Amikor cselekedni kell

5. fejezet - Szobafelújítás 1/2

„ Egyszer próbáltam valamit egyedül elintézni, de rögtön megjelentek a barátaim. De azt hiszem, ezért pont nem lehet dühös rájuk"

Lucy Heartfilia naplója

***

Lucy és Levy reggel nyolcra beszélték meg a találkozót. Magnóliában csak egyetlen lakásberendezős bolt volt, ahol bútorokat, anyagokat lehetett kapni. A terv az volt, hogy együtt elmennek vásárolni, vesznek festéket, függönyt, összerakható polcot és egyéb ilyen dolgokat, amire szükség van.
A terv ezen része tökéletesen ment. Csak két órát voltak távol, és kevesebbet fizettek, mint amire először számítottak. A maradék pénzből meghívta Levyt egy fagyira, amiért segít neki aznap. Bár úgy tűnt, hogy a kék hajú könyvmoly jobban felpörgött, mint maga Lucy.
- Még soha nem újítottam fel egy szobát. Mint a filmekben! Festünk, miközben a rádióból zene szól, beszélgetünk, megosztom a legújabb pletykákat és ilyenek!
- Öhm, Levy, mi nem egy filmben vagyunk.. amúgy is megtehetjük ezeket a dolgokat, nem kell hozzá szoba...
- ... Egy szürke, személytelen helyiségből valami színeset, egyedit alkotni a legjobb érzés! Mintha a semmiből teremtenék valamit!
Lucy zavartan nevetgélt. Lehet, hogy ez a lány furcsa volt, de minden furcsa szokásaival együtt volt az a Levy, akit a barátnőjének tudhatott. Ezt sem gondolta volna: csak pár napja ismerték egymást, mégis úgy beszélgettek, viccelődtek a másikkal, mintha ezer éve ismernék egymást.
Mikor már visszafelé sétáltak, és a ház közelében voltak, Lucyt rossz érzés fogta el. Mintha valami nem stimmelne.
Inkább megszaporázta a lépteit, és Levyvel együtt besiettek a házba.
- Apa! Megjöttünk! – kiáltotta Lucy, miközben a lépcsőn haladt felfele. Jude a konyhaajtóban állva egy pohárt törölgetve köszöntette.
- Szia Lucy és... Lucy, mi a baj? A zacskó kiesett a kezedből!
Nem mi, inkább ki.
Natsu vigyorogva jelent meg az apja mögött, és azt a nevetséges rózsaszín kötényt viselte. Lucy rossz előérzete beigazolódott, sőt, valami azt súgta neki, hogy ez még nem minden.
- Te... Te meg mi a francot keresel itt? – vonta kérdőre a srácot, aki összepacsizott az apjával.
- Nagyon jó fej az apád, Lucy! – oh, de jó! Még az apjával is összebarátkozott. Ennél már csak jobb lehet. Vagy mégsem.
- Éppen most mosogatunk el. Kértek valamit? A többiek nem rég ettek.
„Többiek?"
- Ezt hogy érted? – Lucy már előre tudta a választ.
- Azt mondták a barátaid. Nem is mondtad, hogy ennyi embert ismersz!
- Miért...
- Nem tudom. Bejöttek, de igazából annyit mondtak, hogy „Lucy barátai vagyunk" és aztán felmentek a szobádba.
„Az ég áldja ezt a naiv apát...Várj, mit mondott? A szobába?"
Azonnal felkapta az elejtett cuccokat, és a szobájába rohant. Levy zavartan állt a lépcső közepén, végük félénken intett egyet.
- Öhm... Levy vagyok... Örvendek a találkozásnak – azzal a barátnője után rohant.
Jude, mintha mi sem történt volna, úgy fordult vissza Natsu felé.
- Mikor lesz kész a süti?
- Még fél óra – válaszolta, majd levette a kötényt - Muris volt ez a sütés. A vacsorában is segíthetek?
- Nyugodtan – nevetett Jude – Ha rajtam múlna, úgyis pizza lenne.
***

Lucy feldúltan caplatott a szobája felé. Mégis miért jöttek át hozzá? És mégis miért engedte be az apja őket

„Azt mondták, a barátaid"

Sóhajtott egyet, és a szobája előtt megvárta Levyt. Hosszú nap lesz ez ...
Lucy minden kopogás vagy jelzés nélkül (hiszen az ő szobája volt! Az övé!) Benyitott, de a bent lévők fel sem néztek. Sőt, ha Natsu, aki időközben utánuk jött, nem botlik meg, és Lucyval együtt konkrétan nem esnek a szobába, akkor egy ideig fel sem tűnt volna nekik a jelenléte.
- Bocsi bocsi – nevetett rá Natsu, de Lucy inkább nem válaszolt. Gyorsan felmérte a helyzetet.
A könyvei szanaszét voltak szóródva, a füzetjei, amiben a saját történeteit írta le, mind a földön voltak. Gray a szobaközepén hempergett egy szál alsóban, miközben egy kék hajú lány csüngött rajta.
- Lucy, segíts! – kiáltotta Gray, de a szőke hajú lány unottan nézett a vörös hajú barátnőjére, aki éppen a ruhásbőröndjének a fehérneműrészlegében kutatott.
- Oh, ez egy szép darab – emelt fel egy pillangós bugyit, mire Lucy sikítva rávetette magát és addigra már ereje sem volt ahhoz, hogy megkérje Natsut, ne olvasgassa a történeteit, sőt Levy se tegye ezt.
- Öhm, bocsi, ha megzavarlak titeket a szobám felkutatásában... - kezdte.
- Semmi baj – legyintett Gray, akinek éppen sikerült levakarnia magáról a kék hajú lányt – Nem láttad a nadrágom?
- Jé, Juvia, rég láttuk egymást! Milyen volt a Wellness? – nézett Erza boldogan, akinek csak most tűnt fel a lány jelenléte.
„Miért van egy idegen lány a szobámban? Ez kezd aggasztó lenni..."
- Szóval akkor... - kezdett bele újra, de ekkor a szoba ajtaja kivágódott, és az apja lépett be rajta egy tálca sütivel.
- Áááá, öreg mit csinálsz? Ezek még sem sültek át jól! – akadt ki Natsu, és Lucyn átesve lesietett Jude-dal a konyhába.
- Lucy – mosolygott rá Levy.
„Tudtam, hogy rá számíthatok rá! A barátnőm, istenem, köszönöm! Ő biztos segíteni fog!"
- Levy-chan... - suttogta hálásan, de a mosoly lefagyott az arcáról, mikor meglátta, mit tart a kezében. Az egyik füzetjét, azzal a történettel, amit nemrég fejezett be.
- Nem is mondtad, hogy ilyen történeteket írsz!
- Gray-sama! Az alsó nadrágod!
- Wááá, hová tűnt? Lucy, nem tudod, hol van?
- Várj, hátha találok rád valami jó fehérneműt – ajánlotta Erza, aki már félig a bőröndbe kutatott.
„Valaki... segítsen..."
- Hé, Lucy, mi ez a fura kis könyv? Tökre érdekes! – Natsu, aki úgy látszik, már vissza is ért, Lucy egyik legféltettebb tárgyát tartotta a kezébe.
A naplóját.
***

Lucymikor kicsi volt, félt a sötétségtől, mindig alvólámpával aludt. Egyszer néhányszolgálóval együtt bújócskáztak, és naivan bebújt egy régi szekrénybe. Azonbanaz ajtó beragadt, és így a kicsi Lucy egyik legnagyobb félelmével kellettszemben találnia magát: a sötétséggel.
Végig reszketett, a szíve a torkában dobogott, miközben szeme előttlejátszódott az élete. Azóta az eset óta utálta a szűkős helyeket, még a liftetsem tudta használni, mert pánikrohama lett. És most, ebben a közepes méretűszobában úgy érezte, mintha a falak csak közelítenek feléje, be akarnákszorítani őt egy kijárat nélküli szobába.
Natsu kérdőn nézte Lucyt, aki reszketve nyújtotta ki a kezét.
- Mennyit... Mennyit olvastál el belőle?
- Csak az elejét. Elég rondán írsz, mit ne mondjak... - forgatta tűnődve a naplótNatsu – De érdekes maga történet. Hé, kölcsönadod? Nem tűnik valami hosszúnak,de kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Össze fog jönni Daniel-el?
Lucy akaratlanul is elvörösödött. Daniel volt az ő kitalált barátja, anyjahalála után. És az ő élete nem egy elcseszett romantikus könyv.
- Öhm... Még nincs befejezve... - hirtelen eszébe jutott, miért is van itt – Detudod mit? Mára azt terveztem, hogy kifestem a szobám, és összerakom akönyvespolcot. Majd ha az egyik könyvem ki lesz adva, a boltban megveheted, éselolvashatod.
Lucy szíve még mindig a torkában dobogott, miközben kezdte összerakni a szobát.Kiszedte Erzát a bőröndből, visszarakta a kiszórt ruhákat, a szétszórtfüzeteket, könyveket az ágyára tette.
- Hm? Most mit csinálsz Lucy?
- Azért jöttünk, hogy rendbe hozzuk Lucy szobáját – sietett a válasszal Levy.
- De előbb mindenki vegyen egy sütit – szólt közbe az ajtóban álló Jude. Natsubüszkén vigyorgott rá, úgy tűnik, most már jókor vette ki a muffinokat asütőből. Azonban a vitatkozásnak nem lett vége, sőt Jude –ot mintha észre semvették volna.
- Lucy – nézett rá segélykérően. Azonnal értette, mi a gond.
- Ő itt Natsu, gondolom, ezt már tudod – mutatott a szoba közepén lévő fiúra,aki . Jude bólintott.
- Akivel verekszik, az Gray... GRAY, MÉGIS HOL A FENÉBE VAN A RUHÁD? ITT AZ APÁM!
- Már megint eltűnt!? – nézett le a lábára csodálkozva. Lucy inkább nem akartalátni apja reakcióját.
- Erza vagyok – lépett oda hozzá, majd egy hangos sóhajjal a fiúkra nézett –Elnézést kérek a viselkedésükért, nemrég szabadultak az állatkertből...
-Erza! – szólt rá Lucy. Szipogás hangja ütötte meg a fülét, és mindhárman asarok felé néztek.
- Gray-sama... Gray-sama elhagyott Lucy-san miatt!
- Ő Juvia... Ne higgy neki... - suttogta Lucy. Fogalma sem volt, ki is ez a lány,miért rajong azért a vetkőző majomért, és miért utája őt, sőt ami a legjobbanaggasztotta őt, hogy mégis mit keres a szobájában?
- És ő Levy. A legnormálisabb szerintem – Levy éppen egy könyvben merült el,teljesen kizárta a külvilágot.
- Ööö... - vakarta a fejét Jude – akkor jó szobafestést... Azt hiszem...