Ő vagy az álmaim?

Prológus

Sziasztok! Dzsudzsák Daniella vagyok. Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, igen, a híres magyar focista, Dzsudzsák Balázs húga vagyok. Most mindenki azt hiszi, hogy tökéletes életem van, elvégre mi bajom lehet egy világhírű focista húgaként? Anyagilag tényleg semmi, de az igaz barátaim száma megegyezett a nullával. Egy olyan ember nem volt, aki nem azért akart volna velem összebarátkozni, hogy megismerje a bátyámat. Ennek hatására soha nem tudtam megbízni senkiben. Ha valaki barátkozni akart velem, elüldöztem magamtól, vagy kerestem benne a hátsó szándékot, még ha nem is volt. Mikor már a gyerekkori legjobb barátnőm is elárult és hátat fordított nekem, elzárkóztam mindenkitől. Ekkor jutottam arra a döntésre, hogy nem Magyarországon fogom befejezni a gimit, és a következő évemet már Madridban kezdtem. Abban reménykedtem, hogy talán külföldön nem ismerik annyian Balázst, és szerencsére igazam lett. Legalábbis kezdetben igen, de ahogy múlt az idő, a híre eljutott Spanyolországba is, de itt egészen máshogy kezelték a dolgot. Nem verték nagy dobra, hogy a bátyám híres, így szerencsére több barátom is lett, akik magamért szerettek. Itt Madridban minden tökéletes volt, de én mégis visszatértem Debrecenbe. Valami, egy belső hang azt súgta, hogy vissza kell mennem, ezért felültem az első Magyarországra vezető gépre. Ennek a döntésnek a hatására ismertem meg Őt. Ez volt életem egyik legjobb és egyben legrosszabb döntése is, de ez most már mind nem számít.

Ugye minden ember életében van egy olyan személy, akiben feltétel nélkül megbízik, bármit elmond neki? Ez lehet az egyik szülő, a testvéred, vagy akár egy legjobb barát/barátnő, nos ez az ember az én életemből hiányzott. Legalábbis addig, amíg meg nem ismertem azt a fiút, aki fenekestül felforgatta az életemet. Nem csak a szerelmem volt, hanem a legjobb barátom is, akinek mindent elmertem mondani, aki ott volt velem, bármit is hozott az élet és bármikor számíthattam rá. Nem ítélt el a hibáimért, mindig megértett és még a legkisebb problémáimat is képes volt 500-szor is meghallgatni, ha úgy adódott. De az élet válaszút elé kényszerítette. Választania kellett köztem, és az álmai között. Ő az álmait választotta, bennem meg egy hatalmas, tátongó űrt hagyott, amit bárhogy is próbáltam, nem tudtam eltüntetni. Nem az fájt a legjobban, hogy elment, hanem az, ahogy távozott. Képes volt elmenni egyetlen szó nélkül. Mindenki tudott róla, csak én nem.

Miután elment, teljesen kifordultam magamból, drogoztam, ittam, és nem érdekeltek a következmények. Ez ment egy évig, de Balázs ráébresztett arra, hogy nem tehetem tönkre az egész életemet egyetlen veszteség miatt. Segített talpra állnom, és amikor minden tökéletesnek tűnt, Ő visszatért. De hát ismeritek a mondást, az ember mindig akkor kapja az élettől a legnagyobb pofonokat, amikor nem is számít rá.