Amikor cselekedni kell

9. fejezet - Második esély

„Mindenki követ el hibákat. Nagyokat, kicsiket, hazudnak, csalnak, verekednek... De mégis. Úgy gondolom, ebben a kegyetlen világban mindenkinek jár egy második esély"
Lucy Heartfilia

***

A „harc" után – Lucy nem tudta másképp nevezni. Ilyen verekedésekről mindig csak a könyvekben olvasott, de élőben, ilyen közelről még sosem látott ilyet. Sose gondolta volna, hogy valaha látni fogja Natsu komoly oldalát, sőt, azt sem hitte volna, hogy a fiú ilyen erős.
„Ő a legerősebb a világon"
Elmosolyodott, miközben Natsu kezét kötötte be. Bár a fiú a világért sem vallotta volna be Lucynak, de közel sem volt olyan jól, mint amilyennek mutatta magát. Valahol mélyen elveszett a gondolataiban, Gajeelra gondolt, aki szintén elvesztette az apját. Neki ott volt a Fairy Tail; de Gajeelnak ki volt ott, hogy segítsen?
Lucy nem nagyon mert megszólalni, míg Natsu sebeit kötözte. Nem is az, hogy „nem mert", inkább az, hogy képtelen volt bármilyen értelmes mondatot kinyögni. Egy üres ház, csak ő és egy fiú (sőt, nem csak egy fiú, hanem maga Natsu!) Van itt, egy kis fürdőszobában, miközben az aggódó apa éppen dolgozik. Be kellett látnia, hogy ez a szituáció nagyon khm... érdekes.
„Teljesen elment a józan eszem!"
- Oké, ezzel kész is volnánk – mosolygott a srácra – Van még valamilyen seb, amit el kéne látni?
- A hátamon... - Natsu ugyan válaszolt, de észrevette, hogy a fiú gondolatban valahol messze jár. Nem tudta, hogyan kérdezze meg, miért is harcolt Gajeelal. Sőt, ott, abban a kicsi fürdőszobában, döbbent rá, hogy semmit nem tud a srácról.
Miért él egyedül? Mi történt a szüleivel? Milyen volt kicsiként? Hogyan került be ebbe a Fairy Tailbe?
- Lucy? Lucy, itt vagy?
Lucy döbbenten nézett az előtte ülő fiúra, aki már póló nélkül beszélt hozzá. Pár másodpercig döbbenten bámulta Natsu kidolgozott felsőtestét, az arca egyre vörösebb lett, végül a tenyerébe temette arcát. Natsu... itt van... félmeztelenül...
„Nekem annyi! Mégis miért játszik Natsu Grayeset?"
- Hé, Lucy mi a baj? Nem muszáj ellátnod a sebemet, de olyan furán nézel ki...
„Hát persze! Csak azért vetkőzött, mert el kell látnom sebét!"
Lelki szemei előtt megjelent az apja képe, ahogy meglátja őt, és a félmeztelen Natsut a fürdőben. Nem tudta pontosan, mikor ér haza az apja, de ezt a konfliktust jobb lett volna elkerülni.
- Lucy... - kezdte el Natsu, miközben Lucy éppen a kötőszerrel foglalkozott - egy ideje gondolkozok ezen... Vagyis amit Gajeel mondott...
- Igen? – Lucy éppen a fiú sebével volt elfoglalva, gondolatban még mindig az apjánál tartott, és azon gondolkozott, egy tízes skálán mennyire lenne kibukva a helyzetre. Úgy egy húszasra tippelt volna.
- Miért nem mondtad el nekünk? - fordult hátra hirtelen a fiú, arca pár centire volt Lucyétól. A lány köpni, nyelni nem tudott, és az sem segített a helyzeten, hogy a szíve egyre gyorsabban vert.
- Mi-mit? – dadogta kissé furcsán.
- Amit Gajeel mondott. Mi van ezzel a céggel?
Lucy nem válaszolt azonnal. Hazudni akart, elterni a témát, túllépni a dolgon. Nem aakrta, hogy Natsu is azt lássa benne, mint az emberek többsége, mikor a Heartfilia cég örököse volt. Nem akart többé a királylány lenni egy magányos világban, nem akart előítéleteket csak a pénz miatt.
Mégis úgy érezte, hogy most megbízhat a fiúban. Ha eddig nem ítélte el, akkor miért most kezdené el? Másrészről megérdemli, hogy őszinte legyen vele.
- A Heartfilia cég egy hatalmas vállalat volt, több milliárdokkal rendelkezett. Szóval, én lettem volna ennek az egésznek az örököse. Aztán jött a gazdasági válság, a részvények ára meg minden, nem részletezném nagyon a dolgokat... A lényeg, hogy végül el kellett adnunk a villát és a hozzátartozó birtokot. Ide jöttünk Magnóliába, és találkoztam veled. Ez az én életem – fejezte be a lány. Hát igen, a fiúval való találkozás fontos volt számára. Valahogy Natsu más volt számára, mint a többiek.
„Ő tényleg az egyik legjobb barátom"
Natsu nem válaszolt, mosolyogva meredt előre. Mikor Lucy megjelent, mintha valami megváltozott volna. Még semmi komoly, de kezdte érezni... Valami más lett. De pozitív értelemben.

***

- Ez most komoly!? – kiáltotta el magát Levy. A kávézóban lévő tagok egyszerre fordultak feléjük, de a lányok nem sokat törődtek vele. Lucy csendben bólintott, még mindig a reggeli sokk hatása alatt volt. – De miért? Vagy... Hogyan?
- Nem tudom... - csóválta a fejét. Őszintén szólva, a válaszra ő is kíváncsi volt
- Mit keresett Natsunál? – Lucy széttárta a kezet. Semmit sem tudott válaszolni.
Pillanatnyi csönd állt be kettejük között. Ekkor egy vékonyka kis hang szólalt meg mögöttük.
- Lucy-san, ha látod Natsu-sant, meg tudnád mondani neki, hogy a bútorok mindjárt itt vannak? Kéne segítség
Wendy volt az, és még az edzőruhájában volt, szóval nemrég végezhetett a reggeli futásával. Lucy őszintén el szeretett volna beszélgetni vele, de a lány túlságosan félénk volt.
- Igen, persze – mosolygott rá a lányra.
„Egyszer talán tudunk majd beszélgetni... Szeretném megismerni..." Gondolta szomorkásan, amikor a lány elment.
- Mondd csak Lu-chan – hajolt hozzá bizalmasan Levy -... Jó volt a felsőteste?
- LEVY! – Te jó ég, mik nem jutnak eszébe a barátnőjének?
- Jó, jó, de most komolyan. Biztos izmos lehet – gondolkozott hangosan – Hé, szerinted vannak kockái?
- Kinek vannak kockái? – szólt közbe Cana, kezében egy korsó sörrel.
- Senkinek – felelték egyszerre. A lány nézett egy nagyot, majd megvonta a vállát.
- Jó, mindegy. Mira kérte, hogy szóljak, hamarosan itt vannak a bútorok. Natsu még mindig nincs itt, és Gray pedig az elveszett gatyáját keresi. Ha őket látjátok, szóljatok nekik, hogy kapkodják a seggüket, és segítsenek pakolni.
- Mindenképp – bólogatott Lucy. Remélte, hogy Cana lelép, de helyett a lány még közelebb húzódott hozzá.
- Natsuról volt szó, mi? – suttogta a fülébe, úgy hogy senki más ne hallja. Lucy azonnal lefagyott, vörös arccal fordult a lány felé.
- Mi-i? – dadogta. Hogy jön ide Natsu? Persze, ő is, de nem...
- Való igaz, jó teste van, de nem tudom... A személyisége... De hát, te tudod – nevetett rá, majd egy sokat sejtő mosoly kíséretében elsietett onnan. Döbbenten bámultak utána, végül mintha mi sem történt volna, Lucy a barátnője felé fordult.
- Őszintén megmondom, a tény, hogy Gajeel félmeztelenül járkál Natsu lakásában jobban ledöbbentett, minthogy neki álljak ott helyben kockákat számolni
- Szóval vannak... - nevetett fel Levy.
- A lényeg, hogy Gajeel reggel Natsu lakásában járkált, pedig elvileg semmi köze sincs a fiúhoz... És félmeztelenül... De miért...?
- Hé, Lucy, ha látod Natsut... - fogta meg a vállát Gray a mondat felénél.
- ...Mondjam meg neki, hogy a bútorok mindjárt itt vannak, és menjen ki segíteni? – fejezet be a mondatot, majd egy bocsánatkérő mosollyal nézett a srácra – Amúgy Gray, megtaláltad a nadrágod?
Gray zavartan bámult oldalra, mintha valamit el akarna titkolni.
- Nem éppen...
A következő pillanatban a kávézó falai beleremegtek Macao üvöltésébe, aki egy szál alsógatyában állt a kávézó közepén. Mindenki egyszerre fordult felé, többen a szájuk elé tették a kezüket, hogy leplezzék, mennyire nevetséges a látvány.
- ... GRAY, AZONNAL ADD VISSZA A NADRÁGOMAT, VAGY ESKÖSZÜM...!
- Jó-jó, de nekem is kell egy nadrág. És amúgy nem gondolod, hogy egy szál alsóban mászkálni udvariatlanság a lányokra nézve?
A többiek döbbenten néztek a Fairy Tail vetkőzőjére. Ezt a kérdést előbb magának kéne feltenni, nem? Mondjuk az is elég lenne, ha nem vetkőzne...
- Gray-sama, itt van egy nadrág! – futott felé hirtelen Juvia, kezében nem egy, hanem több ruhadarabbal is. Gray, mintha ez természetes lenne, megköszönte a ruhákat, és ott helyben, a kávézó közepén elkezdte kigombolni a nadrágját...
- NE ITT VEDD ÁT! – kiáltott rá az egész csapat egyszerre.
Lucy nevetve nézett a barátnője felé, de Levy nem figyelt rá. Sőt; a céhben egyik ember a másik után halkult el, és mindenki egy irányba nézett. Lucy azonnal megpördült a tengelye körül, próbálta figyelmes kívül hagyni a kérdő pillantásokat, amik az ajtóban álló két ember felé szóltak.
Natsunak mintha fel sem tűnt volna, hatalmas vigyorral a száján köszönt, kissé mögötte Gajeel mogorván nézett a többiekre.
„Embereket vert. Csalt, és hazudott, bántott másokat, akik ártatlanok voltak. Nem mondom, hogy ez könnyen megbocsátható... De mindezt azért tette, mert egyedül volt, és kereste az az embert, aki bére megérthette őt. Nem mindenki születik rossznak, más kérdés, hogy hogyan nőtt fel ebben a csúf világban"
Mielőtt bármit tett volna, Levyre pillantott, halvány mosolygott Gajeel felé. Talán megbocsájtott volna?
Natsu a lányt figyelte, ahogy eléjük áll, és mosolyogva kezet nyújt a balhés srácnak. Ő elhozta ide, Lucy pedig segít neki. Így kell lennie, nem? Ők ketten tényleg jó csapatot alkotnak.
- Üdv a Fairy Tailben! – köszönt rá vidáman Lucy, és lelkesen beszélni kezdett, hogy elfelejtesse a feszült légkört a kávézóban – Nemrég kerültem én is ide! Nagyon jó hely, rengeteg embert ismerhetsz meg! Ó, és pont a legjobbkor jöttetek! Azt üzenték a bútorok hamarosan itt vannak, szóval szükségünk van a segítségetekre!
A céhben mintha egy gát szakadt volna át, és a termet, ahol pár másodperccel előtt halálos csend uralkodott, nevetések hangja töltötte be. Csak egy kis ösztönzés kellett, az emberek Natsuék köré álltak, kezet nyújtottak, bekiabáltak, felnevettek. Gajeel döbbenten nézett szét, tekintete végül az előtte álló lányon állapodott meg.
- Miért? – nyögte ki végül.
- Mert mindenkinek jár egy második esély – szólalt meg Levy. Bizonytalanul nézett fel a srácra – üdv Gajeel!
„Ő most... Elpirult?"
Ekkor egy hatalmas kiáltás hangzott fel, ami miatt a következő pillanatban megőrült.
- Itt vannak a bútorok!

Na, sziasztok! Ez a rész is megjött végre, kicsit később, mint terveztem. A suli sok időmet elveszi, de az írást nem fogom abba hagyni. A részek nem fognak túl gyakran jönni, amikor van időm írok, hogy minél hamarabb kitehessem nektek az új fejezetet. Remélem tetszett ez a rész is, végre Gajeel is a Fairy Tail tagja lett, jeee! (Igen, ennek baromira örülök <3)
Ja, és a lényeg: Köszönöm a hozzászólásokat, a kis csillag cuccosokat a fejezetekre, ezek tényleg nagyon jól esnek, szeretlek titeket <3 
(Uh, és most nézem, ez a fejezet 300 szóval rövidebb lett, mint általában... O.o)