Amikor cselekedni kell

11. fejezet - Régen láttalak

„Most, hogy az egyik álmom teljesült, keresek egy másik megvalósítható célt"

Lucy Heartfilia naplójából

***

Lucy már az elején tájékoztatta az apját, hogy ahogy ő ismeri a Fairy Tailt, az első nap után biztosan egy hatalmas partit tartanak, ne számítson rá, miszerint vacsorára otthon lesz. És nem is tévedett: ahogy az utolsó vendég is kiment az ajtón, Makarov felpattant az asztalra, és két hatalmas korsóval a kezében, kivörösödött arccal kiáltotta le magát.

- Italt mindenkinek!

- A pohár a gyengéknek való! – Cana egy hordót szorongatva kiáltott el magát. Lucy és Levy sejtették, hogy a lány már nem józan. Néhányan egyetértően felkiáltották, és ezt a zűrzavart kihasználva Natsu és Gray egymás torkának ugrottak.

- Legyél FÉRFI! – ordibálta Elfman az ingjét szétszakítva. Lisanna aggódva próbálta visszafogni a bátyját, de addigra mindegy volt már.

- Elf-niichan, most menj, és vegyél fel egy másik pólót – szólt rá durcásan.

- Oooo, Gray is meztelen, Elfman is, nekem is le kéne dobnom egy kis ruhát? – rikkantotta el magát Cana, mire többen elkezdtek szurkolni nekik. Lucy és Levy azonnal lefogták Canat.

- Mégis mennyit ittál? – kérdezte Lucy, de nem várt választ.

- Vetkőzni tilos! – ordította el magát Erza.

Lucy a könyökére támaszkodva nézett végig a társaságon. Az első nap gyorsan eltelt, és addig fel sem tűnt, mennyire fáradt, míg le nem ült a pulthoz. Mira boldog mosollyal osztogattak az italokat, sörös hordókat a többi, már részeg, tagnak.

„És most mi lesz?"

Lucy lassan belekortyolt az elé tolt sörbe, végül fintorogva tolta el magától az üveget. Cana azonnal elé nyúlt és lehúzta a pohár tartalmát, majd hangosan nevetve figyelte Natsu és Gray veszekedését, akik már megint verekedni akartak.

Olyan furcsa érzés kerítette a hatalmába. Most vége lett a közös építkezéseknek, amikor mindennap együtt ide sétáltak Natsuval, terveztek, álmodoztak, és mindennek a központja ez a kávézó volt. Olyan embereket hozott össze ez az egész kávézós álom cél, akikkel nem biztos, hogy amúgy is megismert volna. Hálás volt Natsunak, amiért ide hozta őt, és bemutatta nekik, hálás volt a céhnek, amiért befogadta őt, a barátainak, akik elfogadták őt, és az életnek, amiért Magnoliába jutatta.

„Anya, bárcsak itt lennél. Bárcsak veled együtt lehetnék boldog. Nélküled olyan nehéz néha"

Most, hogy a kávézó kész van, már csak rajtuk múlik az egész. Túlságosan közel érezte magát a céljához. Tényleg minden vágya ez lett volna? Nem, nem csak ez. Az a vágya, hogy a többiekkel együtt dolgozzon és nevessen, hogy annyi emlékezetes pillanatot éljen át velük, amennyi lehetséges. Hisz ez a lényeg, nem igaz? Boldognak lenni, a barátaiddal lenni. Számára ez volt az élet értelme abban a pillanatban, ahogy ott ült, és hallgatta a többiek részeg énekét.

Bármi történhet, megoldják. Végülis, ők a Fairy Tail. Semmi sem állhat az útjukba.

- Min gondolkodsz Lucy? – rántotta ki hirtelen a gondolataiból Levy, aki leült mellé a pulthoz.

- Semmin különösen, csak elfáradtam. Ki hitte volna, hogy egy napnyi munka ennyire lefáraszt? Eskü, ha lehunyom a szemem, a menüt látom meg a számlákat – nevetgélt idegesen Lucy.