Amikor cselekedni kell

8.fejezet - Gajeel

8. fejezet – Gajeel

„Nem tudom mit írjak... Gajeel..."
Lucy Heartfilia naplója
***

Gajeel zsebre tett kézzel rótta Magnólia utcáit. Dél fele járhatott az idő, és ránézésre senki sem tartózkodott az utcában. Azonban a fiú elég ideje volt itt, hogy észrevegye az árnyékban megbúvó remegő gyerekeket, az elhúzott függöny mögül kileső szempárokat.
Hirtelen megtorpant, és lehunyt szemmel az apjára gondolt. Lassan hét éve annak, hogy eltűnt. Ő volt az egyetlen ember, aki képes volt elfogadni őt. De most...
Egyedül volt. Egyedül volt ebben az emberekkel teli világban.
***
Natsu nem is tudta, milyen idegölő lehet egy ilyen csajos nap. Az egyórás könyvtár után (ahol Natsu a hátsó sarokban aludt egy hatalmas könyvkupac fedésében) a lányokkal együtt a közeli fagyizóba mentek. Idáig még nem is volt gond. A cipős boltban eltöltött kínkeserves órákat egy pár perces bizsu bolt látogatás követte, majd a ruhás bolt felé indultak el. Itt Natsu már azt kívánta, inkább azzal a Jég Fattyúval lenne. Őt utálja a legjobban, de legalább nem kéri ki a véleményét mindenegyes ruhadarabról.
„ Kellett nekem veszítenem..."
Lelki szemei előtt megjelent a szobája képe, a kényelmes ágyával, ahonnan kora reggel szó szerint kirángatta Lucy. Szíve szerint ott helyben, az utca közepén elaludt volna, az előtte haladó lányoknak lehet, hogy fel sem tűnt volna...
Ekkor hirtelen hátrafordult, a lendülettől majdnem kiestek a zacskók a kezeiből. Ott azonban nem volt senki, csak az üres utca bámult vissza rá. A fiú lassan visszafordult, és már jóval az előrébb járó lányok után sietett, az érzés viszont nem múlt el, az érzés, hogy valaki volt itt. Nem, még itt van.
- Natsu? – Lucy felé kapta a fejét, aki kíváncsian nézett rá – Sápadtnak tűnsz... Jól vagy?
- Ne aggódj – intette le a fiú ideges mosolyt kényszerítve magára – csak mintha láttam volna egy hatalmas bogarat.
- He?
- Igen, igen. Közel két méter magas és fagyit evett. Elég gyanús volt – bólogatott sűrűn Natsu. Soha nem volt jó az improvizálásban.
- Natsu, nem lehet, hogy hőgutát kaptál? – Lucy aggódva hajolt közelebb, miközben Levy hangosan felnevetett.
- Biztos nehéz lehet neki ez a sok bolt.
A fiú idegesen nevetett velük. Semmi kétség, ők nem vettek észre semmit. Ha most meg előhozakodna 'Egy-gyanús-veszélyes-alak-van-Magnóliában-és-lehet-hogy-követ-minket' témával, simán kiröhögnék. És ezt teljesen érthető.
„ Lehet, hogy paranoiás vagyok"
Az út maradék részében csendben követte őket a ruhaboltig.

***
- Szerintem tök szép ez a ruha!
Natsu unottan nézett fel az előtte álló lányra. Lucy egy egyszerű zöld ruhát próbált fel, amit még Levy ajánlott neki. Azonban a fiút nem nagyon hatotta meg a lány ártatlan mosolya, tudta, hogy magában jót szórakozik rajta. Már lassan egy órája voltak itt, és Natsu több ruhát látott, mint amennyit valaha is akart.
- Lucy, mikor lesz ennek vége? – ásított egy nagyot. Úgy érezte képes bármelyik percben bealudni. Ez volt élete legunalmasabb napja.
- Te vesztettél, és mi győztünk – kuncogott Lucy, majd sajnálkozva elmosolyodott – Tudod mit? Ott hátul van egy kanapé.
- Végre, megsajnáltál – sóhajtott egy nagyot Natsu. Az a kis kanapé ugyan elég kopott, meg rozoga, de egy pár perces szundit simán kibír. – Amúgy meg ez a rózsaszínű ruha jobban illik hozzád – bökött Lucy kezében lévő másik ruhára, azzal elindult a kanapé irányba.
Elpirulva lesütötte a szemét, és ujjaival a ruhát babrálta. Szóval a srác tényleg figyelte őt, mikor megmutatta neki a felpróbált ruhákat.
„Illik hozzád"
A szomszéd próbafülke felé nézett. Levy lépett ki rajta kezében néhány pólót tartott a kezében.
- Lucy, nem láttad a táskám? – fordult felé kérdőn. Lucy megvonta a vállát.
- Lehet, hogy Natsunál van.
Azonban Levy megrázta a fejét.
- Nálam volt... Lehet, hogy a fagyizóban hagytam... Arg, ez nem lehet igaz! – csapott dühösen a fejére.
- Visszamenjünk érte? – lépett közelebb hozzá aggódva Lucy. Levy megrázta a fejét.
- Megoldom. Megfogod légy szíves? – nyomta a kezébe a pólókat – Mindjárt visszajövök!
Lucy döbbenten nézett a barátnője után, aki gyors sprintre váltva kiviharzott az üzlet ajtaján. Valami nem stimmelt. Akárhogyan erőlteti is az agyát, nem emlékszik arra, hogy Levy egyszer is levette volna a táskáját. Talán elég abszurd feltételezés egy nyugodt Magnóliai városban, de esély van arra, hogy valaki ellopta a táskáját. De ha ez igaz lenne, akkor Levy egész nap futkoshatna fel – le Magnólia utcáin, akkor sem találná meg.
„ Biztos csak beképzelem magamnak... Mégis olyan rossz érzésem van..."
Gyorsan megrázta a fejét, és inkább hátra ment a kanapén alvó Natsuhoz. Nincs jobb ötlete, mint hogy itt megvárja a barátnőjét.
- Hallottad a hírt? – nem messze tőle egy nő félve hajolt közelebb a vele lévő férfihoz – Azt mondják, egy veszélyes alak kószál szabadon.
- És?
- Több tizenéves lányt és fiút is megvert. Az elmúlt hetekben elég veszélyes lett egyedül járkálni az utcákon. Ha senki sincs veled, ki tudja, mi történhet...
- Ez borzalmas... - a két idegen szörnyülködve hagyta el Lucy hallótávolságát, de a lányt ez már nem érdekelte. Idegesen kapkodta a fejét össze – vissza, és végül nagyot nyelt, majd remegő lábakkal elhagyta az üzletet. A rossz érzés, hogy valami történt a barátnőjével, egyre jobban elhatalmasodott rajta, és már majdnem könnyezve, elkezdett futni, miközben Levy nevét kiáltozta
***
Gajeel régóta megtanulta, hogy az emberek előítéletesek, és szép szóra nem fognak segíteni neki. Első próbálkozásai, miszerint apjáról szerezzen információt, kudarcba fulladt, majd rájött, hogy ha kicsit megfenyegeti, ha kell, megveri az adott embert, vallani fog. Való igaz, hogy eddig semmilyen értékelhető információt szerzett.
Azonban most itt volt az a lány, aki délelőtt Szalamandrával sétálgatott, meg egy szőke hajú barátnőjével. Összes információja annyi volt, hogy apja előszeretettel találkozgatott egy Igneel nevű pasassal, aki egy rózsaszín hajú gyereket nevelt, és lássuk be, olyan sok rózsaszín hajú srác nem él ezen a környéken. Most szerencséje van.
- Hol van? – hajolt közelebb a reszkető lányhoz, de ő nem válaszolt, csak sírva próbált kiszabadulni Gajeel keze szorításából. A srác megelégelte, végül a falnak lökte a szerencsétlent.
- Hol van? –kérdezte újból, fenyegetőbb hangnemben.
- Nem tudom, kiről beszélsz... - suttogta magatehetetlenül.
Pár másodpercig némán néztek egymásra, végül Gajeel sóhajtott egy nagyot. Más módon kell próbálkoznia.
- Mi a neved? – bökte oda. A lány tágra nyílt szemmel pillantott fel rá, majd azonnal el is fordult.
- Lucy! - kiáltotta hirtelen valaki, mire Gajeel dühösen fordult hátra. Közvetlen mögött egy szőke hajú lány állt, egyik kezét pofonra emelte, azonban valaki megállította. Mellette az oly sokat keresett srác, általa csak Szalamandrának hívott fiú állt, aki a lány kezét fogta.
- Natsu, te meg mit keresel itt? Nem aludtál? – fordult hátra vörös arccal Lucy.
- Olyan lassan futottál, hogy tíz perc előnnyel is simán utol értelek – nézett rá vigyorogva a srác. Lucy még vörösebb fejjel kiáltott rá.
- Hé! Ez gonosz volt!
Natsu ránevetett, de a kezét még mindig nem vette el. Sőt a mosolya is inkább kényszer álarc volt. Egyenesen Lucy mögé bámult, oda, ahol Gajeel állt, és őket nézte.
- Hé, te –Natsu arcáról azonnal leolvadt a mosoly, sőt, a vidám, megszokott arc eltűnt. Natsu elengedte Lucy kezét, és magabiztosan Gajeel elé lépett – Szóval rólad beszélt az Öreg.
- Heh? – nézett le rá szánakozva a kihívott fél – Egy ilyen kis szalamandra próbál nekem beszólni...
Natsu ökle lendült, és Gajeel a mondatát be sem fejezve hátrarepült minimum két métert. Lucy ijedten kapta a kezét a szája elé, egy pillanatra teljesen elfeledkezett a barátnőjéről; csak Natsut látta, aki egy gyilkos dühével tekintett a földön fekvő srácra.
- Egyezünk meg – szólalt meg vérfagyasztó hangon – Ha én győzök, jössz a Fairy Tailbe. De ha te...
- Akkor szépen elmondasz nekem mindent – törölte le a vért a szájáról Gajeel – Bár a te feltételedet nem értem. Mér' jó neked, ha a közeledben maradok?
A lányok szintén Natsu válaszát figyelték.
Egy széles, magabiztos vigyorral az arcán nyújtotta ki a kezét, és maga felé intett. Gyere csak!
- Kell a munkaerő. Válság van.
„ Mi van!?"
Natsu nem mondott többet, újra támadásba lendült, miközben a tegnap esti beszélgetésére gondolt vissza Makarovval. Az öreg a győztes kinyilvánítása után hívta oda magához...
„ – Figyelj Natsu - szólt oda Makarov, nagyot kortyolt a kezében lévő korsóból – Hallottál már Gajeelról?
Natsu félszegen bólintott. Képtelen volt elszakadni a gondolattól, hogy a lányok győztek, és azt főleg nem tudta megemészteni, hogy holnap Lucyékkal kelljen vásárolnia. Utálta az ilyen „csajos" dolgokat"

Gajeel elkapta Natsu öklét, és a földhöz vágta. A srác a szájába harapott, próbálta csendben eltűrni a fájdalmat, ami az egész testében tombolt. Egy kis fájdalom nem döntheti le lábáról csak úgy.

„ – Azt szeretném, ha idehoznád.
- HEEE? Mégis miért? Tudod, mit csinál ártatlan emberekkel? Idehozzam őt, mikor bánthatja a többieket?
Makarov nem válaszolt azonnal.
- Gajeel olyan, mint te. Ő is elvesztette az apját – jelentőségteljesen nézett a meglepett arcú fiúra. Natsu duzzogva elfordult – bár neki sem az igazi volt, ha úgy vesszük. De egy apát nem vér szerint határozunk meg, ezt te tudhatnád a legjobban. Ő csak nem tudja, hogyan tovább. Kell egy jó erős pofon neki, hogy észhez térjen"

Egy hatalmas kiáltás hangzott fel, és Gajeel elterült a földön, Natsu pedig nem messze tőle térdre esett. Egy hatalmas vigyorral nézett fel a lányokra.
- Győztem – suttogta.
***
Pár perccel később mind a négyen ott ültek a koszos (és kissé lerombolt) sikátorban, és próbálták összerakni a dolgokat.
- Szóval te vagy Levy – mutatott a lányra, aki elvörösödve kapta el a fejét – Szalamandra és Lucy... Lucy Heartfilia? – Gajeel összeráncolt szemöldökkel nézett az előtte lévő lányra, aki csendben bólintott – A Heartfilia cégtől?
Mindenki egyszerre nézett a lány felé, aki vörös arccal kapkodta össze-vissza a tekintetét.
„ Mi? Hogy, mi... mikor? Honnan? Hogyan?"
- Ööö, izé, nem tudom, miről beszélsz, öhm, khm... – Lucy sóhajtott egy nagyot. Nincs mit tenni, ugye? – Jó, igen. A bukás előtt a cég örököse voltam. De már mindegy. – („ne törődj a barátaid kérdő tekintetével, ne törődj azzal, hogy nem tudnak erről semmit, csak gyorsan el kell terelnem a témát!") - De amúgy... honnan tudsz te erről?
- Sok helyen jártam, sok embert vertem meg infókért, természetesen mindenféle nagyobb pletykákról és hírekről tudok.
- És miért csináltad ezt? Miért... Miért vertél meg embereket? – vágott közbe Natsu. Gajeel sóhajtott egy nagyot. Ezek sose fogynak ki a kérdésekből?
- Hogy megtaláljam az apám, Szalamandra. Metalicana, híres kovács. Az egyetlen, ami kiderült... Hogy eltűnése előtt még összefutott egy Igneel nevű pasassal. Bár ennek már több éve – lassan feltápászkodott a földről. Natsu nem szólt semmit.
- És... És hol laksz? Vagyis... Hol élsz? – szólalt meg hirtelen Levy. Gajeel döbbenten nézett a kicsi lányra, arra, akit egy órával ezelőtt még megakart verni. Halkan elnevette magát, majd hátat fordítva nekik, elment. Nem élt ő sehol, rótta az utcákat, városról városra járt, nem volt sosem olyan hely, ahol élhetett volna. Ő Gajeel volt. Ő mindig is egyedül volt ebben az emberekkel teli világban.
- Hé Gajeel – kiáltott utána Natsu – Holnap a Fairy Tailben, oké?
Nem látta senki, és ő maga azt hitte, az elmúlt években elfelejtette, hogyan kell... De Gajeel mosolygott.

***

Sziasztok! Tudom, sokat késtem, és mivelhogy a suli is hamarosan itt van, nem hiszem, hogy tudom olyan gyakran hozni a fejezeteket. És azt is tudom, hogy ez a fejezet nem lett a legjobb (nagyon sokat szenvedtem, hogy megírjam, de mégsem érzem tökéletesnek), de nem szerettem volna tovább húzni. A következő fejezet már készülőben van, és az remélhetőleg sokkal jobb lesz. Na mindegy. Jó nyarat a maradék egy hétre, élvezzétek ki, amíg nincs suli! :)