7. fejezet - Esőtánc

1K 69 1
                                    

Fiúk vs Lányok, na meg egy kis eső. Valahogy így lehetne jellemezni a mai napot"

Lucy Heartfilia naplója
***
Július közepe volt, és tikkasztó hőség. A fiúk halál nyugodtan dobálták le magukról a pólót a melegre hivatkozva, azonban Lucy még így is néha elvörösödött, ha Natsu kidolgozott felsőtestét látta. Gray-ét valahogy megszokta, mert az a fiú csak a vetkőzéshez meg a verekedéshez értett.
A lányok azonban nem vetkőztek (Macao és Wakabe legnagyobb bánatára) hanem inkább bevonultak, a már- majdnem-felépített kávézó épületébe, ahol már csak egy fal hiányzott. A fiúk éppen ott dolgoztak, és pont ráláttak az asztal körül lévő lányokra, és a ventillátorra az asztalon.
- A kártyáim azt mondják, ma esni fog – Cana titokzatosan felmutatott két kártyát, mellette Levy fáradtan felsóhajtott. Lucy érdeklődve kapta fel a fejét.
- Ebben a melegben igazán jöhetne egy kis eső...
- Hé, mi lenne, ha nekünk adnátok a ventillátort? – szólt oda izzadva Natsu. Lucy azonnal visszafordította a fejét a számlákra, miközben a háttérben valaki sikítva felkiáltott, hogy „Gray, az alsód!"
- Ti vetkőztök, mi ventillátorozunk – közölte halál nyugodtan Levy, nem is hallotta meg Canat.
- Mi szívesen cserélünk! – kiáltott Macao és Wakabe, de Gray azonnal lecsapta őket egy gerendával.
- Hé, éppen dolgozunk, nem csajozunk! Vissza dolgozni!
- Gray-sama olyan megnyerő egyéniség! – ábrándozott Juvia, mire mindenki felnevetett. Lucy egy ravasz mosollyal nézett a srácra:
- Gray, az alsód...
- MI? MÁR MEGI... De most rajtam van... HÉÉÉ! TE SZÓRAKOZTÁL VELEM!?
A lányok még jobban elkezdtek nevetni, Lucy pedig bocsánatkérően megrázta a fejét. Néha azért elég viccesen jött ki a fiú öltözködési mániája.
- Nem rég beszéltem a nyomtató irodával – jött vissza Erza – ahogy terveztük, ma eltudunk menni a szórólapokért, sőt, ha gyorsak vagyunk, ma osztogathatunk is.
- Jól hangzik – szólalt meg Mira. A többiek egyetértően bólogattak.
Erza és Mira gyorsan elsiettek a szórólapokért, miközben a lányok lázasan vetették bele magukat a tervezgetésekbe. A kávézó jövő héten hivatalosan is megnyílik, holnapután jönnek a bútorok, a berendezések, addig csak híresztelni kell a „Fairy Tail Kávézót".
Lucy csöndesen merült bele a jegyzeteibe. Semmi sem biztosította, hogy a kávézót sok vendéget fogja látogatni, ezért is kellett minél nagyobb reklám neki. De ha nem jön sok ember, még azelőtt ki kell találniuk, hogyan oldják meg a problémát. Kétségeiről nem akart beszélni nekik, inkább egy listát írt össze arról, milyen problémák léphetnek fel később, és ezeket miképp lehetne megoldani (itt hálát adott egykori iskolájának, ahol ilyenekről volt szó).

De jó lenne, ha minden probléma nélkül menne"
- Lucy! Megyünk együtt szórólapot osztogatni? Juvia is csatlakozik hozzánk! – fordult felé Levy mosolyogva. Lucy gyorsan eltette a listát, és vissza mosolygott a barátnőjére.
- Benne vagyok! Amúgy... - Lucy itt Magnólia térképére mutatott, ahol éppen Cana és Bisca veszett össze, hogy ők hol fogják a szórólapokat osztogatni. Levy mindentudóan nézett a barátnőjére.
- Juvia elsőként foglalta le a legjobb helyszínt. Magnólia híres bevásárló utcáját. Rengeteg ember van ott, és az ott lévő szálloda meg kisebb strand miatt több turista is. Igaz, hogy a kávézótól fél órája van, de ha szerencsénk van, több szórólapot is eltudunk adni – magyarázta.
- Rendben emberek, ez verseny! – ugrott fel az asztalra Natsu, vigyorogva mutatott a térképre – Fiúk és Lányok! Melyik csapat tud eladni több szórólapot?
- Natsu Dragneel, ne reménykedj! – kiáltotta Erza, ahogy vissza tért a szórólapokkal. – Magnólia vásárló utcájában leszek Lucyékkal! Ez a harcterünk!
- Yosh, akkor én, Gray és... - ekkor a többi fiúra nézett – Droy és Jet a vásárló utcába megyünk szintén!
- A tét: Ha mi győzünk, mindegyikünk választ egy embert, és egy napig azt tesztek, amit mi mondunk!
- Benne vagyok! – nézett rá kihívóan Gray Natsu mellett.
- Ez harc! – kiáltották egyszerre.
Lucy, Levy, Juvia csendben meghúzták magukat az asztal túloldalán, miközben a dolgok egyre jobban eldurvultak.
- Miért? – sóhajtottak fel egyszerre. Juvia szeme felcsillant, ahogy leesett neki a tantusz.
- Gray-sama is ott lesz!
Nekünk annyi..."
***

Amikor cselekedni kellDonde viven las historias. Descúbrelo ahora