrnak kell szólítanunk. Levezetett minket az udvarra ahol már gyülekezett néhány osztály.

Lezajlott az ünnepség, az igazgató elmondta a beszédét, hogy köszönti a 9-eseket, hogy jövőre sajnos már nem találkozhat a 12-esekkel. Bla, bla, bla... Szétuntam az agyamat. Szerencsére Csabi egész végig hülyéskedett, így végigröhögtem az egész "ceremóniát" Ééés, vége lett. Mehettünk utunkra. Csabival és újdonsült bandatagunkal Olivérrel mentem haza.

Otthon vacsi közben elmondtam mindent anyuéknak az első napomról. És mikor végre felmehettem a szobámba, csak bevetettem magam az ágyba és azért fohászkodtam, hogy reggel ne szóljon az ébresztőm.

Szeptember 1. Csütörtök