Ő vagy az álmaim?

7.rész

Miközben hazafelé sétáltunk, egyetlen kérdés kavargott a fejemben, és a szám ismét önálló életre kelt persze.

- Ádám, mért viselkedtél velem úgy tegnap? 

- Hogy? -próbálta játszani a hülyét.

- Pontosan tudod. - mondtam, mire lesütötte a szemét.

- Nem beszélhetnénk másról? 

- Ádám, nyugodtan elmondhatod. -mondtam biztatóan.

-Mért érdekel? -kérdezte kissé felemelt hanggal. 

- Mert nem tudom mire vélni az állandó hangulatváltozásaidat.

- Akkor mégis mért jöttél utánam? 

- Mert válaszokat akartam. Megakartalak ismerni, és nem bántam meg, hogy eljöttem. Nem akarok rosszba lenni veled Ádám, de valami mindig van, ami elrontja ezt az egészet. -mondtam, és ezután néma csendben sétáltunk egymás mellett. 

Miért kellett szóba hoznom? Miért van az, hogy egyszer az életben minden jól alakul, de akkor sem tudom befogni azt a hatalmas számat, és ezzel elrontok mindent.

Mikor bementünk a házba, mindenki jókedvűen nevetett. Míg Ádám lehuppant a kanapéra a többiek közé, én köszönés nélkül felszaladtam a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra, majd a plafont kezdtem el vizslatni. Halk kopogást hallottam és meghallottam Zoli hangját. Egy hatalmas sóhaj után beinvitáltam. 

- Hoztam egy kis sütit. -mosolygott, és lerakta a tányér süteményt az íróasztalomra.

- Ha elhízok, az a te hibád lesz. -két könyökömre támaszkodtam, majd mosolyogva ránéztem. 

- Mi a baj? -kérdezte, de ezúttal nem tettetett mosolyt. 

- Mért vagytok ennyire bonyolultak? Komolyan, mintha a Marsról jöttetek volna. Furcsábbak vagytok, mint a Marslakócska vitaminok. -nevettem fel erőltetetten. 

- Mintha a lányokat olyan könnyű lenne megérteni. -mondta, de gyilkos tekintetemet látva inkább elhallgatott. - Ádámról van szó, igaz? -kérdezte, mire bólintottam. - Elmeséled mi történt?

- Nem tudtam tovább tétlenül várni, hogy mikor ér haza, szóval gondoltam elmegyek megkeresni. A focipályán bukkantam rá, ahol mutatott pár trükköt és rengeteget beszélgettünk. Hazafelé megkérdeztem tőle, hogy tegnap reggel mért viselkedett velem olyan furcsán, de felkapta a vizet, és most ismét elkezdődött a macska-egér játék.

- Furcsán hangzana, ha azt mondanám, hogy lehet féltékeny? -nevetett fel. 

- Mégis kire? -néztem rá értetlenül.

- Hello, egy eszméletlenül helyes és szexi focista ül melletted ebben a pillanatban is.

- Rád lenne féltékeny? -nevettem fel. 

- Lerombolod az önbizalmam. -biggyesztette le ajkait.

- Ne haragudj, de szerintem ekkora önbizalmat, mint amekkora a tiéd, még egy atombomba sem tudna elpusztítani. -nevettünk fel, mire hozzám vágott egy párnát. 

- Mindjárt elviszem a sütidet. - "fenyegetett" meg Zoli. 

- Akkor az lesz a legutolsó cselekedeted. -mondtam, mire égnek emelte kezeit.

- Jól van, te kis pszichopata. És amúgy tartozol egy köszönöm-mel, mivel megmentettelek egy kínos beszélgetéstől Bazsival. 

- Mire gondolsz? 

- Felakart jönni, megnézni, hogy vagy, és mondtam neki, hogy biztos nem vele szeretnéd megbeszélni a szerelmi bánatodat. -mondta, mire meg se tudtam szólalni, de éreztem, hogy az arcom egy pipacs színében pompázik.

- Hogy mit mondtál neki? 

- Nyugi, csak vicceltem. Ne aggódj, nem köplek be, hogy bejön Ádám, bár nem hiszem, hogy sok idő kell neki, hogy rájöjjön.

- Zoli, tuti nem volt valami abban a sütiben?

- Mért? 

- Mert eget rengető hülyeségeket beszélsz. Nincs mit elmondanod Bazsinak, mert semmi közöm nincs Ádámhoz.

- Aha. -mondta, és olyan tipikus "mindent tudok"  nézést irányított felém.

- Mi olyan hihetetlen ebben? -tártam szét a karjaimat.

- Az, hogy az arcotokra van írva. 

- Na jó, szerintem menj, mert Bazsi megöl engem, ha egyel kevesebb focista lesz a következő meccsen.

- Mért is lenne? -nézett rám értetlenül.

- Ne akard tudni. - mondtam, mint egy fő gonosz, és elővettem a pszichopata nézésemet. 

- Azt hiszem, én megyek. Jó éjszakát. -mondta gyorsan, megölelt, majd kiment a szobámból.

Mivel nem tudtam aludni, gondoltam leosonok a konyhába, és készítek magamnak egy kakaót. Ha rossz kedvem van, vagy csak egyszerűen nem tudok aludni, a kakaó az mindig segít, és mivel jelen pillanatban a rossz kedv és az álmatlanság is dominál az életemben, azt hiszem szükségem van egy mentő italra. Más embernek ez lehet egy üveg alkohol, de én maradok a cukrozott, csokis mennyországnál. 

Lépteket hallottam, de nem állt szándékomban törődni a léptek tulajdonosával. Egyetlen egy dolog érdekelt most, és az az asztalon gőzölgő kakaóm volt. Mikor megfordultam, Királylánnyal találtam szembe magam, de ügyet sem vetve rá leültem, és neki álltam szürcsölni a kakaómat.

- Szóval ezentúl ez lesz? Hogy egymáshoz se fogunk szólni? -kérdezte suttogva Ádám.

- Megérdemled? Szerintem nem. 

- Dana, hallgass végig kérlek...

- Neked Daniella. -vágtam a szavába, mire szinte a pokol lángjai lobbantak fel a szemében.

- Kíváncsi vagyok, hogy vajon Zolival is ilyen távolságtartó vagy-e... -dörmögte Ádám, én pedig nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Te tényleg féltékeny vagy. - vetettem oda neki szemrehányóan.

- Mért lennék? Semmi közöm nincs hozzá, hogy épp kivel henteregsz. -mondta, mire a kakaóm egyenesen a mellkasán és az arcába landolt. 

- Jól jegyezd meg Ádám! A barátnőiddel úgy beszélsz, ahogy csak akarsz, de velem nem. Ne rajtam vezesd le a dühkezelési problémáidat, és ha ennyire tudni akarod, csak barátok vagyunk Zolival. Sajnálom, hogy szeretnék mindenkivel jól kijönni, igazad van, szörnyű ember vagyok. Hívd rögtön a rendőrséget, zárjanak be azonnal. Undorodom tőled, és minden egyes percet bánok, amit veled töltöttem. -mondtam és elkezdtem a lépcső felé sétálni, de visszafordultam és végig néztem a cukros tócsában ácsorgó fiún. - És azt légyszíves takarítsd fel!